Féja Géza, akit még a lexikonok sem emlegetnek

2020. december 19., 09:37
Juhász Dósa János

A 120 évvel ezelőtt született irodalmár, szociográfus, irodalomtörténész, kritikus Féja Géza nevét hiába keresnénk a szlovákiai magyar irodalmi lexikonokban, még utalást is alig találunk rá. Holott a Léva melletti Szentjánospusztán született, a városban érettségizett, de elkövette azt a „végzetes” hibát, hogy az érettségi után Budapesten folytatta a tanulmányait, s hiába marad hűséges élete végéig a Felvidékhez, s munkássága is ezer szállal kötődik szülőföldjéhez, még lexikonadat se lesz belőle.

Nehéz ember volt, aki sokszor azokkal is hadban állott, akik szellemileg a legközelebb álltak hozzá. De Léva is kiátkozta, Békéscsabán is megorroltak rá, ahogy üldözték a Horthy-korszakban, s Rákosi alatt is.

Kuruc Feja Dávid kései ivadéka

„Akik a forró augusztusi délután  (1978-ban, a szerk. megjegyzése) ott állottak a Farkasréti temetőben Féja Géza ravatala körül, a modern magyar irodalom egyik legtöbb lázzal és szenvedéllyel megáldott és megvert egyéniségét búcsúztatták. Féja igazi lázadó volt, született szónok és népvezér, aki a maga titkos álmai szerint legszívesebben Dózsa György forradalmi táborában vagy Rákóczi kurucai között találta volna meg helyét. Kuruc ősöktől származott, és erre ugyancsak büszke volt” – írja róla nekrológjában Pomogáts Béla.

Egyik neves őse kuruc Feja Dávid protestáns mártír kassai főbíró volt, akinek hiteles történetét az általa szerkesztett Tátra folyóiratban Kerekes György történész írja meg 1937-ben. A család később rekatolizál, s 1720-ban Féja János alapítja meg Léván a csizmadia céhet. Apja már uradalmi intéző volt, Léva képviselő-testületének a tagja. Géza elsőszülött gyerekként „1900. december 19-én születtem Léva határában, Szentjánospusztán, nagy hóesésben. Nem csupán a térben, hanem az időben is van szülőföldünk. Az enyém hófehéren pihen gyermekségem legmélyén, amint az út vége felé bandukolva fehér lett a fejem is, nékem december a kezdet és a vég” - írja.

Még nincs tízéves, amikor apja a lévai temetőben édesanyja sírján főbe lövi magát. Géza 1911 őszén a lévai piarista gimnáziumban kezdi meg a tanulmányait, ahol nem a magyar nyelv és irodalom a fő tantárgy. Hetedikes korában pályázatot nyer A palóc lélekrajz és milieau Mikszáth műveiben című dolgozatával. 1918 március 15-én ő az önképzőköri ünnepség szónoka is, amelyet majd megismétel 1937-ben az Új Márciusi Front zászlóbontásánál a Nemzeti Múzeum előtt. A trianoni döntéssel Léva is Csehszlovákiához kerül, s 1920 februárjában Féja Budapestre menekül.

tamasiaronnal.jpg
A Nyugattól Szabó Dezsőn át Zilahy Lajosig

Beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakára, Eötvös-kollégista lesz. Egykori lévai iskolatársa, a szintén Budapesten élő Bányai Kornél viszi őt el a Nyugat szerkesztőségébe, ahol 1922 decemberében meg is jelenik az Óda c. költeménye. Vagyis ő is költőként indul, mint tette azt Szombathy Viktor (akinek Ezüstantenna címmel jelenik meg verseskötete) és Győry Dezső, aki par excellence költőként indul a húszas években. Érdekes párhuzam, hogy Szombathy nagyon gyorsan áttér a prózaírásra, Győry 1945 után folytatja prózában, míg Féja szociográfusként és irodalomtörténészként futja ki magát, de 1945 után leteszi névjegyét a szépirodalomban is. Amikor a tűrt kategóriába kerülnek, mindhárman minőségi ifjúsági és történelmi regényeket írnak. Féja 78 évre kiszabott életében a húszas és a harmincas évek számítanak a legizgalmasabbaknak. Szakmailag és magánéletileg egyaránt.

