Felvidéki magyarok sikerei az Életmese díjátadón

A pályázat nagy népszerűségnek örvend az egész Kárpát-medencében, amit az is bizonyít, hogy az életmesék nagy része Magyarországról, a Felvidékről és Erdélyből, illetve Délvidékről, Kárpátaljáról, valamint Angliából és az Egyesült Államokból érkezett.

A díjátadón Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter, beszédében hangsúlyozta: „Ha Európa szívében mi, magyarok nem írnánk tovább az életmeséket, a kormány elköteleződése is hiábavaló lenne a gyermeket vállaló családok mellett.”

Hankó Balázs kiemelte: a magyar kormány minden erejével a családok mellett van, hiszen összetartó családokból lesz összetartó nemzet, amelynek nincsenek határai. A magyar kultúra élő öröksége a generációkon átívelő családtörténetekben rejlik, amelyek megőrzése nemcsak irodalmi, hanem nemzeti ügy is. Mint fogalmazott, „amikor a világban és Európában az abnormalitás tombol, mi a normalitás, a családok mellett vagyunk, és segítjük őket a mindennapokban.”

A pályázat szervezője a debreceni Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesülete, évről évre arra ösztönöz, hogy az igaz, személyes történetek ne csak a családtagok között, hanem a nyilvánosság előtt is megerősítsék a közösségi összetartozást. A díjakat négy korcsoportban osztották ki – a legfiatalabb díjazott mindössze hat, a legidősebb 97 éves volt.

A díjátadón Kardosné Gyurkó Katalin, a generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztos, valamint Radnainé Filep Ildikó, az egyesület alelnöke működött közre a díjak és tiszteletpéldányok átadásában.

Radnainé Filep Ildikó beszédében kiemelte: „Az életmese nemcsak emlékezés, hanem küldetés. Az, hogy megírjuk, elolvassuk, továbbadjuk: szelíd ellenállás egy olyan világban, ahol az értékek gyorsan elmosódnak. Ez a pályázat minden évben visszaadja hitünket az emberi méltóságban és a család erejében.”

A 2025. évi első helyezettek:

• Csápai Lilien, Nagymegyer, Felvidék (10 év alatti kategória),
• Bukovszky Borbála, Szentpéter, Felvidék (10–14 éves korcsoport),
• Varga Petra, Noszvaj, Magyarország (14–38 éves korosztály),
• Majoros Erika, Oldbury, Anglia (38 év felettiek kategóriája).
  
  A pályázaton kiemelkedő munkájukért különdíjat, hűségdíjat, testvérdíjat és családi díjat is kiosztottak. A rendezvényt Tar Csilla Eszter, a népművészet ifjú mestere cím jelöltjének citerajátéka, valamint tanítványainak előadása tette még ünnepélyesebbé.

A díjátadó végén a felkészítő pedagógusokat is köszöntötték, elismerve áldozatos munkájukat a pályázók támogatásában és a családi értékek továbbadásában.

A szervezők célja, hogy a következő években is újabb és újabb életmesékkel gazdagítsák a közös Kárpát-medencei örökséget, hiszen – ahogy a pályázat mottója is üzeni – „valós történetekből épül a jövőnk”.

Az Életmese írói pályázat 2025. évi díjazottjai:

I. korcsoport - 10 éves kor alattiak (alsósok)      

1.         Csápai Lilien, Nagymegyer, Felvidék

2.         Tóth Vivien, Debrecen

3.         Duborszká Zoé, Nagymegyer, Felvidék

II. korcsoport - 10-től 14 éves korig (felsősök)    

1.         Bukovszky Borbála, Szentpéter, Felvidék

2.         Böjthe Noel, Mezőgyán

2.         Ötvös Roxána Katalin, Mezőgyán                

3.         Kádár Anna, Marosvásárhely, Erdély           

3.         Márföldi Olívia, Nyíregyháza

III. korcsoport - 14-38 év közöttiek                      

1.         Varga Petra, Noszvaj          

2.         Albert Katalin, Debrecen                  

3.         Bodnárné Pozsonyi Éva, Debrecen

Különdíj - Ágh Roland, Alistál, Felvidék

IV. korcsoport - 38 év felettiek                  

1.         Majoros Erika, Oldbury, Anglia

2.         Kapa Veronika, Budapest

2.         Pázmándi Péter Loránt, Gödöllő                  

3.         Jósvai Éva, Debrecen

3.         Szakácsné Kozári Piroska, Pécs

Különdíj - Adorján Gyula, Dunaharaszti

Különdíj - Berecz Krisztina, Budapest

Különdíj - Csóti György, Budapest

Különdíj - Fazekasné Szabján Erika, Ózd   

Különdíj - Szolnoki Irma, Gödöllő   

Hűségdíjasok:

Áfra Piroska, Hajdúnánás

Bíró József, Nyírbogát

Fábián Krisztina, Abádszalók

Gál Zoltán, Farmos

Kisgyörgy Ágnes, Kézdivásárhely, Erdély

Nagy Bálint Gergő, Dunaszerdahely, Felvidék

Holécziné Tóth Zsuzsa, Piliscsaba

Testvér díjasok:

 Kaskötő Jázmin Anna és Kaskötő János Pál, Hajdúdorog

Jost-Kovács Gellért és Jost Kovács Boldizsár, Budapest

Családi díj

 dr. Udvardy Antal - Seprényi Kinga - Udvardy Regina, Debrecen

Generációs emléklap           

Bíró család, Kolozsvár, Erdély

Az I. korcsoportban első helyezést ért el a nagymegyeri (Felvidék) Csápai Lilien- A karikásustor- Nagyapa mesél (A karikásostor) című írásáért.

