2018. november 15., 19:40

Gazdára talált az amerikai National Book Award életműdíj

Isabel Allende chilei író kapta a National Book Award életműdíját, a második legrangosabb amerikai irodalmi elismerést.

Isabel Allende
Fotó: TASR

A New York-i díjátadó gálán az Egyesült Államokban élő szerző elmondta, az elismerést azok millióinak nevében veszi át, akik „hozzám hasonlóan új életet keresve érkeztek ebbe az országba”. Beszédében szót emelt a világban „egyre növekvő nacionalizmus és rasszizmus ellen”, és az irodalmat a megértés eszközeként méltatta.

„Támadás éri az értékeket és elveket, amelyek életben tartják civilizációnkat. Ha meghallgatjuk egy másik ember történetét és elmeséljük saját történetünket, akkor elkezdünk kigyógyulni a megosztottságból és gyűlöletből” – mondta.

A 69. alkalommal átadott National Book Award a Pulitzer-díj mellett a legjelentősebb irodalmi elismerés az Egyesült Államokban. A „könyvek Oscar-díját” megkapta már mások mellett William Faulkner, John Updike, Thornton Wilder, Don DeLillo, Susan Sontag és Jonathan Franzen.

Idén a szépirodalmi kategóriát Sigrid Nunez nyerte The Friend (A barát) című regényével, a szakkönyv kategóriát Jeffrey Stewart The New Negro: The Life of Alain Locke (Az új néger: Alain Locke élete) című művével. 

Költészet kategóriában a díjat Justin Phillip Reed Indecency (Illetlenség) című kötete nyerte, idegen nyelvű irodalom kategóriában Tavada Joko és fordítója, Margaret Mitsutani a The Emissary (A követ) című írással. Az ifjúsági könyvek között Elizabeth Acevedo The Poet X (A költő X) című könyve aratott győzelmet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.