Elhunyt Mács József író
Mács József 1931. április 18-án született Bátkában Mács József és Molnár Margit gyermekeként. Iskoláit szülőfalujában kezdte. Jeles tanulóként járta ki az elemi iskola négy osztályát. Következett az Egyesült Protestáns Gimnázium Rimaszombatban, Tompa Mihály szülővárosában. A háború után Csehszlovákiában bezárták a magyar iskolákat. Mivel nem boldogult a szlovák nyelvvel, 1947. szeptember 13-án tiltott határátlépésre szánták el magukat az édesapjával.
Erről az időszakról a következőt mondta portálunknak: a legszívesebben a jóban a rossz, a rosszban a jó igazságára emlékezik. „Ez alatt azt értem, hogy a második világháború befejezése után újra elszakítottak bennünket szeretett anyaországunktól, s a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnázium, ahol már három és fél gimnáziumi osztályt kijártam, egyik napról a másikra szlovák gimnázium lett. Ez kőművesmester apámat arra sarkallta, hogy szlovák meleghegyi barátjánál elhelyezzen szlovák szóra, s ennek az lett a következménye, hogy a gimnázium után újra elemi iskolás lettem Meleghegyen. Ahonnan hamarosan hazaszöktem szüleim ámulatára. A szomszéd falusi, balogtamási Sárospatakon tanuló diák segített rajtam. Rábeszélte édesapámat, hogy a határon éjszaka átszökve írasson be a sárospataki református tanítóképzőbe. Így lettem éjszaka átszökdöső sárospataki diák három évig. Ez a három esztendő – jó értelemben – meghatározta az életemet.“
A sárospataki gyönyörű két év után a miskolci Lévay József Gimnázium pedagógiai tagozatán tanult, kitüntetéssel. Ezután a Pozsonyi Gimnázium következett, majd a pedagógiai egyetem magyar tagozatán magyar-történelem-társadalomtudomány szakon szerzett oklevelet. Egyetemistaként, de már nős emberként került az Új Szóba. Érettségire készülő diákként szeretett bele Máté Juliannába, akit egyetemistaként vett feleségül. Két leányuk született.
A riporterkedés és újságírás mellett elindult szépírói tevékenysége is. Első műve 1954-ben szlovák nyelven jelent meg, szatíráinak szlovák nyelvű fordítása Výber z maïarskej satíry címmel, 1955-ben, mint az író első kötete a Vég nélküli gyűlés Falusi szatírák és történetek alcímmel, majd riportkötete a Pipafüstben.
Az 1956-os forradalom melletti bátor kiállása miatt eltávolították az Új Szóból. Ezt követően, nem minden viszontagság nélkül, három évig az Új Ifjúságban jelentek meg cikkei, riportjai. Itt is megvívta a maga harcát. Szőke Józseffel együtt a Szlovák Írószövetség vezetőségi tagjaként hevesen tiltakoztak a magyar helynevek szlovák írása ellen. Elérték, hogy nem kellett az Új Szó példáját követniük, úgy írhatták a helyneveket, ahogy szívük diktálta. Saját bevallása és kritikusai szerint is szerkesztői és újságírói munkássága a Hétben teljesedett ki, ahol 30 évig dolgozott, s három évig főszerkesztő-helyettes is volt, és szerkesztette a Fórum című rovatot. Mint nyilatkozta: „Utólag úgy tudom megfogalmazni a Fórumban folyamatosan jelenlevő, a prágai tavaszt megelőző pezsgést, hogy mertünk magyarok lenni, mertünk jogos magyar követeléseinket határozottan megfogalmazni.” A Megbillen az ég című elbeszéléskötete 1964-ben jelent meg.
1969 márciusában titkos szavazással került a Csemadok elnökségébe, elismerve ezzel a Hétben kifejtett tevékenységét, s az Adósságtörlesztés című regény bátor megfogalmazását a határ mentén élő emberek sorsáról. Az 1970-es évek ún. konszolidációja megszüntette a Fórumot. Az író 1968-as aktív fellépésének meglett a következménye. Kizárták a pártból, az állástalanság réme fenyegette. A családját ért atrocitások sem tudták azonban kivenni a kezéből a tollat. Az 1970-es évek elején elkészült a Magasság és mélység című regénye, de a párt rácsapott, mondván, az író a történetben a párt humánuma fölé helyezte az egyház humánumát. Termékeny évek következtek. 1978-ban a Madách kiadhatta az újabb regényt Kétszer harangoztak címmel. Majd 1980-ban a Szélfúvásban, 1982-ben A vesztes és 1987-ben a Temetőkapu jelent meg.
Az 1989-es rendszerváltás után hét év önkéntes száműzetés következett. Mivel elege lett a rehabilitációs bizottságok önkényeskedéséből, 1991-ben nyugdíjaztatása évében Pozsonyból Páskaházára, felesége szülőfalujába költöztek. Ez azért is volt jó a lelkének, mert karnyújtásnyira került Bátkához (Égigérő palatábla, regény, 1993). A gömöri hét év termékenyítőleg hatott az íróra, élményekkel gazdagodott, anyagot gyűjtött, hogy aztán Pozsonyban évente megírja a tetralógia (Öröködbe, Uram…) egyes részeit. Minden író-olvasó találkozón hangsúlyozta, hogy a regényfolyamot ketten írták kőműves apjával. A 2005-ben megjelent Trianon harangjai című műve, 2011-ben a Bolondok hajóján, 2014-ben pedig Az elcsatolt vagon című regénye, amely elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának nívódíját, és 2015-ben Az év legjobb könyve lett.
Kitüntetései: a Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje. Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára és Bátka község díszpolgára.
Mács József mindig közösségben, a magyar közösség jövőjében gondolkodott, soha nem volt megalkuvó az igazság keresésében. Korábban vehemensebben, később csendes mosollyal és nyugalommal szemlélte és segítette a formálódó szlovákiai magyar politikumot. Egyik utolsó interjújában azt mondta, vezetőinknek nagyobb figyelmet kellene szentelniük a közösség vészes fogyásának. „Ha az erőm engedné, nagy-nagy felelősséggel előre hoznám megmaradásunk egyetlen lehetőségét, a területi autonómiáért folytatott elszánt küzdelmet, egészen a célunk eléréséig. Nekem ugyanis mélységes meggyőződésem, hogy tájainkon csak így tudjuk megőrizni, illetve megtartani magyar népünket“ – mondta 2016 karácsonyán portálunknak.
Mács József kedves, szerethető ember volt, akivel jó volt beszélgetni, mert következetesen figyelte a társadalmi változásokat, látta az összefüggéseket. Amíg ereje engedte rendszeresen látogatta a pozsonyi magyar rendezvényeket.
Végakarata szerint szülőfalujában, Bátkán helyezik örök nyugalomra. Temetéséről a család később ad értesítést.
