2023. június 7., 11:02

Fikció és valóság

Egy szuszra kellene elolvasni Visky András Kitelepítés című művét, már ha lenne valakinek ereje együltében végigolvasni egy 440 oldalas könyvet. Pedig a regény formai szerkezete is erre buzdít: nincs benne mondatot lezáró pont, csak vesszők, amelyek által egymásba fonódnak a szavak és a mondatok, és ezáltal erősödik a szöveg folytatólagossága.

Végtelenül szomorú ez a családtörténet, a humoros beszólások, vicces helyzetek ellenére is, amelyek sűrűn átszövik a keserű tartalmat. Valójában ezek a megmosolyogtató, olykor megnevettető pillanatok segítik át az olvasót a mondanivaló súlyosságán.

Visky András, a család legkisebb gyermeke írja meg később, már felnőttként emlékezéseit a történelmi időnek arra a szeletére, amikor a párt az 1956-os magyarországi forradalom után (is) javában „nevelte át” a „megnevelhetetlen” osztályellenséget.

Visky Ferenc református lelkészt, mivel nem tudták „betörni”, huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték.

legalább a gyermekeire legyen tekintettel, tisztelt kolléga, kevés megalkuvással is megúszhatja a börtönt, legyen tekintettel rájuk, mondták Apánknak a lelkésztársak, sőt a berezelt püspök, de még a szekusok is, Apánk viszont csak annyit válaszolt, hogy ő éppen a gyerekeire való tekintettel nem alkuszik meg, a mi életünket védi, amikor kiszolgáltat bennünket a kiszámíthatatlannak, de ezt nem értette senki, sem a hívei, sem a barátai, sem a szekusok, és még bizony az Örökkévalót is zavarba hozta”.

Az anyát, Júliát hét gyermekével együtt egy évvel később kitelepítették a Duna-deltával határos Baragan sztyeppe egyik lágerébe, a szovjet mintára létrehozott román gulágra. A belügyminisztérium rendelete szerint ugyanis az apa bebörtönzését követően a családja folytatta az ellenséges agitációt a lakosság körében, ezért rendelte el a kényszerlakhelyet és a kényszermunkát. A népi demokráciára veszélyes propagandát állítólag az anya mellett Ferenc (tizenegy éves), István (tízéves), Pál és Lídia ikrek (kilencévesek), Máriamagdolna (hatéves), Péter (hároméves) és András (kétéves) szervezték és fejtették ki.

Évek teltek el száműzetésben anélkül, hogy hírt hallottak volna a családfő felől.

Anyánknak tényleg nem volt semmije, csak mi meg Nényu, valahogy talán Apánk is, aki pedig hol volt, hol nem volt, leginkább persze nem, és amikor volt éppen, számunkra ismeretlen helyen tartózkodott akkor is, vasra verve egy nyirkos kőfalú börtöncellában, legalábbis mi így képzeltük”.

Sokan estek rabul az anya rémült szépségének a lágerben, ahol mindenféle náció élte szörnyűséges életét. Többen is megkérték Júlia kezét, és örökbe akarták fogadni hét csontsovány gyermekét. Mindenki azt javasolta Júliának, hogy mondjon le a férjéről, engedje őt szabadon.

hát nem, mondta a szívében Anyánk, nem mondok le róla és nem engedem szabadon, engedjem szabadon a börtönben, nos még a mondat is tréfásan hangzik, nem teszem meg sem ember, sem Isten szavára, harcolni fogok érte”.

Júlia esténként, az egész napi munkától fáradtan maga köré ültette gyermekeit, és a gyertyafénynél felolvasott a Szentírásból, az egyetlen könyvből, amely a fogságba véletlenül velük tarthatott. Ebből merítettek erőt, és a családi összetartásból. A szívós anya és gyermekei azonban aligha élték volna túl a koncentrációs tábort, ha nincs Márika, a gyermekek nyelvén Nényu, aki önszántából tartott a családdal a legborzalmasabb körülmények ellenére is. Mivel ő nem volt elítélt, nem kellett kényszermunkát végeznie, így naphosszat a család ellátásával foglalatoskodott. Ami pedig nem volt egyszerű, hiszen a semmiből kellett gazdálkodnia.

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, de elsősorban azoknak, akik nem tapasztalták meg saját bőrükön a szocializmus és a kommunizmus „remekelését”. Sok mindent megérthetnek általa a közeli múltból, olyan kérdések válhatnak számukra világossá, amelyekre eddig nem találták a választ. És ajánlom azoknak is, akik nosztalgiával gondolnak vissza az önkényuralom „dicső” negyven évére.

Visky András ajánlásában ezt írja:

A szerző kijelenti, hogy a könyv fikció, nevezetesen egy – valamiképpen felnőttkort megért – gyermek képzeletének a szülötte, aki a többéves gulágtapasztalatát sehogyan sem tudja szétválasztani a fantazmáitól. A fikció egyezéséért a valósággal a valóság a felelős.”

Megosztás

Címkék

Fikció és valóság

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre