2018. július 28., 11:56

Emily Brontë 200 éve született

200 éve, 1818. július 30-án született Emily Jane Brontë angol írónő, az Üvöltő szelek című regény szerzője.

bronte_2.jpg
Fotó: Archívum

A yorkshire-i Thorntonban látta meg a napvilágot egy hatgyermekes lelkészcsalád ötödik sarjaként. Ír származású apjuk, Patrick Brontë szerette a művészeteket, maga is verselgetett, s írásai megjelentek különböző lapokban. 1820-tól Haworthban élt a család, a négy idősebb lány - köztük Emily is - egy szegény lelkészlányok számára fenntartott internátusban tanult. Anyjuk és a két idősebb nővér halála után Emily és Charlotte visszakerültek Haworthba, ahol nagynénjük segédkezett a gyerekek nevelésében. A három lány és bátyjuk tisztes szegénységben telt gyermekkoruk feledtetésére sajátos mesevilágot álmodtak maguknak, romantikus történeteket írtak és meséltek egymásnak, képzeletjátékokat játszottak, Emily versei a mesebeli Gondal királyságról szóltak.

A testvérek apjuk gazdag könyvtárában alapozták meg műveltségüket. 1835-ben Emily egy Roe Head-i iskolába került, de honvágya miatt néhány hónap múlva ismét otthon volt, s részt vett a ház körüli teendők ellátásában. 1837-ben nevelőnő lett egy Halifaxhoz közeli nőiskolában, de gyakorlatilag rabszolgamunkát végzett, így hat hónap múlva innen is hazatért. 1842-ben Charlotte-tal együtt tapasztalatszerzés és nyelvtanulás céljából egy brüsszeli magániskolába jártak, s azt tervezték, hogy Haworthban is hasonló intézményt nyitnak. Két évvel később megvalósulni látszott a terv, de végül az eldugott település nem vonzotta a diákokat.

1845-ben Charlotte felfedezte Emily néhány költői tehetségről tanúskodó versét, és azt szorgalmazta, hogy Emilyvel és Anne-nal közös verseskötetet jelentessenek meg, természetesen álnéven. A kötet Currer, Ellis és Acton Bell versei címmel meg is jelent, de nem aratott sikert, mindössze két példány kelt el belőle. A lányokat nem csüggesztette az érdektelenség, 1847-ben megjelent egy-egy regényüket tartalmazó kötetük, benne az Emily tollából származó Üvöltő szelek.

A zord yorkshire-i tájon játszódó, végletes szenvedélyeket és vágyakat ábrázoló, torz lelkületű karaktereket felsorakoztató mű újszerű, a kronologikus sorrendet nem követő szerkezetével meglepte a kritikusokat. Később - Emily halála után - egyesek azt állították, hogy az olykor kegyetlen és erotikus művet nem is a finom lelkű lelkészlány írta, hanem az ópium és alkohol fogságából szabadulni képtelen báty, Branwell.

A műből több tévéfeldolgozás és mozifilm is készült, az 1939-es William Wyler rendezte moziban Merle Oberon, Laurence Olivier és David Niven játszotta a főszerepet, az 1992-es változatban Juliette Binoche és Ralph Fiennes játékát csodálhattuk. A 2011-es, Andrea Arnold rendezte változatban először alakította fekete bőrű színész Heathcliff szerepét.

1848 szeptemberében meghalt Branwell, a zord körülmények közt zajló temetésén Emily megfázott és tüdőbajt kapott. Az orvosi segítséget elutasítva néhány hónapos betegeskedés után, december 19-én ő is meghalt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.