Hogyan robbanhat be ma egy kezdő szerző a (felvidéki) magyar irodalomba?

Bárány János 2018. november 05., 11:24

Kezdők kilátásairól lesz szó egy kilátástalan helyzetben. Mert ki az, aki a mai rohanó világban, amikor csupán egy-két e-mail, sms felületes átböngészésére jut a legtöbbünknek ideje, szépirodalmat, verset, prózát olvas? Vagy éppen ír. Felkutattuk néhányukat és azokat a szakembereket is, akiknek nem mindegy él-e, hal-e a líra, az írott szó a Felvidéken.

Fotó: pixabay.com

Baranyai Dóra, a Pereden élő végzős gimnazista ötéves volt, amikor egy nyaraláson mondókát faragott a hátizsákjáról, ezt vicces négysorosok követték, amiket az emlékkönyveibe jegyzett fel. „Nagyon ritkán, sőt, szinte sohasem tudok egy ültő helyemben megírni egy verset. Némelyik megírásához hetekig, hónapokig gyűjtögetem az ötleteket, ha eszembe jut egy-egy frappáns sor, hasonlat, feljegyzem a telefonomba. Amikor már elég sok összegyűlt belőlük egy adott versötlethez, megpróbálom megkeresni az összefüggéseket, amik segítségével létrehozhatok egy gondolatritmust, ebből pedig verset” – avat be a diáklány, aki sokáig nem tudta, milyen lehetőségei vannak írásai felmutatására.

Tavaly azután megmutatta néhány versét a magyartanárnőjének. „Ő hívta fel a figyelmemet néhány pályázatra, és biztatott, hogy jelentkezzek. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) által meghirdetett Pegazus pályázaton és a balassagyarmati irodalmi táborban tapasztaltam meg először, milyen egy mentorral együtt dolgozni. A táborokban általában kis csoportokban dolgozunk, ami azért jó, mert így nemcsak a mentor véleményére építhetünk, hanem velünk egykorúak vagy más műfajokban alkotó társaink ötleteit is meghallgathatjuk, így igazán sok látószögből kapunk segítséget, építő kritikát” – emlékezik.

Baranyai Dóra: Általában tíznél is több vázlathoz jegyzetelek párhuzamosan

Aki az írás szerelmese, sokra viheti

„Aki egyszer már részt vett a műhelymunkában, az bizalommal fordul továbbra is a mentorához” – mondja Nagy Erika, a SZMÍT titkára. „Viszont több fiatal író is van, akik az eltelt évtized alatt odáig fejlődtek, hogy mára már saját kötettel rendelkeznek, vagy rendszeresen publikálnak irodalmi lapokban. Ebből is látszik, hogy aki tehetséges, és valóban az írás szerelmese, sokra viheti. Éppen ezért a jövőben arra fogunk törekedni, hogy új tehetségeket fedezzünk fel. Ehhez szükség lesz arra is, hogy minél több iskolába látogassunk el, és elvigyük hírét a lehetőségnek, hogy ezáltal újabb fiataloknak legyen fontos, hogy jelentkezzenek, hogy bekapcsolódjanak a tehetséggondozás eme hatékony formájába” – ígéri.

Kötőszavaktól lecsupaszított gondolatok

Jablonský Benjámin 1999-ben született Nagykürtösön. Verseket tizenkét éves kora óta ír, azóta más műfajokban is kipróbálta magát. Szeptembertől a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészeti Karának angol-magyar tanári szakos hallgatója. Tőle is azt kérdeztük, van-e elég lehetősége a megmutatkozásra, bemutatkozásra, művei felmutatására. A lehetőségek mindig adottak. A könyvbemutatók, az író-olvasó találkozók, a véletlen találkozások és a táborok mind megadják ezt a Felvidéken. Friss élmény köt a nyáron megrendezett Text-túrához és a Fiatal Írók Táborához. Nemcsak a gimnáziumi tanáraim biztatása, terelgetése, korrektúrája, de a táborban lévő mentorok és jelenlévők kritikái is hozzásegítettek ahhoz, hogy felesleg nélkül és valamelyest érthetőbben írjak, hogy a kötőszavaktól lecsupaszított gondolatok és képek megszülethessenek. Nagy megtiszteltetés volt, hogy például Hizsnyai Zoltánnal közösen olvasgatva a prózáimat és a verseimet átbeszélhettük az abban fellelhető gyengeségeket” – vallja be.

Jablonský Benjámin: Minden írás, ami le van írva, még a bevásárlólista is

Ha az ember befektet, a rizikót is fel kell vállalnia

Hizsnyai Zoltán, aki 2016-tól az Opus irodalmi folyóirat főszerkesztője, a kezdetektől, vagyis tizenkét éve vesz részt mentorként a SZMÍT tehetséggondozó programjában. „Ehhez persze a közel három évtizedes szerkesztői gyakorlatomat is hozzá kell csapnom, mert szerkesztőként is rengeteg pályakezdő írásait volt szerencsém véleményezni és szerkeszteni. Az irodalmi lapok szerkesztőségeiben, ahol megfordultam, vagyis az Irodalmi Szemlénél, a Kalligramnál és most az Opusnál is napi rendszerességgel folyt és folyik a műhelymunka, a kezdők szövegeinek javítgatása, cizellálása, közlésre előkészítése, meg ami talán még ennél is fontosabb, a személyes találkozások, az inspiráló beszélgetések. A két előbbi folyóirat szerkesztősége lényegében irodalmi klubként is működött, és az Opusnál már az internetes kapcsolattartáson van ugyan a hangsúly, de a pályakezdőkkel az említett tehetséggondozó programnak köszönhetően évente minimum háromszor azért mégis több napon át élvezzük egymás társaságát” – tudatja. De vajon mennyi idő múlva jutnak publikálási lehetőséghez a legtehetségesebbek?

„Az Opusban szinte abban a pillanatban, amikor érettnek érzem a szövegeiket. A bizalomnak némi megelőlegezésétől sem ódzkodom. Ha az ember befektet, a rizikót is fel kell vállalnia. És persze azzal is számolnia kell, hogy nem lehet minden befektetése nyereséges. Vannak, akiknek a fejlődését, szellemi érését a publikum elé lépés aktusa felgyorsítja, de vannak olyanok is, akik ilyenkor leblokkolnak, alkotói válságba kerülnek, és el kell telnie egy darab időnek ahhoz, hogy új levegővel láthassanak neki legbelsőbb tárnáik kiaknázásához” – nyilatkozza.

Képgalériánk:
Hizsnyai Zoltán: Sohasem számoltam még össze, hányan jelentkeztek írásokkal az évek során

Az Opus irodalmi folyóirat egyik legfontosabb célja az új kezdeményezések felkarolása, rendszeresen közlik a pályakezdők műveit. „Most már nemcsak a folyóirat nyomtatott verziójában, hanem az online felületünkön is, amely az idén indult, és igen sikeresnek mutatkozik. Eredeti, csak itt olvasható verseket, novellákat, kritikákat és irodalmi blogokat is közlünk, köztük számos tehetséges pályakezdő művét. Ennek a weblapnak az archívumában pdf-formátumban, vagyis az eredeti tördeléssel és teljes képanyaggal elérhetők az előző évi lapszámaink is, amelyek megint csak arról tanúskodnak, hogy az irodalmi vérfrissítés nemes ügyét kiemelkedő fontosságúnak látjuk” – teszi hozzá Hizsnyai Zoltán.

Mindazokat a keblünkre vontuk, akiket megérintett az írás szele

A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején, 1998 és 2003 között jelent meg Komáromban a Levél Kedvesemnek című havilap, amelybe nagyon sok kezdő szerző küldte el irodalmi zsengéit, tekintélyes rajongótábor alakult ki a lap körül. „Nem titkoltan ugródeszka szerettünk volna lenni” – mondja Saláth Richárd, az akkori főszerkesztő. „Mindazokat a keblünkre vontuk, akiket megérintett az írás szele. Nálunk formálódtak, rostálódtak, írták ki magukból az örömüket, a bánatukat. A legtöbbjüknek csak ügyetlen szárnypróbálgatása volt ez, de tudom, tudjuk, hogy kamaszkori válságaikból nem egyszer a Levél Kedvesemnek hozta ki őket. Többek között erre volt jó ez a lap, ezért született és ezért élt. Mi magunk is meglepődtünk azon, hogy mekkora volt az érdeklődés, és mennyien gyűltek körénk. Postafiókot kellett üzemeltetnünk, hogy mindenki levele elérhessen hozzánk és nemcsak a környékről, hanem az ország távolabbi pontjairól is. Akkoriban az e-mailezés errefelé még gyermekcipőben járt, alig volt valakinek számítógépe, nem még internetkapcsolata.”

