Hacsi Attila, aki ma is tele van tervekkel

Hacsi Attilát Rimaszombat mellett Uzapanyit is a magáénak vallja, s teljes joggal, hisz ebben a kis Balog völgyi faluban született, s innen indult el tíz évvel idősebb bátyjával együtt (a mezőgazdász Hacsi Ervin neve szintén nem ismeretlen a gömöriek előtt) a „nagyváros” Rimaszombat felé, s bár 12 évig volt az Új Szó regionális tudósítója is, mégis örök időkre megmaradt rimaszombati/batyi újságírónak. Pedig a szülei eredetileg építésznek szánták, így a rimaszombati polgári elvégzése után a losonci építészeti szakközépiskolában folytatta a tanulmányait, de miután gyorsan kiderült, hogy minimális rajzkészsége sincs, visszatért Rimaszombatba, s a közgazdasági középiskolában (ma: Kereskedelmi Akadémia) érettségizik.

Gyorsan egymásra találtak az újságírással, már bedolgozik az Építők/Budovateľ járási lapnál, olvasói levelekkel bombázza az Új Szó szerkesztőségét, s amikor egyéves szünet után részint olvasói nyomásra is (ma már szinte elképzelhetetlen, de akkor nyilvánosan tüntettek a lapok megjelenése érdekében) 1968 forró nyarán létrejön a Gömöri Hírlap/Gemerské zvesti, már ő is ott sertepertél a lap körül.

De egyelőre nincs elég pénz, így csak a 1969 januárjától kap állást a lapnál, ahol már ott dolgozik későbbi felesége, Kovács Anikó is, valamint Bednárik László és Kovács Zoltán is. S nem sokkal később kerül a szlovák laphoz Szántó István is, aki ma a városi hivatal elöljárói posztját tölti be. Hacsi Attila ekkor még nemet mond az Új Szó felkérésének, hogy legyen a napilap regionális tudósítója, de amikor 1978-ban a Husák-éra legdühöngőbb éveiben tarthatatlanná válik az ő helyzete is (Kovács Zoltánt már jóval előbb eltávolítják, s ekkoriban már csak fordításokat tűrnek meg), elfogadja az Új Szó akkori főszerkesztőjének, Rabay Zoltánnak az ajánlatát, s a napilap mellett bedolgozik a lap vasárnapi mellékleténél is. Több kedves, innen elszármazott kollégával – a sőregi Szarka Istvánnal vagy a várgedei Kerekes Istvánnal dolgozhat együtt, s teszi ezt az ún. 1989-es rendszerváltásig, amikor a Járási Nemzeti Bizottság átadja a kiadói jogokat a városi önkormányzatnak.

A „második lapalapítást” már Hacsi Attila vezeti le Zsélyi Katalinnal és Farkas Ottóval, s ahogy büszkén mondja, ez a korszak volt a lap egyik aranykora, amikor a Gömöri Hírlap  3 800 példányban jelent meg. De a város így is túladott rajta, a lap magánkézbe került. Egy későbbi városvezetés 2000-ben mégis látott fantáziát a lap újbóli kiadásában, s immár a „harmadik lapalapítást” (idővel volt még pár) is Hacsi Attila vezényelte le, de mint mondja, a körülmények folyamatosan romlottak, s a jelenlegi időszak végképp nem kedvez a minőségi újságírásnak. Egy időben az akkor létrejött megyei önkormányzat (akkoriban Hacsi Attila is tagja volt a testületnek) a saját hírlevelét is a városi lapokra bízta, így ez a Gömöri Hírlapnak is tisztes megjelenést biztosított.

Erre az időszakra esett az ún. Mikszáth Újságíró Akadémia működtetése is, amely elsősorban regionális újságíróknak szeretett volna képzést biztosítani. Innen indult el Czene Tamás, aki később a Tompa Mihály Országos Verseny fesztilléapja, a Rikkancs mellett  Vasárnap szerkesztője is volt; Pósa Homoly Erzsébet, aki évekig főszerkesztette a Felvidek.ma portált; ahogy Csipai István, a lap jelenlegi felelős szerkesztője is.

A ma már Városdíjas Hacsi Attila végül 2007-ben hagyott fel az aktív szerkesztői munkával, s átadta a helyét e sorok szerzőjének. De ez már egy másik történet. S ahogy ez egy regionális újságíró/szerkesztő esetében lenni szokott (lásd. Farkas Ottót is), Hacsi Attila is elkezdte megvalósítani a „könyves álmait” szigorúan saját kiadásban. Előbb a 100 éves rimaszombati futball történetét dolgozta fel (Legendák a legendákról), majd a tenisz (Keserédes teniszkenyér) következett, amely szlovákul is megjelent. De nem feledkezett el a Gömöri Hírlapról sem, hisz közösen elkészíthettük az Így írtuk mi a Gömöri Hírlapot című vaskos antológiát, amelyben az első öt évtized élményeit s legfontosabb írásait gyűjtöttük egybe. S ez az időszak már az unokázás ideje is Hacsi Attila életében. Két lánya közül az egyik Németországba, a másik Bősre ment férjhez, így bizony jókora távokat kell megtenniük a feleségével együtt, ha az öt unokát látni akarják. Igaz, a legidősebb már 26 éves, s már rég a maga útját járja, gazdasági vezető Dániában, míg öccse egyetemista Kölnben. Ahogy jogot tanul a legidősebb bősi unoka is. Attila örömmel újságolja, hogy középső bősi unokája (Vida Léna Johanna) nemrég a Magya 7 ver-s és prózamondó versenyén egy Szép Ernő-szöveggel országos második helyezést ért el.

S bár már tehetné, továbbra sem ül nyugdíjasi babérjain. Amikor összefutunk, akkor is épp a városi könyvtárból jön, s az egyik valamikori rimaszombati futballklub könyvévkönyvét mutatja.

„Akkoriban nemcsak fociztak, hanem közösségi életet is éltek ezek a klubok” – meséli lelkendezve. A húszas években több Paál Gyula és Horváth Zoltán-darabot is bemutattak, de estélyeket is szerveztek. S Hacsi Attila ezt a közösségi életet hiányolja a város mai életéből. „A feleségem épp tegnap repült el Kölnbe a vejünkhöz látogatóba, így most két hétig csak a munkámnak élhetek. Bár a kassai foci történetét valószínűleg már nem én írom meg, de szeretnék még egy gömöri újságírói lexikont összeállítani” – mondja legközelebbi terveiről. „Besegít?” – kérdezi váratlanul az örökifjú Hacsi Attila, s a megszólított a váratlan felszólításra csakis igennek tud felelni.