G. Kovács Gyula a kereszt árnyékában

2018 nyara lehetett, amikor megkeresett egy magyar ápolónő egy németországi, oberaui öregotthonból, mond-e számomra valamit G, Kovács Gyula neve. Mondott, hisz az elődöm volt a Gömöri Hírlap élén, de mint neves gömöri helytörténészt, megbíztuk Balogfala monográfiájának a megírásával is 2007 decemberében még beszámolt az első eredményekről is, hisz  már azt is kiderítette, hogy a falu jóval öregebb annál, mint ahogy eddig tudtak.

De itt el is akadtak a kutatások, ugyanis G. Kovács Gyula váratlanul eltűnt. Voltak, akik Németországban látni vélték a fiával együtt utcai koldusként, sőt az állítólagos halálhíre is megérkezett.

De az ápolónő tudatta, G. Kovács Gyula lerobbant állapotban, tolókocsiban közlekedve, szinte teljesen lebénulva él náluk,többnyire  összefüggéstelenül beszél, de a nevemet, ahogy a Gömöri Hírlapot és Feledet  többször is említette, így talált rám az egyik közösségi fórumon. 

Kovács Gyula (aki később, művésznévként vette fel a Gömöri nevet)  Feleden született az ötvenes évek elején. Szülőfalujában Szegedi László szerettette meg vele a történelmet, innen a füleki gimnáziumba került (a padtársa Farkas Ottó lesz), ahol a hagyományos tárgyak mellett latint, franciát és filozófiát tanulhatott, s ahol olyan, ma már legendás tanárok „álltak a rendelkezésére”, mint osztályfőnöke, Szako László, Fehér László, vagy Lóska Lajos, aki maga is írogatott szabadidejében, s több regénye (És mégis felkel a Nap, Tábortűz a Vöröskőn, Öt perc az élet) is megjelent.

A hetvenes évek első felében vagyunk, G. Kovács Gyula felvételt nyer a prágai Károly Egyetem protestáns teológiai karára, ahol egyháztörténésznek tanul. A párt többszörösen nem nézi ezt jó szemmel a pályaválasztását, hisz apja és nagyapja is párttag, ráadásul a gyűrűs menyasszonya pedagógusnak készül.

Már csak két szemesztere van hátra, amikor figyelmeztetik, ha befejezi az egyetemet és lelkészi pályára áll, leendő felesége sose gyakorolhatja majd pedagógusi pályáját. Győz a szerelem, s lemond a teológusi pályáról, s itt kezdődik egy jobb sorsra hivatott életút kálváriája. Mivel addigra a latin mellett a görög nyelvet is elsajátítja, szeretne görög-latin szakos diplomát szerezni, felveszik Debrecenbe, Sárospatakra ls Budapestre is, de  hiába veszik fel, a párt  ezt sem engedi meg,

így közgazdasági és gyapjúfelvásárlási gyorstalpalót is elvégez, majd éjjeliőr lesz a rimaszombati Gömöri Múzeumban, ahol az akkori igazgató, B. Kovács István egy idő után a megüresedett levéltárosi állást is rábízza. Nem okoz számára gondot a középkori iratok elolvasása, lefordítása és  rendszerezése. 1993-ban a pelsőci (Dénes György szülőfaluja) önkormányzat pályázatot írt ki a község történetének a megírására, amit elnyert, s a kötet magyarul és szlovákul is megjelent.

De jelennek meg helytörténeti írásai az Új Ifjúságban is, s a   Gömöri Hírlap felkéri, írja meg a régió magyar településeinek rövid történetét.  66 gömöri falu rövid történetét vázolta fel, s ekkoriban kéri fel több község is, írja meg a településük történetét. Szülőfaluja, Feled után Egyházasbást, majd a szomszédos Serke következett a sorban.

Ekkor határozza el, hogy történelmi regényben is megörökíti a szülőföldjét, az időpont pedig a tatárjárás utáni időszak.

