Ezer kilométerre az otthonától is megértik amit mond

Költői délutánra jött, ahol azt várják tőle, hogy elmondja, miképp születik a vers. De Szarka Tamás rögtön leszögezte, hogy erre most sem fog feleletet kapni a közönség. Csák János, egyetemi tanár, korábbi nagykövet három kérdésre kereste a választ, melyből az első az volt, hogy Tamás számára hol a haza. Hol van az a hely, ahol igazán otthon érzi magát, amiről igazán azt érzi– no, ide születtem?

Szarka Tamás most költőként felelt, miszerint egy író ember,

Ha zenét ír, akkor a zenei nyelv már univerzális, a zene írójában ez az érzés már felhígul. A zenében kevesebb a tudatosság, inkább az ösztönösség uralkodik, hiszen még a legnagyobb komponisták is a természet, a madarak dallamaiból is loptak.

Szarka Tamás elmondta, hogy hazája egyértelműen a Kárpát-medence, mert bár ide is közel ezer kilométert jött a Felvidéki nyugati részén fekvő otthonától, és értik amit mond, sőt jobban mint kis-Magyarországon. Ezt azzal magyarázta, hogy akár a székelyek ő maga is kisebbségi létben él.

Maradt mátyusföldi, ahol egy csodálatos nyelvjárás létezik. Sajnos a médiák a nyelvjárásokat igyekeznek kivasalni. Pedig ez annyira használatos volt gyermekkorában, hogy

Szarka Tamás elmondta, hogy ő személy szerint büszke arra, hogy ennyi tájnyelv van, mert ez egyben annyit jelent, hogy sokan vagyunk.

A beszélgetésben Szarka Tamás kitért arra is, hogy mindenki aki ír, abban  mind a négy elemnek égnie kell – nem lehet csak víz, vagy csak levegő, mert aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Életéről mesélve elmondta, hogy tanító családból származik, ahol mindenki tanító volt, kivéve az édesapját, aki a családi összejövetelen mindig háborogva tiltakozott, hogy tíz perc után rögtön tanítani kezdtek.

Maga is tanítónak tanult Nyitrán, és két évet még tanított is. Hiszen Nyitrára is elsősorban a buli kedvéért járt, nem hivatástudatból. Viszont amikor megkapta előszörre a csodálatos negyedikeseket,

Saját magán döbbent rá, hogy milyen finom, milyen csoda tanítani.

Ezzel kapcsolatban felolvasta a Tanítani c. novelláját, amely egy emberről és a japán darvakról szól. A japán darvak méltóságteljes, piros koronájú, fennséges madarak. Ha szerelmesek lesznek olyan pompás táncot mutatnak,  ami bizonyossága annak, hogy nemcsak a dal, a tánc is hamarabb volt, mint az ember. Milyen, amikor megnyílik egy vers, egy csodálat, egy új dimenzió – az olyan, mint amikor a darvak nyitják a szárnyukat.

Egy ember, hogy mentse őket, darufiókákat költött ki, és nevelte őket, és a fiókák követték őt egyre hosszabb gyaloglásaik alatt. Amikor eljött az idő, a darutojónak felavatott férfi elkezdett szaladni, és groteszk mozdulatokkal csapkodni kezdett, mintha szárnyai lennének. A madarak szorgalmasan utánozták őt, de ez már nem szánalmas bohóckodás volt, hanem suhogás és szárnyalás, mellyel a madárcsapat csodálkozva a levegőbe emelkedett, mintha mindig is ezt tették volna.

Arra a kérdésre, hogy mit szeretne, mint művész még elérni Szarka Tamás elmondta, hogy Rengeteg olyan hangulat, történet van, amit meg kellene írni. Szerencsére már nem kell azzal törődnie, hogy amit megírt az rögtön színpadra kerüljön. Nem párhuzamként említette Bachot, akit az akkor menő fiai kicsúfolták,  hogy milyen elavult.

Példaként fel is hozta a Kézfogás c. dalt, amit június 4-én a parlament előtt a Nemzeti Összefogás Napján énekelte 200 község lakója. A dalt 14 éve írta, és négy évet kellett várni arra, hogy sikeres legyen.

A beszélgetés zárásaként zenekarrá alakította a közönséget, és az ütemes tapsukra elszavalta, elrappelte a Gyermek és Korona c. versét. A vers része volt az augusztus 20-i tűzijátékra írt zenéjének, amit akkor az egész Duna-völgye hallhatott.