Egy újraéledő világ - az erdélyi arisztokraták honfoglalása

A kötet az erdélyi nemesség megpróbáltatásairól, ellehetetlenítéséről és minden nehézség ellenére is az élni akarásáról, az arisztokrácia tenni akarásáról, az elszántságáról, egy új élet teremtéséről szól.

Csinta Samu mesél és meséltet, csakhogy ezek nem klasszikus mesék, nem Tündérkert tündéreinek a meséi – hanem embermesék, rengeteg fájdalommal, megaláztatással, igazságtalansággal… És a felvidéki magyarok pontosan tudják, milyen az, amikor az embert méltóságában és emberségében alázzák meg. Mi értjük ezeket a történeteket, számunkra van tartalma annak a szónak, hogy kitelepítés, jogfosztás...

Csinta Samu mégis egy olyan világba vezet be bennünket, amit alig ismerünk, vagy legföljebb annak csak a külcsínyeit, a színeit, a pompáját, a ragyogását – és vajmi keveset tudunk arról, hogy ez a sok évtizeddel ezelőtt már halálra ítélt társadalmi réteg hogyan épült fel, milyen volt a szervezettsége, hogyan élte meg, amikor a kommunista hatalom egyik napról a másikra mindenétől megfosztotta.

Ám a legfontosabb kérdés: hogyan képes talpra állni a nemesség, van-e még annyi ereje és szervező ereje, hogy újrafogalmazza magát. Az új helyzetben és új identitásában tud-e olyan új üzenetet is megfogalmazni, amivel ismét az erdélyi magyar társadalom szerves része, alakítója lehet, hogy újra a köz érdekében tudjon cselekedni, hogy újra a közélet és a társadalmi élet meghatározójaként pozicionálja magát.

Az erdélyi nemességnek rendkívül erős, beágyazott gyökerei, hagyománya, múltja van, az egyetemes magyarság közéletét, politikáját, gazdaságát, kultúráját, művelődéstörténetét gyarapította sok évszázadon át. A jelene azonban tétova, sok kétellyel és bizonytalansággal, amelynek azért biztató jegyei is vannak, és a jelen küzdelmei határozzák majd meg a jövőjét.  

A román államhatalom mindent megtett azért, hogy az erdélyi magyar arisztokráciát lefejezze, elüldözze, ellehetetlenítse. Egyet nem tudott megtenni: nem tudta őket megfosztani a tartásuktól, a konokságuktól, a túlélés erejétől. De hogy a hatalom mégsem dolgozott hiába, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a számadat, amely szerint egykoron Erdélyben mintegy 50 főúri család volt, mára alig több mint egy tucat maradt.

Csinta Samu hat családot választott ki, a Kálnoky, az Apor, a Mikes, a Haller, a Bethlen és a Teleki család tagjait, velük beszélgetett, az ő történeteiken keresztül kapunk képet erről a világról, amely korántsem homogén, hiszen a hat családtörténetnek teljesen mások a fordulatai, nagyon eltérőek a sorstörténetek. Csak egy a közös bennünk, a túlélés, a nem feladás és a nem megadás parancsa.

A kötetet a szerző a Felvidéken három helyszínen, a Pozsonyi Casinóban, Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Polgári Társulás irodalmi estjeinek keretében, valamint Galántán, a Csemadok székházában mutatta be.

Csinta Samu, a Kolozsváron megjelenő Erdélyi napló főszerkesztője elmondta, nem családi kötődés, hanem részben az újságíró kíváncsisága vitte közel ehhez a témához. A dokumentumregény megszületésében azonban szerepe volt annak is, hogy gyermekei közül kettőnek is osztálytársa volt a Kálnoky-család két gyermeke, ennek révén megismerkedtek a szülőkkel, akikkel barátságot kötöttek. Kálnoky Tibor megkapó történetével kezdődik tehát a könyv, aki ifjúként magyarul sem beszélt, ám amikor megtekintette a kőröspataki birtokot és kastélyt, valamint a Miklósvári vadászkastényt, érezte, hogy az "Erdély-vírusnak" nem tud ellenállni, s maga mögött hagyta Németországot, hogy egy új nyelvet, egy új identitást felvállalva kezdjen új életet, s akinek birtokán ma már a brit trónörökös, Charles herceg és a királyi család tagjai is gyakori vendégek.

Csinta Samu közel százórás beszélgetést folytatott a hat nemesi család tagjaival. Időközben azonban belátta, a korábbi elképzelésén változtatni kell, eredetileg ugyanis csak azt akarta papírra vetni, hogy hogyan találtak magukra ezek a családok az 1990-es változások után. A történetek azonban suták és kevésbé érthetőek lettek volna az előzmények nélkül, anélkül, hogy hogyan élte meg a nemesség a román kommunista államhatalom megsemmisítő intézkedéseit, 1949. március 3-át, amikor pár óra alatt minden ingóságuktól és ingatlanuktól megfosztva kitelepítették őket.

A kommunista hatalom teljes felszámolásra ítélte az erdélyi nemességet, ennek ellenére túlélték a megpróbáltatásokat. Csinta Samu elmondta, a beszélgetések során kirajzolódott egy különleges minőség, mint értékrendben, mint környezetben, ami egyfajta kötőanyaga a nemességnek, s őt ez a kötőnyag kezdte érdekelni, mert meggyőződése, egy értéket veszített korban égető szükség volna a régi mintákra.

A szerző olyan családokat választott könyvéhez, akik visszaigényelték a korábbi birtokaikat, kastélyaikat, akik nem engedik, hogy ez csak egy omladozó örökség legyen, hanem megpróbálják megmenteni, s azt valamilyen módon hasznossá tenni az erdélyi közösség számára is.

Haller Béla, az erdélyi arisztokráciát tömörítő Castellum alapítvány vezetője szerint Csinta Samu könyvének számonkérőnek kell lenni, mert fel kell végre rázni az arisztokráciát, a kényelem nem kerülhet a közösségi érdek elé. A szerző úgy véli, ez részben sikerült, a kritikai hangvétel nem volt hiábavaló, nagy részükben azonban rendkívül mély nyomokat hagyott az elmúlt fél évszázad, visszafogott közéleti érdeklődésüknek ez a magyarázata, ezért sem volt még képes az arisztokrácia határozott közösségformáló erővé válni. Pedig égető szükség lenne rá, hiszen az erdélyi nemesség, nyugat-európai kapcsolati tőkéjének is köszönhetően, komoly érdekérvényesítő erővé válhatna az erdélyi magyar közösség számára.

Csinta Samu most tehát hat családtörténetet mesélt el, csakhogy sok olyan erdélyi nemesi család van még, akiknek a története érdekes és tanulságos lenne, és a közönség érdeklődésére is számot tartana. A kiadó a könyv sikerétől tette függővé a folytatást. A kötet közönségsikere és szakmai fogadtatása egyértelműen a folytatásra voksolt.