2021. augusztus 14., 08:22

Felújították Tompa Mihály íróasztalát

Rimaszombat híres szülöttének, Tompa Mihálynak az íróasztalát és karosszékét újíttatta fel a Gömör-Kishonti Múzeum. A becses bútorok ezentúl az intézmény állandó honismereti tárlatának részeként lesznek láthatók.

Tompa Mihály íróasztala
Tompa Mihály íróasztala és karosszáke a felújítást követően
Fotó: A szerző felvétele

Mint azt Kerényi Éva, a múzeum munkatársa elmondta, a restaurálás célja a 19. századi biedermeier stílusú bútordarabok eredeti állapotának a visszaállítása volt. Erre két fázisban került sor Tibor Kováč antik óra- és bútorrestaurátor pottornyai (Podtureň) műhelyében.

Az aprólékos munkának először Tompa karosszékét, majd a hanvai dolgozószobájából származó íróasztalt vetették alá.

A restaurálás során a tömör diófából készült székről eltávolították az egyes rétegeket, beleértve a több helyen megsérült bőrborítást, illetve a bélésként használt juhgyapotot és a szalmát. Az íróasztalt is darabjaira szedték, majd az egyes alkotóelemek helyreállítása után, asztalosbilincsek segítségével illesztették össze. Az utolsó munkafázisban a műtárgyak a csiszolást követően sellakpolitúrt, vagyis fényezést kaptak.

karosszék
Tompa Mihály karosszéke a felújítás előtt

A múzeum gyűjteményében található különböző műtárgyak karbantartását anyagilag Besztercebánya megye önkormányzata támogatja. Ennek köszönhetően Tompa Mihály bútorain kívül egy 18. századi nyereg felújítására is sor kerülhetett.

Kerényi Évától azt is megtudtuk, hogy Tompa Mihály íróasztala feltételezhetően már a 19–20. század fordulóján a múzeum tulajdonában lehetett, de erről nincsenek egészen pontos adataik. Az biztos, hogy Fábry Jánosnak, a Gömör-Kishonti Múzeum alapítójának és első igazgatójának idejében már volt egy Tompa Mihály-emlékszoba az intézményben, amelyet ő hozott létre, kimondottan a Tompa-relikviák és könyvek számára.

A neves múzeumigazgató munkásságát bemutató tárlat még augusztus végéig látható az intézményben,

jó hír viszont, hogy a Fábry-kiállítás egyes elemei átkerülnek a folyosóra, ahol a jövőben állandó jelleggel megtekinthetők lesznek, csakúgy, mint Tompa Mihály felújított íróasztala és széke. 

Megjelent a Magyar7 2021/32.számában.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.