Gyüre Lajos, a tálentumos ember

Az Ung-vidéken, Mokcsakerészen született 90 évvel ezelőtt, egy településen, amelyet ma már nem jelez a térkép, ugyanis beolvadt, s Mokcsamogyorós része. Bátyjával együtt annak idején innen járt a deregnyői vicinálison Ungvárra polgári iskolába. Nem is sejthette akkor, hogy pár évvel később évtizedekre lezuhan  az internacionalizmus vasfüggönye, s az addig egy országhoz tartozó Kárpátalját és Felvidéket (ez hol Magyarország, hol pedig Csehszlovákia) egy világ választja majd el egymástól.

Apja németországi hadifogságban senyved, a falu férfilakossága nagyrészt málenkij roboton bűnhődik el nem követett bűneiért. Más lehetőség nem lévén kovácsinasnak tanul ki Csicseren és Nagymihályon, de az ötvenes évek elején Kassán a Felsőipari Technikumban mégiscsak leérettségizik. Az érettségi után választhat, marad eredeti szakmájában a Poledniak vasgyárban, s kimehet szerencsét próbálni és pénzt keresni Egyiptomba, vagy továbbtanul.

Prágába nem veszik fel, így marad a pozsonyi Pedagógiai Főiskola, ahol a szlovákiai magyarság harmadik nemzedéke bontogatja a szárnyait. Egyszerre van könnyű és nagyon nehéz dolguk.

Könnyű, hiszen az előző nemzedékek vagy elvesznek a háború forgatagában, vagy itt hagyják a szülőföldjüket, s az anyaországba távoznak. Nehéz, hisz az ötvenes években gyakorlatilag a semmiből kell létrehozni a felvidéki magyar értelmiséget.

Erre alkalmas terep a pedagógiai főiskola, itt verbuválódik a következő évtizedek magyar értelmisége. Írnak, táncolnak, szervezkednek. Dobos László, Kulcsár Tibor, Mács József, Mede István, Csikmák Imre, Koncsol László, Tőzsér Árpád – s a sort még bőven folytathatnánk –, létrehozzák a Magyar Főiskolások Művészegyüttesét, amely két évvel később felveszi az Ifjú Szivek nevet, s már félprofi együttesként működik tovább, ahogy létrejön az Irodalmi Szemle is.

Sokan közülük kacérkodnak a költészettel is, 1958 felvidéki irodalmi szenzációja az Irodalmi Szemle mellett a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiája, amely nyolc költőt indít el a pályán, s ugyan kiderül, hogy a nyolc ifjú ember nem azonos színvonalon műveli a költészetet, a szerkesztő Turczel Lajos jó szemmértékét jelzi, hogy egyikük sem hull ki a felvidéki magyar költészet rostáján. Tőzsér Árpád Kossuth-díjas lesz, s a József Attila-díjas Cselényi Lászlóval együtt felkerül a magyar irodalom csillagtérképére, ahogy ott a helye Zs. Nagy Lajosnak és Simkó Tibornak is. Gyüre Lajost Fecsó Pállal és Petrik Józseffel együtt meglehetősen hűvösen fogadja Fábry Zoltán és a korabeli kritika, amely egyedül Kulcsár Tiborral nem igen tud mit kezdeni.

– vág bele dühösen és dacosan a lantpengetésbe Gyüre (Kiáltás), s még a költészetét viszonylag pozitívan fogadó Fábryt is megijeszti:

– írja, de aztán kissé megnyugodva állapítja meg:

Évtizedekkel később az antológiát értékelő Csehy Zoltán szintén leszedi a szenteltvizet az antológia egyes alkotóiról:

Csehy hármójuk költészetét a pár évvel azelőtt megjelent Új Hajtások színvonalával veti össze, s kijelenti, Gyüre költészetének később is ugyanazok a legfőbb hibái, mint az 1958-as kötetben:

Nos, nem mindenben értünk egyet Csehyvel, Gyüre költészete az évtizedek során folyamatosan elkomorul, s talán igaza volt a már említett Kiáltás c. versében:

S még dacosan hozzáteszi:

 

Ahogy a többi antológiás életében, jönnek a hétköznapok, a közösséget szolgálás, így ahogy Simkó Tibor, úgy Gyüre is csak évekkel később, 1968-ban jelentkezik önálló kötettel.

Közben tanít Bősön és Nagymegyeren, családot alapít, majd hazaköltözik a keleti végekre. Kassán tanít volt iskolájában, az ipariban, valamint a gimnáziumban, egy ideig közművelődési szakfelügyelő, s 1968-ban a pozsonyi Gabona Rádióhoz (Nagy Jenő, Delmár Gábor, Holló Anna) hasonlóan Béres Józseffel Kassán az oroszok bejövetele után titkos rádióadást működtett.

