„Én vagyok az örök nő, a Múzsa” – Fráter Erzsi kegyvesztett élete

„Lidérckém” – első találkozásukkor nevezte őt így Madách, s volt pár boldog évük a csesztvei magányban. Halála után sokan írtak róla, köztük L. Kiss Ibolya, aki azon az Érbogyoszlón született, ahol a boldogtalan Fráter Erzsit nem egyszer látták magából kikelve, felindultan, pityókás állapotban kóvályogni élete utolsó hónapjaiban.

A 17 éves Fráter Erzsi, – aki a balassagyarmati bálon egy csapásra végzetesen beleszeret a nála négy évvel idősebb, beteges, katonaviseltségre is teljesen alkalmatlan Madách Imrébe –, nem akármilyen családba született. A család egyik legismertebb tagja (Martinuzzi) Fráter György volt, aki váradi püspöként, majd  esztergomi érsekként és bíborosként meghatározta a XVI. század első felének magyar politikáját. Ez a mohácsi vész, a török megszállás időszaka, s maga Fráter György is erőszakos halált hal.

De ennek a Fráter családnak a tagja az Erzsinél 45 évvel fiatalabb jeles nótaköltő Fráter Loránd is, aki nekünk, felvidékieknek különösen kedves, hisz ő követte el a Krasznahorka büszke vára c. örökzöldet is.

Fráter Erzsi 1827 nyarán született a Nógrád megyei Csécsén, ahol nagybátyja megyei alispán volt. Szinte véletlenül ismerkednek meg a megyei bálon, s első látásra egymásba szeretnek. Madách anyja, a kőszívű katolikus nagyasszony nem fogadja örömmel az életvidám, sokak szerint könnyelműségre is hajlamos kacér teremtést, de látván beteges fia szenvedését, végül beleegyezik a hátasságba.

Ahogy a családi barát, Henriczy Ágoston írja: „A nagymama előtt egyik sem érte el a kívánt pedigrét. Az egyik, mert lutheránus, a másik dédanyja zsidó volt, a harmadik vagyona disznókereskedésből származott, a negyedik útján a család rokonságba jutna a szentpéteri paraszt Vaskorokkal – és így tovább...” Az esküvőt Erzsi 18. születésnapján, július 20-án Csécsén, a katolikus templomban tartották meg.

Az ifjú pár Csesztvén rak fészket, s az első évek nagy-nagy boldogságban telnek, megszületik Aladár fiuk és Jolánka lányuk is.

S bár súlyos beteg (szív és tüdőbetegség is sújtotta) lévén az 1848-as szabadságharc látszólag kikerülte, azt sem ő, sem a család nem tudja távol tartani magától. A Madách-család több tagja az osztrákok bosszújának az áldozata lesz, míg Imrét Kossuth-titkárának, Rákóczi Jánosnak a bujtatásáért vonják felelősségre, előbb a pozsonyi vízi kaszárnyában raboskodik, majd Pesten tölti le kiszabott házifogságát.

Amikor Emit (ahogy a közeli ismerősök szólítják) elhurcolják Haynau kutyái, Erzsi már a szíve alatt hordja harmadik gyereküket, Borbálát. Erzsi nem tud a parócai birtokon való bujtatásról, s ezt számon kéri anyósán, akivel addig sem felhőtlen viszonya folyamatosan válik egyre elviselhetetlenebbé. Viszonyukon még tovább ront, hogy a csesztvei birtokot át kellett adniuk Károlynak, míg az alsósztregovai birtokot az idősebb jogán Imre kapta meg.

S bár Emi anyja nem él velük egy épületben, Erzsi egyre nehezebben viseli el az anyós részéről rátelepedő nyomást, a két nő kapcsolata a gyűlöletbe csap át, amit Erzsi némi kimozdulással szeretne enyhíteni.

Vadászatot rendeztet a férjével, majd a család engedélye nélkül, de abban a hiszemben, hogy a férje követi őt, elmegy a végzetesnek bizonyuló losonci bálba, ahol a puritán és velejéig álszent nógrádi báli társaság megszólja. A losonci „kiruccanásnak” súlyos következményei lesznek, Emi ugyanis anyja követelésére kiutasítja a házból, s hiába Fráter Pál közbenjárása, elválnak.

A válásegyezséget Ecsegen írják alá 1854. július 25-én, kilenc évvel a házasságkötés után.

„Alulírottak érett és hosszú megfontolás után meggyőződvén, hogy a házas együttlét fenntarthatásának okvetlen megkívánható kölcsönös bizalom, egyetértés és önmegtagadás megszűnt, minek eredményéül nemcsak saját magunk örökös boldogtalansága, de a felbomlott családi élet következtében gyermekeinkre nézve is sokoldalú kár következnék, egyetértőleg elhatároztuk ezen továbbra fenntarthatatlan állapotnak véget vetni, s elválásunk okainak gyöngédtelen s kellemetlen bővebb feszegetését mellőzve, melyek pörösködés útján bíró előtt el nem hallgathatnánk, közmegegyezéssel egymástól örökre és végkép elválni”… – áll a végzésben.

Jolánka az anyához kerül, de ő is csak tízéves koráig. Fráter Erzsi élete hátralévő részét apja rokonainál töltötte, volt, amikor saját lakásban, majd egyre elboruló elmével apai családtagoknál talált menedéket.

Emi súlyos betegen saját maga megy Nagyváradra Jolánka lányáért, s kéri Erzsit, hogy térjen vissza hozzá.

Gyere Erzsi… Te csak virág légy nálunk! –  kérleli, de Erzsi marad. Ekkor már egyre inkább rabja az alkoholnak, s mániás depressziója lévén egyre kevésbé beszámítható. Elméjére a legnagyobb csapást mégis anyósa, s gyerekei viselkedése jelentik, amikor ellátogat Alsósztregovára, ahol be sem engedik. Hiába kéri még a hatóság is Aladár fiát, hogy legyen tekintettel az anyja betegségére, s támogassa, a spiritiszta tanokkal megmételyezett fiút nem érdekli az anyja sorsa.

De L. Kiss Ibolya (aki a múlt század harmincas-negyvenes éveiben az összes élő hozzátartozót felkeresi) ír arról is, hogy nemcsak Aladár,

a két lány sem ússza meg a szülők és főleg az Erzsit annyira gyűlölő nagyanya, Majthényi Anna komisz viselkedését, a legkisebb lány elmegyógyintézetben tölti élete túlnyomó részét.

Erzsi egy ideig Margittán vegetál egy távoli rokon, özv. Szakállné gondjaira bízva, de megszökik, s mezítlábasan, csavargóként vándorol a vidéken, az éjszakáit sokszor fák odvában töltve. Utolsó napjaira egy másik távoli rokon, Baranyi Adolf veszi pártfogásába, de a sok-sok megtöretés után a gondos ápolás ellenére 48 éves korában visszaadta a lelkét a teremtőjének.

Volt férje ekkor már 11 éve halott. Igaz, még megéli, hogy fő műve, Az ember tragédiája Arany János támogatásával elindul a világhír felé.

Persze, az út meglehetősen göröngyös odáig, a pesti Nemzeti is csak 1883 szeptember 21-én mutatja be Paulay Ede rendezésében.

A korra jellemző, hogy nagyon sokan írták Erzsi rovására Madách Imre és gyerekei tragédiáját, s az első életrajzok is ezt erősítették fel.

A XX. század harmincas éveiben a Nemzeti Színház frissen kinevezett igazgatója, Németh Antal tett nagyon sokat a Madách-kultusz ápolásáért, több alkalommal is megrendezte a darabot (1937-ben Ádám Lehotay Árpád, Éva Tőkés Anna, míg Lucifer Csortos Gyula volt), elkészült egy lemezváltozat, s nagy álma volt, hogy filmre is viszi, mégpedig magyar-olasz-német koprodukcióban. A pénzt is sikerült előteremtenie, de ugye nem meglepő, hogy nem az olaszok és a németek, hanem magyarok fúrták meg a tervet. Így csak Madách életét tudta filmre vinni, azt is már a német megszállás idején, 1944 nyarán.

A forgatókönyv a felvidéki Korompáról elszármazott Harsányi Zsolt regénye (Ember küzdj'…) alapján készült,

a már szintén tiltólistán szereplő Radványi Géza mellett Németh felesége, Peéry Piri, Engel György és Engel Lili közreműködésével. Németh Antal már a szereposztással is megkínlódott, hisz míg Tímár József és Szörényi Éva adta magát Emi és Erzsi szerepére, nagyon nehezen talált színésznőt a végzetdráma harmadik főszereplőjének, Majthényi Annának a szerepére. 

Végül a kolozsvári tragikára, Poór Lilire esett a választás, akinek ez az egyetlen hangosfilmfőszerepe.

Németh eredetileg komoly szerepet szánt Jávor Pálra is, akit akkorra a nyilasok már letiltottak, de Németh személyesen járt közben Cziffra Géza kormánybiztosnál, aki cinikusan egy mondatot engedélyezett Jávornak, aki Erzsi egy nagyváradi kedvesét hozza.

A címlistán csak ennyi áll: „A Madách Imre iránti tiszteletből közreműködött Jávor Pál”. A filmet végül már csak a háború után, 1946 januárjában mutatják be.

„Ilyen lánynak udvarol az ember, de nem veszi el” – figyelmeztette állítólag barátja, Szontágh Pál Madách Imrét. De lehet, ha nem veszi el, sose készül el a világirodalom egyik legnagyobb műve. „Nélkülem nem írta volna meg Emi Az ember tragédiáját” – mondta állítólag büszkén az öntudatos Erzsi. Ma Balassagyarmaton legalább utca őrzi a nevét.