Sebestyén pap dokumentarista hitelességgel megírt története a  Gömöri Hírlapban jelent meg folytatásokban A kereszt árnyékában címmel, de hiába történt azóta több kísérlet is önálló kötetben való kiadására, az a mai napig nem történt meg. A regényt a Gömöri Hírlapban való megjelenése előtt előbb Püspöki Nagy Péter történész  véleményezte, s a szerző az észrevételeit be is építette a végső változatba. Ár készen állt a szöveg a könyv formában való megjelentetésre, amikor váratlanul azzal vádolták meg már a lapban való közlése után, hogy az nem  nem G. Kovács Gyula, hanem egy kedvtekésből írogató dzsntri, „a gömöri Szindbád”,  a visyonzlag fiatalon elhunzt Gömöry Olivér (1869-1920) munkája, aki élete egy részét Serkében töltötte második feleségével, Maróthy Margit színésznővel, a Nemzeti Színház egykori üdvöskéjével, s minisztériumi állása mellett az első magyar fotósok közé tartozott, de több regényt is írt.  Lesznai Anna költő így ír róla: „Apám barátja volt, valamelyik minisztériumban dolgozott, elég magas beosztásban. Gömör megyei dzsentri úr volt. Sok jó regényt írt. Engem megtisztelt bizalmával, nekem felolvasta őket, bár sokkal fiatalabb voltam nála.

Nagyon szerettük egymást, nagyon jó barátok lettünk”. Bár Lesznai szerint az erősen depressziós  Gömöry műveit mind egy szálig megsemmisítette, néhány azért fennmaradt.

Az Erdő, mező és aszfalt mellett 2008-ban B. Kovács István a Gömör-kishonti Téka 14. köteteként kiadja az Egy köpőedény története című kisregényét,  méghozzá magyar és szlovák nyelven is.

Gömöry Olivér baráti köréhez tartozott Mednyánszky László is, akinek nagyőri kastélyában maga is gyakran megfordult, mint ahogy a festőóriás is többször járt Gömöryék serkei kúriájában, ahogy  Ferenczi Károly, Justh Zsigmond (https://ma7.sk/irodalom/justh-zsigmond-aki-ingazott-az-arisztokracia-es…), Czóbel István és Czóbel Minka is, – akiknek birtokaik voltak Gömörben –, többször voltak a serkei kúria vendégei. Mivel a Gömöry-Maróthy hagyaték a Gömöri Múzeumba került, annak rendszerezésén G. Kovács is dolgozott, talán innen jöhetett az abszurd vád, hogy A kereszt árnyékában valószínűleg Gömöry egyik el nem égetett munkája lehet.  „Stílusában hagy itt-ott kívánnivalót, de hatalmas dokumentumértéke van” – írta a regényről Tőzsér Árpád, aki viszont nem értette, hogyan juthatott eszébe bárkinek is a plágiumvád a regénnyel kapcsolatban. Ezt már csak azért is furcsállta, mivel ő volt a megtalált és megjelent Gömöry-regény szerkesztője is.

Tőzsér szerint  a  két könyv stílusa teljesen eltér egymástól, s kizártnak tartja, hogy A kereszt árnyékában Gömöry műve lenne. Idézzük most ide A kereszt árnyékában bevezető sorait: 

„A nap utolsó sugaraival langyosan végigmosta a domboldalt, mielőtt fáradt szemével végképp eltűnt volna a horizont alatt. Kellemes utószelét   a nyár azonban az esti órákra is meghagyta. Forró tikkadtságából még a kiszáradt torkú madarak is csak lassan ocsúdtak fel. Új életre kél az erdő. Őzek csapata suhan szélsebesen a hűs patakra, rigódal ad életjelt a vár erkélyének zegzugos nyílásából. Lassú szellő hozza messziről a harang zúgását. Tompa, kongó hangon veri vissza a hegyoldal Szent Pál napjának előestéjét. Feleden imára szólítja híveit a keresztény kötelesség. Sebestyén plébános összekulcsolt kézzel, hatvan év nehéz terhét arca ráncaiba gyűrve elindul a templom felé. Szálfaegyenes teste, ősz haja, lengő szakálla méltónak tűnik arra, hogy Szent György szószékére lépjen. Harminchárom éve került Feledre, s azóta szolgál a Mons Capula árnyékában. Harminchárom esztendő. Egy sóhajtásnyi idő Isten birodalmában.

