2020. február 12., 12:10

Gömörben vált teljessé a Versvándor útja

Gömörben zárta felvidéki körútját Tóth Péter Lóránt, Latinovits Zoltán-díjas versmondó, aki rendhagyó irodalomórái során Radnóti Miklós életét és költészetét mutatta be a magyar iskolák diákjainak.

Galéria
+18 kép a galériában
Fotó: Virsinszky Tamás

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) szervezésében és a Magyarság Háza támogatásával megvalósult előadás-sorozat január végén kezdődött Komáromban.

Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke akkor a „Kárpát-medence magyar tanítóinak élő lelkiismereteként” jellemezte az előadót, aki a magyar nyelv és nemzettudat, illetve szülőföld iránti szeretet erősítése céljából ad hitet, biztat és tanít értékvesztett világunkban.

Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár a katedrát vándorbotra cserélte azért, hogy versvándorként bejárja a magyarlakta területeket, és megidézze a magyar irodalom nagyjait. Saját elmondása szerint, testnevelő tanárként a test ápolásán túl a lélek ápolását is fontosnak tartja. Korábban főként Petőfi Sándor, Arany János, József Attila és Kányádi Sándor verseit adta elő, de legközelebb mindig Radnóti Miklós költészete állt hozzá.

A tragikus sorsú költő születésének 110., valamint halálának 75. évfordulója alkalmából komoly vállalást teljesített, ugyanis tavaly szeptemberben végig járta Radnóti munkaszolgálatos útvonalát a szerbiai Bor községtől, Lager Heidenau-tól a Győr melletti Abdáig. A verszarándok 24 napon át vándorolt az általa ,,gyötrelmek útjának” nevezett úton, a 850 km-es távból 700-at gyalogosan megtéve. Az úton végig kísérte a szabadkai Pannon RTV stábja, amely 20 perces részekből álló filmsorozatot, s egy másfél órás filmet is készített a Radnóti Miklós-verszarándoklatról. Ez utóbbi várhatóan májusban kerül adásba.

img_8038.jpg

A három ország (Szerbia, Horvátország és Magyarország) 42 települését érintő zarándoklat során Tóth Péter Lóránt a Bori notesz verseiből és Kőszegi Ábel Töredék című könyvéből összeállított monodrámával emlékezett a költőre és a háború névtelen áldozataira.

Lényegében ezt az előadást hozta el most Felvidékre, a vándorlás során szerzett tapasztalatok, élmények és történetek elmesélésével kiegészítve. Az első hét folyamán Pozsonytól Szencen, Dunaszerdahelyen, Érsekújváron át Muzsláig, 11 települést érintve összesen 14 előadást tartott a Felvidék nyugati részén, míg a következő héten a gömöri iskolák kerültek sorra.

Rimaszombatban Ádám Zita, az SZMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte a versvándort, aki átható előadásmódjával a Tompa Mihály Alapiskolában és a Tompa Mihály Református Gimnáziumban is sikeresen kötötte le a diákok figyelmét. Másnap a Bátkai Alapiskolában, majd Tornalján a Kazinczy Ferenc Alapiskolában tartott rendhagyó irodalomórát.

Gömöri tartózkodása során Tóth Péter Lóránt megkoszorúzta Radnóti Miklós első szlovákiai köztéri szobrát Nemesradnóton, majd megtekintette Glatter Jónás (Radnóti apai nagyapjának) házát és emléktábláját Rimaszécsen. Radnót másik hírességének, Pósa Lajosnak a hagyatékával pedig Pósa Judit, a Pósa Lajos Társaság elnöke ismertette meg őt.  

img_7828.jpg
Az utam tulajdonképpen itt Gömörben vált teljessé, ugyanis az elmúlt bő félévben Radnóti életéhez és halálához köthető összes Kárpát-medencei helyszínt végig jártam és most Nemesradnóton apja és nagyszülei szülőföldjén vált kerekké a történet

– mondta portálunknak Tóth Péter Lóránt.

A versvándor missziója ezen a héten Zala megyében, Nagykanizsa, Letenye és Lenti térségében folytatódik, majd hamarosan egy ötnapos erdélyi körútra is sor kerül. Rimaszombatban legközelebb április 23.-25. között találkozhatunk Tóth Péter Lóránttal, aki idén már negyedszer segíti a zsűri munkáját a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjében.

Galéria
+18 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.