Fürkésszünk és búvárkodjunk
Az alapiskolás és óvodás szülőknek öröm a nyár, (hiszen benne „foglaltatik” egy vagy két lehetséges nyaralás, a lakhelytől távolabbi kirándulás stb.), de egyben évről évre visszatérő gond is, mi legyen az óvodáskorú gyerekkel az egy hónap szünet idején, és mi legyen a kisiskolás gyerekkel a két hónapnyi szünidőben?
Általában két lehetséges megoldás kínálkozik: a tábor és a nagyszülők. Az élményekről sokat lehetne beszélni, de rövid „szösszenetemnek” tulajdonképpen nem is ez a tárgya, hanem két könyvsorozat, amely emlékeimben a jabloncai Csemadok táborhoz kötődik, ugyanis elvittem magammal a sorozat jó néhány darabját, amiket szaporán forgattuk, ha olyan kis élőlényre, növényre bukkantunk, amelyet még a vezetőink sem ismertek.
A két sorozat, amit ma is őrzök: a Fürkész Könyvek és a Búvár Zsebkönyvek sorozat, amelyek már ugyan viharvertek kicsit, de a példányaik (nem is kevés), ma is ott állnak a polcon, annak ellenére, hogy az internet vagy a Google Lens talán már jóval pontosabb információkkal szolgál, azonban ezek az ismeretterjesztő kiskönyvek – ahogy nevükben is szerepel – tényleg elférnek egy nagyobb zsebben, és valóban a legfontosabb, a legalapvetőbb információkat tartalmazzák az adott témakörben.
(Talán csak az égitestekről szóló búvár zsebkönyv lett elavult kissé, mert az űrkutatás a könyv megjelenésétől számított közel fél évszázadban rengeteget fejlődött és azóta az űrfotók is sokkal szebbek és részletgazdagabbak lettek.)
A Fürkész Könyvek sorozat első kiadásának első darabja 1980-ban jelent meg (Emlősállatok), az utolsó pedig (Őslények) 2005-ben látott napvilágot. Az a jó bennük, hogy mind a felnőttek, mind az olvasni tudó kisebb-nagyobb gyerekek számára minden lényeges információt szakszerűen, közérthetően, gyönyörűen illusztrálva közöl.
A sorozat korábban a Gondolat Könyvkiadó, később a Trivium Kiadó gondozásában jelent meg. A témakörök szerteágazóak, érdekesek, figyelemfelkeltőek. Mivel is foglalkoznak az egyes kötetek?
A sorozat a magyar nevek mutatója mellett a tudományos nevek mutatóját is tartalmazza. Könyvtárunkban zömmel csak a Gondolat által megjelentetett könyvek találhatóak, de így is rengeteg ismeretet kínál ez a tetszetős, zsebbe, hátizsákba süllyeszthető darabokból álló sorozat, amelynek köteteihez az érdeklődők az antikváriumok online szolgáltatásai révén jó áron hozzáférhetnek.
A másik, a Búvár Zsebkönyvek sorozat kicsit más jellegű, de ennek a darabjai (16,5x12 cm, 65 oldalasak az egyes kötetek) már kemény kötésű könyvecskék, úgyhogy jobban bírják a hátizsákban, táskában, szatyorban való utazást, mint a Fürkész Könyvek.
A 65 kötetes természetrajzi ismeretterjesztő könyvsorozatot 1972 és 1996 között jelentette meg a Móra Könyvkiadó, de könyvtárunkban olyan darabja is a kezembe került (Csigák, kagylók, 1981) amelyet a Madách hozott ki, nyilván az akkor még létező közös könyvkiadás keretében.
Elgondolkodtam rajta, a mai világban, az internettel „versenyezve” mi lenne az eredmény? Mindenesetre, ha kirándulunk, szabadságra megyünk, túrázunk, hosszabb időt töltünk a szabadban, ajánlom a „kütyük” mellé a Fürkész Könyvek és a Búvár Zsebkönyvek egy-egy darabját is a hátizsákba tenni. S ezt nem csak nosztalgiából, a régi táborozásom emlékeit felidézve írom.