Elfelejtett (?) könyvek „palackpostája” – 5. rész
Mit ad Isten! Erre gondolok, s ez a szólásunk most telitalálat, hiszen rendetlen és rendszerezetlen családi könyvtárunkban épp egy papköltő, Farkas Jenő verseskönyvét sodorta véletlen kíváncsiságom a szemem látómezejébe.
Leírtam már néhányszor azt, hogy minden „elfelejtett” (?) könyv már magában is „palackposta”, hát még ha a dedikálás külön „palackpostája” is üzenetet hordoz, nem csak maga a könyv, s annak versei. És láss csodát azért is, mert nemrégen tudósítottam a papköltő nagymegyeri emléktáblájának megkoszorúzásáról... (1964 és 1976 között volt nagymegyeri plébános Farkas Jenő. Ebben az időben születtek a „Csendország” /1965/ és „A valaki jár a nyomomban” című verskötetei.) Tehát mintha a történések, dolgok egybecsengenének egy titkos jeladásra, vagy csak úgy, véletlenül...
Farkas Jenő Valaki jár a nyomomban című vékonyka kötete egy lélegzetvételre elolvasható, hisz 31 verset fog egybe. Az első, amelyen a szemem megakad, az Erdőben című vers, amelynek első néhány sora, mintha az olvasása idején (is) kibírhatatlan melegre reflektálva „üzenne” a mába:
A könyv a Madách Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1969-ben. Mint a kötet versei is mutatják, a költő egyfajta hagyományosnak mondható stílust képvisel, par exellence, igazi, valódi, eredeti költő, aki talán „így” született még akkor is, ha plébánossá lett. A szóban forgó kötetke „ajánlásában” olvashatjuk:
Farkas Jenő Szencen született 1922-ben, az érettségi után teológiai tanulmányait Esztergomban végezte. A Hittudományi Főiskola befejezését követően 1946-ban szentelték pappá. Nádszegen, Pozsonyban, Csicsón, Kiskeszin, Bajtán, Nagymegyeren, Albáron teljesített lelkipásztori szolgálatot. Már az ötvenes években megjelentek versei és műfordításai (főleg a klasszikus szlovák irodalom nagyjait és a kortárs költőket fordította). Megjelent kötetei: Csendország (Bratislava: SVKL, 1965); Valaki jár a nyomomban (Bratislava – Budapest: Madách Kiadó – Szépirodalmi Kiadó, 1969); Ballada és zsoltár; (Glória Társulat, Galánta, 1999); Válogatott versek; (Glória, Pozsony, 2006). Mint fentebb említettem, sok helyen szolgált, Nagymegyeren is, ahol híven őrzik emlékét. 2006-ban a katolikus templom melletti volt zárdaiskola falán emléktáblát helyeztek el a tiszteletére. Albáron hunyt el, viszonylag fiatalon, 1979. szeptember 18-án.
Egyik legismertebb verse a Ballada és zsoltár című, amelyben hitét és kétségeit fogalmazza meg, miközben az örök Istenhez így fohászkodik:
Nagyapám a Valaki jár a nyomomban című könyvet is gondosan őrizgette könyvtárában, vékony papírú „borítóját” megerősítette és a költő fényképét (szokásához híven) beleragasztotta a kötetbe. Farkas Jenő más könyve is bizonyára ott lapul rendetlen könyvtárunkban, de hogy hol? Azt csak az Isten tudja...
Ezt a kötetet Nagymegyeren dedikálta nagyapámnak 1970. II. 4-én. Többek között ezt írta:
Most eszembe jutott egy apróság, amelyet anyám sokszor emlegetett… Farkas Jenő gyakran megfordult nagyapámék pozsonyi lakásában, aminek anyám és húga nagyon örültek, ugyanis Farkas Jenő sosem felejtett el ajándékot vinni nekik (is), a kisgyerekeknek, megtisztelve őket vele. Még babát is kaptak tőle ajándékba, amit nagy becsben tartottak. Akik közelről ismerték, azt is tudták, hogy a humor sem állt távol tőle.
Farkas Jenő költészete a klasszikus hagyományokból építkezett, a természet, az ember, a hit adta témákat bontja ki. Az Őszinte szóval c. verse végén írja:
Az irodalomtörténészek talán tudnák a pontos választ arra, amit „mezei” verskedvelőként csupán feltételezek, hogy a papköltő esetleg ismerhette Kányádi Sándor költészetét, s az 1956 júniusában írt, Valaki jár a fák hegyén című híres versét (még akkor is, ha eredetileg Azt kívánom volt a címe és csak jóval később vált „örökzölddé”), s annak egyfajta parafrázisának érzem a kötetcímet, már csak amiatt is, mert egyes verseinek hangulata rokonságot mutat az erdélyi költő verseivel.