Meditáció esőben – ez első önálló kötetének a címe, amelyet a kritika nem halmoz el dicséretekkel. Mikola Anikó az Irodalmi Szemlében nem fukarkodik a kemény bírálattal: „Ezekben a versekben több a közhely, mint az eredeti gondolat, s az Ilyen még klasszikusnak sem nevezhető közhelyek verssé gyúrását még az sem igazolja, ha (újra a fülszöveget idézem): »a szociográfiára emlékeztető tényszerűség szigorával születtek«. Ne tévedjen a kiadói recenzens: ami szociográfia és tényszerűség, az nem költészet”. Ugyanitt Kulcsár Ferenc talán még keményebb: „Gyüre nem szubjektív lírai alkat. Ha magáról próbál beszélni, hangja teljesen elvész. Banálissá válnak a gondolatai, elkoptatott közhelyeket igyekszik költészetté izzítani, ami természetesen mindig kudarcba fúl. Lapossá válik az egész vers, szétesik maga a forma is, és önkéntelenül arra kell gondolnunk, hogy a költő nincs tisztában a vers alapjaival”.

Következő verseskötetére újabb hét évet kell várni.

– ezek még az előző kötet címadó versének záróversei, s Gyüre nem adja fel, megírja az 500 éves Nagymegyer történetét, feldolgozza a Kassai Napló történetét, Márai Sándor kassai költészetét, s 1986-ban az a különleges szerencse éri, hogy testközelbe kerül a színpaddal. Ez kivételes kegynek számít, hisz honi drámaíróink nagy többsége (akik egyáltalán ilyesmire vetemedtek) legfeljebb nézőként engedtettek be a színházba.

Ekkoriban Gyüre Lajos már írja mesekönyveit, feldolgozza nagyapja örökségét, s a Thália Színpad két mesejátékát is bemutatja. Mindkettőt (A becsületes molnárlegény, Rózsa és Ibolya) Csendes László rendezi, előbbinek a díszlet- és jelmeztervezője Kopócs Tibor, a zeneszerzője pedig Ág Tibor. A címszerepet Hizsnyai Zoltán játssza.

Ez az előadás számomra kétszeresen is kedves, hisz a Várgedei Alapiskola szervezésében először járok Kassán, s ugyancsak először színházban.

1986 és 1990 között művészeti vezetője a Tháliának, s bár a társulat játszik kötelező, s ma már megmosolyogtatónak tűnő szocreál darabokat (Ébredj, Kata!, Fenomének, Házasságtörés), de erre az időszakra esik Rencz Antal rendezői korszaka (Ármány és szerelem), ahogy Németh László Bodnárnéjának és Szigligeti Liliomfi c. komédiájának a színrevitele is Mikola Róbert címszereplésével. Előbbi Gyarmati Béla, utóbbi Miskovics László rendezésében, s ekkor mutatják be a Leszállás Párizsban c. Camoletti-bohózatot, amelyet a Magyar Rádió is rögzít.

Később drámát ír Apáczairól (a Pátria mutatja be), majd Beke Sándor kéri fel, írjon darabot II. Rákóczi Ferencről. A nagy fejedelem ifjúkorát választja ki drámája tárgyául, amelyet végül a Thália helyett a komáromi Teátrum Színházi Társulás mutat be a kassai ifj. Havasi Péter címszereplésével.

A költő viszont sokáig hallgat. Szeberényi írja az Üvegharangról:

Csehy viszont következetesen állítja:

A kérdés már csak az, milyen is lenne az az érvényes versnyelv.

Élete utolsó évtizedeiben Gyüre Lajost, a költőt a Lilium Aurum, míg a drámaírót a Madách-Posonium vette a szárnyai alá. Előbbi verseit adta ki (Bojtárnak lenni, Hazajöttem, Maradék), utóbbi Három színjáték címmel két bemutatott mesejátékát és színpadon be nem mutatott Magister Apáczaiját gyűjtötte kötetbe, valamint a Magyar Antaeus sorozatában a Kassai Napló antológiáját (Az alsószoknya alkonya, Kitépett lapok),  míg az AB-ART  (Cirmos a városba megy), a Felsőmagyarországi Kiadó (A kutyaházi legény) és a Kráter (Gesztenye Guszti kalandjai) a meséit adta ki.

2009-ben ő szerkeszti meg a 40 éves Thália Színházat köszöntő reprezentatív kiadványt is.

A kétezres években kéziratban elküldte A rebellist, de többször személyesen is találkoztunk. 2014-ben Kassán a Csemadok jubileumi ünnepségén is, s a fogadáson hosszasan beszélgettünk. Keserűen nyugtázta, hogy a kassai magyarság lassan teljesen elfogy, s nincs már segítség. Pedig Gyüre Lajos Tálentumos ember volt, aki világéletében

Félek tőle, a hozzá hasonló tálentumos emberekkel lassan már csak Gyüre Lajos versében találkozunk.