„Nagyapa mindig megjutalmazott a sok segítségemért. Az egyik alkalommal átjött az unokatestvérem, hogy eldicsekedjen az új ajándékával, melyet Magyarországról kapott. Ez egy finom bőrből készült, henger alakban fonott karikásostor volt, vagy ahogy mifelénk a Csallóközben hívták: karikásustor. Nagyapám látta rajtam, hogy mennyire tetszik nekem, szinte a szívem vérzett érte. Telt-múlt az idő, tettük a dolgunkat, de az egyik munka végeztével így szólt hozzám nagyapám: - Fiam, munkád jutalmául, tessék! Készítettem neked egy karikásustort! … Elvette a kezemből. A szívem majd kiugrott a helyéről. Éreztem, hogy ez a búcsú pillanata, de azt nem sejtettem, hogy örökre. Nagyapa beballagott a nagy udvarba, rátette a tőkére az én csodás karikák ostoromat és húsz centiméteres darabokra vágta az előzőleg jól megélesített hasogató fejszéjével. Sírva mentem haza. A szívem majd megszakadt…”

A II. korcsoportban első helyezést ért el a szentpéteri (Felvidék) Bukovszky Borbála- Mi lesz veled, Emberke? című írásáért.

„Még mindig eszembe jut, amikor ránézek, hogy milyen jó volt, amikor együtt játszottunk. Haragszom! Az anyukájára, nem Tündére. Milyen anya az ilyen? Milyen anya az, aki a saját gyermekétől veszi el a legnagyobb kincset, az anyanyelvet?... Én boldog vagyok, hogy magyarnak születtem. Büszke vagyok a magyarságomra, az ünnepekkor hordott kokárdára, a himnuszunkra, csodás szavainkra. Ezt a büszkeséget nem kellett belém nevelni. Nem kellett kicsi koromban megtanítani, mint a szobatisztaságot, vagy a járást. Ez természetes dolog számomra, mint minden magyar gyerek számára, akiktől nem veszik el a legnagyobb kincset…”

A III. korcsoportban első helyezést ért el a noszvaji Varga Petra- Balettcipő című írásáért.
„A felvételi napján kontyba fogta a haját, hátizsákjába tömködte a balettcipőjét, és egyedül indult az Intézetbe. Amikor odaért, dermedten torpant meg. Az ajtóban az apja magasodott. Mögötte ottgörnyedt az anyja, és bűnbánóan tördelte a kezét. Az apja nem szólt semmit, csak karon ragadta a lányát, és hazafelé kezdte cibálni. Vali sikított, szabadulni próbált a szorításából. Pofon csattant az arcán. Hátratántorodott, a hátizsákját elejtette. Apja felvette, szétrántotta a cipzárt, és a balettcipőt az utcára dobta. Vali hiába kapálózott érte, az apjával szemben nem volt esélye. A cipő ott maradt az Intézet előtt… Vali summa cum laude végzett fogorvosként. A diplomáját a vőlegényével együtt vette át, akivel az egyetemen találkoztak. Összeházasodtak, kis lakásba költöztek, a fogak doktoraként kezdtek dolgozni. Vali hamarosan két gyönyörű kislánynak adott életet. Ők voltak élete értelmei. Néhány év múlva, ha visszagondolt az álmára, hogy táncos legyen, elfogta a nosztalgikus búbánat, de aztán emlékeztette magát, mennyire elégedett az életével. Hivatásában megtalálta a sikerélmény mámorát, feleségként a szenvedély hevét, anyaként a végtelen boldogság bódulatát...”

A IV. korcsoportban első helyezést ért el Majoros Erika az angliai Oldburyból - Kisüsti című írásáért.

 „Pálinkát főzök apámmal…Rengeteg dolgom lett volna a hétvégén, elmaradt házi munkák sora várt, de tudom, hogy egész nyáron rendületlenül szedte a potyogó szilvákat az ősi birtokon, mert hát az apja is szedte, meg a nagyapja is és valószínűleg az ükapja is, hisz rendes magyar porta nincs is meg pálinka nélkül. „Édes fiam, kolbász, szalonna és jó pálinka mindig legyen a kamrádba és akkor baj nem lészen sosem! Ez teljesen független attól, hogy iszik-e valaki vagy sem.” - kaptam meg a fejmosást mikor felvetettem neki, hogy nem kell már az ő korában ezzel vergődnie és különben sem iszik már úgy… „Fiam, ha velem bármi történne a lottónyereményt a padláson, a tisztaszoba kéményében a 12. téglasor mögött találod… Majd végig hallgattam a szokásos lemezt, mikor még a nagyapjával vitte a cefrét a lovaskocsin a szeszfőzdébe és ott aludt a kemence sutban megvárva, hogy lefőjön a nemes lé. Aztán az apjával, abban a mocskos kommunista érában már csak éjszaka, stikában lehetett pálinkát főzni, mert a szomszédok bizony feljelentették a tilosban járókat. És hiába az új rendelet, vele bizony senki nem fogja elhitetni, hogy ma már csak úgy szabadon lehet főzni a „kisüstit”. Ezért hát mi továbbra is éjjel, titokban főzünk, mert így nem tűnik fel a füst meg a szag. Míg ketten vállvetve cipeljük az ősi rézüstöt, büszkén mutatja a diófa árnyékában megbújó mély gödröt, ahová majd a visszamaradt gyümölcsöt kell elásni… Két hónap múlva apám ágynak esett, kórházba került és rá egy hétre meghalt... Sosem néztem meg mi van a padláson a tisztaszoba kéményében a 12. téglasor mögött, de a rézüstöt elhoztam és lecipeltem a pincébe.”