Az önálló kötet már egy kemény dió

„Az internet korában bármikor lehet publikálni egy-egy szöveget, akár a közösségi platformokon vagy fórumokon is” – véli N. Juhász Tamás kritikus. „Ugyanakkor számtalan olyan irodalmi oldal létezik, ahol megjelenhetnek versek, novellák. Egy kötet kiadása esetében már egy sokkal nehezebb dologról van szó. Ekkor a fiatal szerzőnek már komolyan meg kell mérettetnie magát, akár több szerkesztő kezén is át fog menni egy-egy szöveg, amely végül megjelenik. Úgy vélem, hogy egy antológiában való megjelenésnek kezdetekben már egy olyan előremutató lépésnek kellene lennie, amely aztán tovább viszi a szerzőt az önálló kötet felé. Ez utóbbi azonban már egy jóval keményebb dió. A lehetőség azért mindig adott, azonban figyelembe kell venni azt is, hogy sok kiadó pályázati pénzekből finanszírozza a kötetek megjelenését, így tehát eltarthat egy ideig, bár ez változó, amíg az adott kötet megjelenik. A fiataloknak türelemmel kell lenniük, ha el akarnak érni valamit, de ez is tanulható” – jelenti ki.

A közösségi médiát okosan használni

Kérdésünkre, hogy berobbanhat-e ma egy kezdő szerző, Durica Katarina író, újságíró derűsen válaszol. „Abszolút, láttunk már ilyet számtalanszor. A közösségi médiát okosan használva sok fiatal szerző tudott maga köré érdeklődő olvasókat tömöríteni, folyamatosan csepegtetve a részleteket a könyvből egészen a megjelenésig. Ma már nem kell a nagy kiadók ajtaján kopogtatni a kézirattal évekig, hogy olvassák el, találjanak szerkesztőt, adják ki. Magánkiadásban megjelent regények is tudnak olyan jók lenni, mint a menő kiadók felfuttatott szerzőinek könyvei. Szóval okosan kell használni a közösségi médiát, aktívnak kell rajta lenni, szövegrészleteket megmutatni, a témáról kell infókat megosztani, és közben olvasni sokat, nagyon sokat, kortársakat, jókat és divatosakat is, klasszikusokat. Nekem a harmadik kötetem lett sikeres, de kellett hozzá az is, hogy az előző kettő regény megszülessen. És persze az olvasókkal való aktív kapcsolat is fontos. A rendes lányok csendben sírnak megjelenése után naponta órákat töltöttem azzal, hogy olvasói levelekre válaszoltam. Szerintem a „berobbanásra” remek példa Tótth Benedek Holtverseny című regénye. A mai napig látok középiskolásokat a budapesti villamoson, hogy ezt olvassák. A könyvet imádta a szakma és az olvasók is” – meséli a népszerű írónő.

Ne feledd! Sok reklám kell!

„Számomra a leghasznosabb tanács, amit valaha kaptam, az volt, hogy legyek kitartó, és bízzak önmagamban. Amikor valaki az irodalommal kezd foglalkozni, eleinte sok negatív visszhangot kap. Ilyenkor a legfontosabb, hogy ez ne vegye el a kedvet a folytatástól, hanem motiválja, fejlessze” – foglalja össze tapasztalatait Bese Bernadett, akinek nemrég indult tárcasorozata az Opus irodalmi folyóirat online oldalán.

Képgalériánk:
Bese Bernadett: Amikor valaki az irodalommal kezd foglalkozni, eleinte sok negatív visszhangot kap

De vajon milyen jó tanácsokkal szolgálhat a könyvkereskedő, amelynek polcaink kezdődhet egy-egy fiatal szerző diadalútja? „Legyen érdekes a sztori, de ha bulvár, nem lesz hosszú életű” – figyelmeztet a szakmában eltöltött évtizedes tapasztalattal a háta mögött Bölcskei Dénes a Diderot Kft. ügyvezetője. „Ami a kinézetet illeti: most a paperback a menő. Sok múlik a grafikuson. A borító legyen látványos, trendi és vonzó. Ha kicsi, névtelen kiadó adja ki, kevesebb fogy majd a kötetből, az ismertebb, nagyobb kiadó esetében, nagyobb az esély a terjesztésnél is. És ne feledd! Sok reklám kell. A nyomtatott sajtóban és a neten is. Mielőbb író-olvasó találkozókat kell tartani, sok PR-cikket szervezni. Ha mindez együtt van, és sok szerencséd is lesz, sikeres lehet az első köteted” – adja meg a receptet.

Egy írás sosem kész

Baranyai Dóra, a végzős diáklány szerint egy írás sosem kész. „A szerzője számára is folyamatosan átértelmeződik, és akár egy-egy kötőszó kihúzásával vagy beszúrásával egészen más értelmet nyerhet a leírt gondolat. Ha már kész a piszkozat, lehet csereberélni a jelzőket, átellenőrizni a szórendet, a ritmust, kivenni a gondolatismétlést, a felesleges részeket”.

Jablonský Benjámin, az elsős egyetemista pedig amondó „akár a fiók mélyén fog pihenni az írás, akár nyomdába kerül, egy biztos: a szerző felel a műveiért és azok sorsáért. Mert hát ki más, ha nem ő?”

Valóban. Ki más?

0 HOZZÁSZÓLÁS