Hét kulccsal a viharálló családi és párkapcsolatokért - KÉPEKKEL
A Felvidéken dunaszerdahelyi székhellyel működő Mathias Corvinus Collegium – MCC egy évvel ezelőtt a komáromi Zichy-pont Közösségi Központban is elindította az időszerű, fontos témákat boncolgató beszélgetőest-sorozatát. Annak ellenére, hogy városszerte több helyszínen rendszeresen sor kerül ismeretterjesztő rendezvényekre, e belvárosi helyszín is valamennyi előzetes regisztráció után megtelik érdeklődőkkel. Ezért a szervezők október 3-án belekezdtek a második évadba, s a nyitány dr. Mihalec Gábor magyarországi párterapeuta, tréner, több sikerkönyv szerzőjének A viharálló családi kapcsolatok című előadása miatt szórakoztatóan tartalmasra sikeredett.
Miután Csiba Sándor, az MCC felvidéki ügyekért felelős igazgató-helyettese üdvözölte a jelenlevőket, és „dióhéjban” ecsetelte az eddigi tevékenységüket, átadta a szót a nejével Szegedről ideutazott előadónak.
„Szerelmes szép estét kívánok mindenkinek!”– adta meg a beharangozott témakörhöz illő alaphangot Mihalec Gábor. Majd a Covid-pandémia időszakát idézte fel, amikor az otthonuk fogságában rekedt párok számára a Facebook közösségi hálón beindította saját sorozatát, aztán 150 estén át fél-fél óráig kommunikált velük. A párok által elárultakból kiderült, hogy mit tettek vagy éppen nem tettek jól a hosszadalmas, kényszerű bezártságuk idején.
Míg az egyik csoportba tartozók megörültek a váratlanul jött sok szabadidőnek, amit szívesen töltöttek családi körben, a másik csoportba sorolhatók párkapcsolata egyre romlott, mert nem tudtak mit kezdeni a túl hosszadalmas együttlétükkel, egyre feszültebbekké váltak, s gyakran veszekedtek egymással. A párterapeuta által nekik felkínált kérdőívet két hét alatt 1300-an töltötték ki, ezzel megfelelő alapot szolgáltatva a vonatkozó globális jelenség kutatásához. Mihalec Gábor a több mint százezer adatot tartalmazó válaszhalmazt az adatelemző fiával együtt értékelte ki, s azok összegezése után megszületett a végeredmény. A jeles szakember 7 pontba foglalta össze azt, hogy mi mindenre van szükség a viharálló párkapcsolatok létéhez. E nagy titok nyitjának 7 kulcsát az előadás során magyarázat kíséretében nyújtotta át a hallgatóságnak.
Az első jótanácsa az volt, hogy minden helyzetben őszintén beszéljünk az érzéseinkről. Nem titkolta, gyerekként neki is azt mondogatták, hogy a fiúknak magukba kell fojtaniuk az érzéseiket, nem szabad sírniuk a „katonadolgokért”, ám a saját házasságában megtanult beszélni az érzelmeiről. Hangsúlyozta: ez ugyanis egy tanulható magatartásforma, s ha a párkapcsolatokban nem csak a tények hangzanak el, hanem a legerősebb érveknek számító pozitív és negatív érzelmekről is szó esik, annak köszönhetően a nő és a férfi lelkileg is közelebb kerülhet egymáshoz. Ellenkező esetben azonban egyre inkább eltávolodnak egymástól.
Másodikként azt tanácsolta, hogy mindig, különösképpen nyomás alatt maradjunk higgadtak. Az állattartással kapcsolatos saját tapasztalatai ébresztették őt rá arra, hogy a másik féllel szemben (legyen az ember vagy állat) csak a higgadt határozottság lehet nyerő.
„A nyugalmunk a másik félben is nyugalmat szül, míg a feszültség a másikban is feszültséget gerjeszt. Ezért az utóbbi esetén is higgadtan, lassan és halkan, mély hangon beszélve, kedves mosollyal az arcunkon kell szembenéznünk a partnerünkkel. A nyugodt kommunikációnk során megfelelő légzéstechnikával tartsuk 100 alatt a pulzusunkat, ekképp csapjuk be a testünket és teremtsük meg a közös nyugalmunkat!” – magyarázta, hogy mit kell tennünk.
Harmadik kulcsként a gyengéd kapcsolódást említette, megjegyezve, hogy egymástól eltérő libidóval rendelkezünk, ami stresszhelyzetben változhat. Úgy véli, hogy a párok napi és havi egyetlen, vagy e két szám közti bármennyi szexuális együttléte normálisnak számít. Egyúttal rámutatott: a gyengéd kapcsolódás azonban nem csak szexet, hanem anélküli összebújást, puszikat, kedves szavakat, érintéseket is jelent, melyek szintén a jól működő párkapcsolatok alapját képezik.
Akárcsak az anyagi tartalékképzés, ami már az általa említett negyedik kulcs. Felidézte a régi mondást, mely szerint a pénz nem boldogít, ám hozzátette: annak hiánya viszont feszültséget szülhet a családokban. Úgy gondolja, hogy azoknak legalább 3-6 havi pénztartalékkal kell bírniuk ahhoz, hogy komoly veszekedések nélkül át tudják vészelni a Covid-pandémiához hasonló, váratlan helyzeteket is.
- fejtegette.
A viharálló családi kapcsolat ötödik kulcsának a rendet és az ápoltságot tartja. „Ugyanis annak, ahogy éppen kinézünk, köze van ahhoz, ahogy éppen érezzük magunkat. A saját ápolt küllemünk és rendezett környezetünk árulkodik a hangulatunkról, s ez oda-vissza érvényes” – hiszi és vallja az előadó. Hozzátette: bebizonyosodott, hogy olyan nagy problémák esetén, amelyekre nincs befolyásunk, azon igyekszünk változtatni, amire viszont hatni tudunk. Ezért van az, hogy például egy családi veszekedés kirobbanásakor a feleség takarítani, rakodni… kezd.
Hatodik kulcsnak a kölcsönös érzelmi elérhetőséget nevezte. Ugyanis az is nagyon fontos, hogy a pár vagy család egyik tagjának öröme, bánata milyen mértékben érinti meg a többieket, s arra ők hogyan reagálnak. Ezzel kapcsolatban a személyes élményét is megemlítette: amikor majd szétrobbant a feszültségtől, abból a családtagjai úgy húzták ki őt, hogy empatikusak voltak, közös lazító programokat szerveztek, többféleképpen kedveskedtek neki. „Ha az egyikünket valami nyomasztja, a másik ne tegyen úgy, mintha semmi baj sem lenne, s ahelyett, hogy tévézne, újságot olvasna, inkább figyeljen a párjára, beszélgessen vele…!”– tanácsolta.
Végül elérkeztünk a hetedik kulcsot jelentő remény-faktorhoz. Mint hallhattuk: nagy problémák során mindnyájan igyekszünk valakibe-valamibe (pl.: a vallásba, spiritualitásba vagy másba) belekapaszkodni, nem akarunk magunkra hagyatkozni, feladni a bajban megtartó reményt, amit a partnerünknek is sugallni kell.
Hangsúlyozta: ez a hét kulcs odahaza valószínűleg mindjárt nem fog olajozottan működni, hiszen a váltáshoz időre van szükség.
– zárta humorral is fűszerezett előadását Mihalec Gábor, aki szívesen válaszolt a jelenlevők kérdéseire, majd dedikálta a magával hozott könyveit. Csiba Sándor igazgató-helyettes pedig megígérte, hogy a későbbiekben a nagy sikert aratott előadó más témájú előadásával tér vissza Komáromba.