Elhunyt sok nemzedék tanítómestere - Zeman László (1928–2019)
A Tanár Úr. Mindenki csak így szólította őt, még én is, pedig engem nem tanított, de amikor találkozott vele az ember, magától értetődően ez a megszólítás tolult a nyelvére.
Személyesen még nem is ismertem, de már sokat hallottam róla Prágában, Rákos Péter professzor jóvoltából, aki gyakran emlegette. Leveleztek egymással, rendszeresen találkoztak is vagy Prágában, vagy Pozsonyban, mert az irodalom és a pedagógusi munka, meg „keleti voltuk” is összekötötte őket. Rákos Kassán született, Zeman László Eperjesen.
Rákos Pétertől tudom azt is, hogy miután Zeman 1948-ban az eperjesi gimnáziumban leérettségizett biológia-földrajz szakos hallgató lett a pozsonyi egyetemen. Tanári oklevelét megszerezve a Pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar tagozatán biológiát oktatott, közben pedig a magyar nyelv és irodalom szakot is elvégezte, mert igazából a nyelvészet érdekelte a leginkább.
Amikor a magyar általános iskolai pedagógusok képzését Nyitrára helyezték, ő nem követte a kollégákat, hanem a pozsonyi, majd a kassai magyar gimnáziumban tanított. 1962-ben került a Comenius Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalom Tanszékére, ahol több mint negyed századon át, 1989-ben történt nyugalomba vonulásáig tanította a leendő magyar szakos tanárokat, nyelvészeket.
Közben maga is képezte magát, hiszen a prágai Károly Egyetemen finnugrisztikából doktori címet szerzett 1972-ben. Talán mondanom sem kellene, hogy Rákos Péter professzor és kollégája, Bredár Gyula vezetésével dolgozott a disszertáción, de ez inkább baráti együttgondolkodás lehetett, hiszen mindhárman annak a felvidéki magyar értelmiségi generációnak voltak a képviselői, akik szülőföldjüktől messzire kerülve is, beszélgetéseik során is szűkebb pátriájukra, szülőhelyükre: Eperjesre, Kassár és Rimaszombatra emlékeztek.
Egyszer tanúja is lehettem hármójuk találkozásának a Moldva parton álló egyetemi épület picike szobájában, amely Rákos Péter és Bredár Gyula „munkahelye” volt és én véletlenül éppen akkor kopogtattam be oda, amikor a három tudós nagy vidáman emlegette a régi időket. Már el akartam köszönni, hogy majd máskor jönnék, mire Zeman tanár úr megkérdezte, hogy konzultációra jöttem? Mondtam, hogy nem, hiszen én a természettudományi karra járok, csak most éppen volt egy kis szabad időm, ezért gondoltam, hogy tanácsot kérek az Ady Endre Diákkör legújabb irodalmi estjével kapcsolatban, amely Németh László munkásságát mutatná be a prágai magyar egyetemistáknak. Rákos személyes ismerőse és nagy tisztelője volt a kiváló írónak, de érdekes módon elsőként Zeman László kezdett el róla beszélni, mondván ő is sok könyvét olvasta és felvázolta, hogy mit lenne érdemes kiemelni az irodalmi esten.
Pozsonyban aztán többször is volt lehetőségem találkozni Zeman Tanár Úrral, de hogy milyen pedagógus volt, azt a diákjai és egykori tanítványai lelkesedésén tudtam lemérni. Nagyon kedvelték őt, mert jóságos volt, korántsem olyan szigorú, mint néhány – egyébként kiváló – kollégája a tanszéken és bizonyára sokan sajnálták, hogy 61 évesen nyugdíjba vonult.
Nemcsak tanított, hanem számos komoly nyelvészeti és tantárgypedagógiai tanulmányt publikált, de a szépirodalommal kapcsolatos dolgozataiban is a nyelvész szólalt meg és vizsgálódott. Sok minden érdekelte, a műfordítás elméletétől a peregrinálás történetén át egészen a stilisztikáig. Lefordította František Miko Az epikától a líráig című alapvető munkáját. Két önálló könyve jelent meg: Az újabb visszalapozás válogatott tanulmányainak gyűjteménye, az eperjesi iskolák történetével foglalkozó írásainak címe Gymnasiologia. Az utóbbi években csak ritkán találkozhattunk vele, hiszen többnyire szeretett szülővárosában, Eperjesen élt. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el.
Temetése csütörtökön, május 23-án lesz a pozsonyi krematóriumban. Nyugodjék békében Tanár Úr.