Az egyetemi tanulmányai mellett hamar és ugyancsak intenzíven bekapcsolódik a közéletbe is, előbb az 1925-ben alakult Bartha Miklós Társasághoz csapódok, később Szabó Dezső hatáskörébe kerül, őt követi Bajcsy-Zsilinszky Endre, majd Zilahy Lajos szellemi hatása és szoros barátsága. Nem könnyű ember, nem egyszer önmagával is hadban áll, bár egyértelmű elkötelezettsége a népi eszmék iránt, s amíg Szerb Antal a nyugat-európai irodalomba ágyazva írja meg a magyar irodalom történetét, ő kelet felől közelít. Érdekes, hogy Szerb Antal magyar irodalomtörténete Kolozsváron, Féjáé Pozsonyban jelenik meg. Gyakorlatilag ő az első, aki a régi magyar irodalmat közkinccsé teszi, A régi magyarság c. kötete (alcíme: A magyar irodalom története a legrégibb időktől 1772-ig)  úttörő vállalkozás, s majd ebből a kötetből terebélyesedik ki az Arcképek régi irodalmunkból c. kötete, amelyről azt írja egyik méltatója, Nemeskürty István, hogy „aki ezt a könyvet leteszi a kezéből, azt a régi magyar irodalom varázsa örökre magával ragadja”. A régi magyarságnak folytatása is lesz, 1942-ben A felvilágosodástól a sötétedésig, majd egy évvel később a Nagy vállalkozások kora. Féja Géza irodalomtörténete egyenrangú társa Szerb Antalénak. Bár a hivatalos kormányzat ezeket a munkákat sem fogadja osztatlan lelkesedéssel, mégsem ez veri ki a biztosítékot, hanem A Magyarország felfedezése sorozatban megjelent Viharsarok c. szociográfiája, amely miatt három évig járja a bíróságokat, két havi börtönbüntetésre ítélik, de végül felmentést kap. Felfedezi a magyar irodalomnak Sinka Istvánt és Szabó Pált, tanulmánykötetet ad ki Móricz Zsigmondról, akinek temetésén is beszédet mond, de Dózsa Györgyről is.

Teljes mellszélességgel a kisebbségi dilettantizmus ellen

Nem lesz hűtlen a szülőföldjéhez sem, nagy vihart kavar az alakuló felvidéki irodalom dilettánsait ostorozó szemlélete, idézzük ide a Tátra c. folyóirat indulása elé írt gondolatait: „1920 után a szlovenszkói magyarság önálló s bizonyos mértékben elszigetelt kultúrterület lett, s a szervezett dilettantizmus úgy vélte, hogy most érkezett el az ő órája. Azt hitte, hogy az egyelőre periféria-jellegű magyar kultúrterületet szép s kevésbé szép jelszavak kíséretében a jármába hajthatja. Egyelőre alig volt versenytársa, s így némi gyanús babérleveleket csakugyan sikerült szereznie. Részt vállal a Kassán működő Kazinczy Társaság működésében, majd 1937-ben Pozsonyban Győry Dezsővel, Darkó Istvánnal és Tamás Mihállyal megalapítják a már fent említett, s az első nemzedék egyik legszínvonalasabb lapjának számító  Tátra folyóiratot, amely felfedezi Berkó Sándort, rendszeresen közli Dobossy Lászlót, Vozári Dezsőt, Sebesi Ernőt, Morvay Gyulát, s az irodalom mellett a társművészetek, a képzőművészet (Brogyányi Kálmán) és a színház (Hont Ferenc) is bő teret kapnak. 

Magánélete is fordulatot vesz, vajdasági utazásai során megismerkedik Farkas Gizella csantavéri tanítónővel, akit 1926-ban feleségül vesz, s 1930-ban megszületik Endre fia. Felesége egy hónappal később gyermekágyi lázban meghal, így a fiút előbb a lévai nagyanyja veszi magához, majd második felesége, Supka Magdolna művészettörténész, akivel nem sokáig él együtt, de életük végéig „lélekben társak” maradnak.