Ahogy mondják, krisztusi kor. A megváltás, az újjászületés dátuma. De itt a földön mégiscsak, több mint egy fél emberöltő, hogy először lépett szószékre, hogy először nyílott meg a szája az igére, mikor is először ejtette ki »hivatalosan« az úr nevét. Harminchárom esztendő...

Ennyi ideje gyógyítja Krisztus sebét, hirdeti a megbékélés örömét, Isten országának eljövetelét, a nagy ítélet napját. Szenvedésekben és örömökben átélt évek. Életében gyakran látta a halált, mily sokszor nézett a szemébe, akár koszos odúk legmélyén vagy úri házak termeiben, hol a gyors és kegyetlen enyészet csak annyi időt hagyott számára, hogy lefogjon egy már lezárulni akaró szempárt. Hányszor találkozott az élet boldog születésével, ahol a csecsemő sírása, mint sárguló búzafő a dús mezőn, úgy szökkent szárba, s érett meg az ízes beszédre. Új generációk nőttek fel előtte. A csecsszopókból felnőtt férfiak, vitézek, egyházi és világi emberek lettek s asszonyok, kik már gyermekeiket s unokáikat melengetik a tűzhely melegénél. Hány család ment el, veszett, pusztult bele a nincstelenségbe, hány família jött vissza a messzi idegenből megtörve, megalázva s hányan pusztultak ki, ma már nevükre is csak homályosan emlékezve. A kipusztultak helyébe újak léptek, hirdetve tovább Isten örök érvényű igazságát, mely szerint »semmi sem örök a földön, csak a hit, ami pedig bizodalom azokban, amiket remélünk, és meggyőződés a nem látott valóságokról«. Mennyi címeres pad, lóca maradt árván a templomban e harminchárom év alatt, őrizve a kihalt családok emlékét, míg köztük fényesen csillognak a Feledi, Kovács, Szőke, Együd, Pólos famíliák színei, hirdetvén a jelen privilégiumát.”

A regény egyik szereplője például az a Toldi Miklós, aki abban az időben gömöri főispán volt. G. Kovács egyébként tervezte a regény folytatását is, de magánéleti és egyéb gondok miatt erre már nem került sor.

Házassága végleg megromlott, amit sosem tudott feldolgozni. 2006 telén előbb a Gömöri Hírlap főszerkesztői posztjáról mondott le, majd egyik napról a másikra a fiával együtt eltűnt szem elől, s évekig senki sem hallott róla. Holott lett volna munkája még bőven, archontológiai (történeti segédtudomány, mely a tisztségviselők hivatali jegyzékének összeállításával, életpályájuk vizsgálatával foglalkozik) és a Gömör nagyjait feldolgozó sorozata is félbemaradt, ahogy több település is várta, hogy feldolgozza a történetét. De G. Kovács Gyula végleg befejezte.

Voltak, akik Németországban látták koldulni, érkezett rejtélyes telefon, hogy egy müncheni kórházban fekszik magatehetetlenül, de sokan tudni vélték, hogy már meghalt. Ezért is ért mindenkit váratlanul, hogy egy bajorországi öregotthonban él eléggé leromlott egészségi állapotban.

Később a már említett apónő rendszeresen beszámolt az állapotáról (íegy utólag is hálás köszönet érte), s ő adta hírül, hogy G. Kovács Gyula teste 2020 február másodikán végleg feladta e földi harcot. Elhamvasztották,   de földi porhüvelye máig várja, hogy végső nyughelyére találjon. Ahogy regénye is, hogy végre kiadják.