2012. október 6., 21:10

Garay Jánost és korát idézik meg Szekszárdon

BUDAPEST. Garay János levelezését tartalmazó gyűjtemény és egy Háry János hőstetteit elbeszélő, múlt századi könyv fakszimile kiadása jelenik meg Garay János születésének 200. évfordulója alkalmából Szekszárdon.
A tervek szerint decemberben, 300-500 példányban napvilágot látó emlékkönyv a költőnek írt, illetve az ő tollából származó 145 levelet tartalmaz a Tolna Megyei Levéltár gyűjteményéből.

A 150 oldalas kötetben forrásértékű, eddig még nem publikált levelek is helyet kapnak, többek között Arany János, Vörösmarty Mihály írásai, valamint német nyelvű szövegek, a szekszárdi születésű költő ugyanis az 1830-as években még német nyelven írta leveleinek egy részét. A levelezést bő fotóanyag, valamint egy Garay-családfa egészíti ki, és az album a Magyarországon ismert Garay-emlékhelyeket is bemutatja.

A PTE Illyés Gyula kara és a helyi tudományos ismeretterjesztő egyesület Haugh Béla (1871-1920) tanár, író 1914-ben megjelent - ma jobbára antikvár aukciókon felelhető - Vitéz Háry János hőstettei című kötetének hasonmás kiadását jelenteti meg. Garay János (1812-1853) legismertebb művét, Az obsitost feldolgozó elbeszélés Háry születésétől időskoráig írja tovább a történetet könnyed, ma is érthető stílusban. A könyv - amelyet november 5-én mutatnak be - egyelőre száz példányban, kemény fedeles változatban, számozottan jelenik meg.

A szekszárdi szüreti napokon elkezdődött és jövő év márciusig tartó bicentenáriumi sorozat keretében október 10-én, a költő születésnapján hangversennyel, kiállítással, irodalomtörténeti előadásokkal idézik meg Szekszárdon Garay Jánost és korát; később többek közt vers- és prózamondó versenyt rendeznek, szekszárdi középiskolások pedig a Bartina néptáncegyüttessel közösen színre viszik Kodály Háry című daljátékának részleteit.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.