fejageza-portre.jpg
Márai sorsát (majdnem) másolva

Amíg a Horhy-korszak alatt baloldalisággal vádolják, 1945 után új címkét akasztanak a nyakába, s revizionizmus, a szélsőjobboldal aktív támogatása a vád. Három évig népbírósági eljárás folyik ellene, végül felmentik, de vidékre, Békéscsabára száműzik. Hasonlóan jár, mint Márai, aki a vidéki száműzetés helyett emigrál, s nem is tér vissza többé a szülőföldjére. Békéscsabai magányában könyvtárosként dolgozik, majd 1956-ban, a forradalom idején térhet vissza Budapestre, s paradox módon Aczél György támogatása kell ahhoz, hogy a tiltott kategóriából a tűrtbe kerüljön. Élete utolsó húsz évében folyamatosan ír, mégis úgy érzi, nem eleget. „Ha visszatekintek életemre, úgy érzem, a sűrű élménytömegből alig írtam meg valamit.” Életregénye (Bölcsődal, Szabadcsapat) mellett riportkönyvek, irodalomtörténeti munkái, két elbeszéléskötete (Bresztováczy és az ördög, Sűrű, kerek erdő) és regényei jelennek meg, s 1976-ban végre megjelenik a verseskötete is (Kráterarc), amely 60 versét gyűjti csokorba. A hatvanas években már Óbudán el, Tamási Áron, Hatvany Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Remenyik Zsigmond társaságát élvezi, Tamásiról monográfiát is ír. Öntudatos, nyílt életrajzi szövegei mind Léván, mind Békéscsabán kiverik a biztosítékot, Léván kiátkozzák, Békéscsabán évekig még a nevét is mellőzik.

Már A régi magyarság és a Viharsarok c. műveivel kapcsolatban kritikusai kiemelik bőséges történelmi  adatolása mellett élvezetes nyelvezetét, kritikusa, Kató Pál szerint az „annyira életes, dús és eleven, hogy sokszor szinte úgy érezzük, külön él a nyelv és külön a mondanivaló... A prédikátorok megifjodott tiszta nyelve ez, az ószövetség zengő dallama új és merőben időszerű mondanivalókra hangszerelve”.

Kossuth, Görgey és Széchenyi igézetében

Irodalomtörténeti kedvenc témáit élete alkonyán regényekben is feldolgozza. Kossuthról még tanulmányt ír, de Görgey Artúrról már regényt Visegrádi esték címmel. Görgey álmaiban jelenik meg Kossuth szelleme, s idézik meg az 1848/49-es szabadságharc eseményeit. Évtizedekkel később a dédunoka, Görgey Gábor drámában hozza ugyanezt. Élete végéig 1848 bűvöletében élt, s Örökégő címmel regényt tervezett Széchenyi Istvánról is, de ebben a halál megakadályozta. Féja Géza szószólójának halála után fia, Endre jelentkezett, akinek segítségével több kötete jelent meg, mint egész életében.

feja_geza-sir.jpg

1966-ban József Attila-díjat kapott, de ahogy a díjak nem voltak méltók az életművéhez, úgy a szakmai fogadtatása sem. Idézzük ismét Pomogáts Bélát: „Féja Géza tekintélyes életművet hagyott hátra: könyveket, tanulmányokat, cikkeket (amelyeknek legnagyobb része még régi újságokban szerteszórva hever). Művei előkelő helyet jelölnek ki számára huszadik századi irodalmunk történetében, s nem kevésbé fontos helyet jelöl ki számára egyénisége, folytonos lázas lobogása, minden akadályt lebíró munkakedve is. A magyar népi írómozgalom egyik utolsó képviselője volt, nagy idők tanúja, a magyar szellemi élet mindig munkára kész, mindig írói vállalkozásokba merült, mindig terveket kovácsoló alakja, akinek személyes hiányát csak részben pótolhatják közkézen forgó művei.” Fiának köszönhetően szétszórt művei közül nem egy megjelenhetett a halála utáni évtizedekben.

Nos, tőlünk, felvidékiektől még kevesebbet kapott. Turczel Lajos és Fónod Zoltán említi szőrmentén pár alkalommal, előbbi „szeretetnyilvánításai” során szentel neki pár oldalt azzal az utódokhoz intézett biztatással, miszerint érdemes lenne Féja itteni kapcsolatait akár szakdolgozatban feldolgozni. Ahogy látom, a biztatás továbbra is felettébb aktuális.