Elhunyt Albert Gábor író
Albert Gábor az irodalom csaknem minden műfajában figyelemre méltót alkotott, "írt cselekményes novellát, jelképes kisregényt, sűrű szövésű tudatregényt és fölfedező erejű szociográfiát" is. Érdeklődése kiterjedt a magyar múlt nagy fordulataira, az Árpádok korára, az 1848-as szabadságharc utóéletére, de a trianoni békediktátum következményeire is. Nemzedékének történelmi élménye, az 1956-os forradalom számára is meghatározó jelentőségű volt, tanulmányaiban a magyar esszé legjobb hagyományait folytatva, korának társadalmi kérdéseire, a magyar sorskérdésekre kereste a választ - írták az MMA közleményében.
Albert Gábor 1929. október 30-án született Egyházasharasztiban, elemi iskoláit Sámodon, majd Sellyén, középiskolai tanulmányait a kőszegi Hunyadi Mátyás Katonai Nevelőintézetben és a pécsi gróf Széchenyi István Állami Gimnáziumban végezte.
Érettségi után az ELTE bölcsészkarán tanult tovább, de járt a pécsi Pedagógiai Főiskolára, a budapesti Református Theológiai Akadémiára és a pécsi Jogtudományi Egyetemre is. Végül is az ELTE-n szerzett magyar nyelv és irodalom szakon tanári és könyvtárosi képesítést.
1954-től 1964-ig az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, ez idő alatt jelent meg D. Szemző Piroskával és Vizkelety Andrással közös szerkesztésében Schiller Magyarországon című bibliográfiai kötetük. 1954-ben házasságot kötött Marek Zsuzsannával - írói nevén Albert Zsuzsával -, aki a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának irodalmi szerkesztője volt.
Első, nyomtatásban megjelent munkáját Németh László Galileijéről írta 1955-ben. Első élményeit, tájszavait az Ormánságból, szülőhelyéről hozta, latinos műveltségéből fakadóan gyakran idézett klasszikus és antik szerzőket. 1964-től az akkor alakuló MTA Zenetudományi Intézet munkatársaként az intézet könyvtári és dokumentációs osztályát vezette 30 éven át.
A hatvanas években rendszeresen publikált tanulmányt, kritikát és főleg novellákat pécsi és budapesti folyóiratokban. Első szépirodalmi munkáját, novelláit 1966-ban adta ki Albérleti szobák címen a Szépirodalmi Könyvkiadó. A hetvenes évek végén szerződést kötött a Magyarország felfedezése sorozat egyik szociográfiájának a megírására. A több éves könyvtári kutatásnak és terepmunkának eredménye az 1983-ban megjelent Emelt fővel című kötet lett, amelyben a magyar szociográfiai irodalom klasszikusainak szellemében a 20. századi magyar történelem legfontosabb, a nemzet életét meghatározó kérdéseit vette számba.
1986-ban elnyerte a Művészeti Alap Irodalmi Díját, majd az 1986-os írószövetségi közgyűlésen elmondott, a Kádári diktatúrát bíráló beszéde miatt egy ideig nem jelenhettek meg könyvei. 1989-ben Tőkéczki Lászlóval közösen megszervezte a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet, amelynek elnöksége mellett titkári teendőit is ellátta, 1991-ben az Új Magyarország című napilap alapító főszerkesztője lett, 1989 és 1994 között pedig a Magyar Írószövetség Arany János Alapítvány kuratóriumának elnöke volt.
Főszerkesztője volt továbbá az Új Magyar Híreknek és a Magyarok Világlapjának is, 1989-től a Magyar Írószövetség választmányának, majd elnökségének tagja, ahogy a Százak Tanácsa, az MMA társadalmi szervezete is tagjai közé választott. 2010-től a Magyar Írószövetség örökös tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett.
Éveken keresztül foglalkozott az 1848-49-es emigráció történetével, különösen Szemere Bertalan tevékenységével. E munkából számos kiadványa jelent meg.
Műveiben az egyetemes, a teljes, a látható és azon túli valóság megragadására törekedett. Nagy erővel, nyelvi gazdagsággal alkotta meg a század modern eszmeiségével lírai és filozófiai töltésű írásait, amelyekben hol a történet gazdagsága, hol a gondolat a domináns elem.
Munkásságát József Attila-díjjal, a Magyar Érdemrend lovag-, majd tisztikeresztjével ismerték el, 2015-ben Kossuth-díjat kapott. 2003-ban Péterfy Vilmos-díjjal, 2003-ban Arany János-díjjal, tavaly pedig Berzsenyi Dániel-díjjal és Magyar Örökség díjjal ismerték el.
A Magyar Művészeti Akadémia Albert Gábort saját halottjának tekinti.
