2012. március 27., 07:25

Elkezdődött a Szlovák Könyvtárak Hete

RÉVKOMÁROM, IPOLYSÁG, NYITRA. Idén 13. alkalommal rendezi meg a Szlovák Könyvtárak Szövetsége a „Szlovák Könyvtárak Hete“ rendezvénysorozatot. Március 26-tól április elsejéig az ország több könyvtárában különleges programokkal várják a látogatókat.
Az idei „könyvtárhét mottója a „Mindenki könyvtára“. A rendezvény keretein belül átadják a SAKAÈIK díjat annak a könyvtárnak, amelyik az elmúlt évben a legtöbbet tette a kultúra fejlesztéséért.

Március harmincadikán kerül sor a már hagyományossá vált „Andersen éjszakára“. Az eseményt a Szlovák Könyvtárosok Szövetsége szervezi. Az „Andersen  éjszaka“ kezdeményezés Csehországból indult az ezredfordulón azza a céllal, hogy  megismertesse a gyerekekkel az olvasás örömeit és a könyv fogalmát. A könyvtárak játékokat, felolvasó-esteket, gyermek-eladásokat szerveznek ebből az alkalomból.

A komáromi Szinnyei József Könyvtár is bekapcsolódott a könyvtárak hetének programsorozatába. A komáromi könyvtárban egész héten könyvkiárusítást tartanak, bárki ingyen beiratkozhat, és elengedik a figyelmeztetői-díjakat.

A rendezvénysorozat hétfő délután négy órakor kezdődik az Eötvös utcában. A Komárom a kajak-kenu jegyében című könyv bemutatójára és keresztelőjére kerül sor. Kedden délelőtt a könyvtár Eötvös utcai épületében az Ezopusz Színháza a Róka és a holló című előadással várja az érdeklődőket, majd vetélkedőt tartanak Móricz Zsigmond halálának évfordulója alkalmából. Csütörtökön Batta György, újságíró „A magyar Szent Korona” című előadását hallgathatják meg az érdeklődők a könyvtár Nádor utcai épületében, majd ugyanitt délután öt órától kezdődik egy előadás a Feng-shui-ról.

A pénteki nap a komáromi könyvtárban a legkisebb nemzedéknek lesz szentelve. Tíz órától „Mit olvasol“ címmel irodalmi vetélkedőt rendeznek általános iskolások számára. Ezzel egyidőben a legszebb könyvtári könyvjelzőt is elkészíthetik a gyerekek. Az Andersen éjszaka Komáromban este hatkor kezdődik.

Az Ipolysági Városi Könyvtárban két kiállítás is megtekinthető a könyvtárak hete keretében. A szépirodalmi részlegen a „Régi könyvek kiállítása“, illetve a gyermek részlegen „Legkedvesebb bábjaim“ elnevezéssel rendeznek tárlatot. A héten az iskolák diákjainak a helyi kutatók, írók, helytörténészek adnak elő. Irodalmi vetélkedőket és könyvtárlátogatást is szerveznek a könyvtárban és a hét folyamán itt is lehetővé teszik az ingyenes beiratkozást.

A Nyitrai Karol Kmeko Könyvtárban híres szlovák írók tartanak író-olvasó találkozókat a könyvtárak hetén. Az olvasók találkozhatnak többek közt Ružena Smatanovával, ¼ubomír Foltánnal valamint Jozef Blaškoval is. A könyvtárhét csúcspontja itt is az Andersen éjszaka lesz, amely péntek délután öttől este nyolcig tart majd. A gyerekekhez „személyesen“ jön el a dán meseíró, Hans Christisan Andersen, hogy velük ünnepelje a 270. születésnapját. Ezen a héten a nyitrai könyvtárban is lehetőség van az  ingyenes beiratkozásra. Ha visszahozza valaki régen kikölcsönzött könyvét, itt is elengedik a késedelmi díjat.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.