Egy régi énekeskönyv margójára
Családi könyvtárunk ismét meglepett egy könyvvel, amelyet feltehetőleg még nagyapám vásárolhatott, vagy kaphatott 17 éves korában, mert igen szeretett énekelni, kiváló hallása és hangja volt, s a „hangszer”, a torka is bírta a strapát, sosem fájlalta életében. Az viszont sajnálatos, hogy sem hangszeres muzsikálást, sem éneklést nem volt lehetősége tanulni. Mindenesetre ez a kis könyv is arra utal, hogy nemcsak az operához, a népdalokhoz, a kórusmuzsikához is vonzódott.
A szóban forgó könyv (bár volt korábbi kiadása is) a háború alatt, 1940-ben jelent meg, igen szerény köntösben, amin nem is lehet csodálkozni. Címe: Énekes ábécé, szerkesztette dr. Kerényi György és dr. Rajeczky Benjámin. Megjelent Budapesten a Magyar Kórus Művek kiadásában. Az Előszóban (az első kiadáshoz) olvasható:
A második kiadáshoz (1938 novembere) fűzött pár mondatból kiderül, hogy az 1. kiadás 2 hónap alatt elfogyott, s hogy ebbe a második kiadásba beiktattak néhány változtatást, maguk is jelzik:
Az 1940-es harmadik kiadáshoz fűzött pár mondat eligazít bennünket abban a vonatkozásban, hogy a két első kiadás hatósági engedélyeztetés nélkül is elfogyott. S itt álljunk meg egy pillanatra, mielőtt a kis kötet, vagy füzet tartalmának is szentelnénk néhány gondolatot… Megnéztem a neten a szóban forgó harmadik kiadás elérhetőségét, és ezt találtam:
De mit is fog egybe ez az ominózus 3. kiadás? Népdalokat, gregorián énekeket, kánonokat, két- és többszólamú műveket régi mesterektől és korabeli magyar szerzőktől (Bartók, Kodály, Bárdos stb.), kórusműveket, idegen népek dallamait (kínai, perui indián, svéd, morva, orosz stb.). A füzet utolsó lapján a 302. darab a Búcsúzó dal, amely Csík megyéből való, és bizonyára ma is sokan ismerik, mind a dallamát, mind pedig a szövegét. Sok iskolában az érettségiző diákok még ma is éneklik: „Elmegyek, elmegyek, Hosszú útra megyek, Hosszú út porából köpönyeget veszek…” Az említett utolsó lapon ott van még végül a Szózat, kottával (Vörösmarty Mihály–Egressy Béni).
A rövid bevezető arra utal, hogy a két szerkesztő főleg egy dologra fókuszált, a szépre. De kik is voltak ők? A zenével, zenetörténettel foglalkozók bizonyára tudják… És mi, többiek?
Távirati stílusban: Kerényi György magyar zeneszerző, népzenekutató, karnagy, szerkesztő és tanár volt, Kodály tanítványa. (1902-ben született és 1986-ban hunyt el.) Viszonylag hosszú élete során mindig a zenével foglalkozott, kórusvezetőként, népzenetudósként igen sokat tett a magyar zenei életért. A harmincas és negyvenes években először Bartók Béla, majd Kodály Zoltán munkatársa volt. A MTA népzenekutató csoportjának főmunkatársa, a Magyar Népzene Tára egyik főszerkesztője is volt.
A szóban forgó könyv (a 3. kiadás) másik szerkesztője, Rajeczky Benjámin (1901–1989) zenetörténész, népzenekutató, főiskolai tanár, teológus volt, aki behatóan foglalkozott a gregorián dallamvilággal. A gregorián és a magyar népzene területén végzett kiemelkedő tudományos kutatómunkát. (Nem mellesleg Kodály Zoltán főiskolai évfolyamtársa volt.) Számos tanulmány, kiadvány szerzője és szerkesztője.
De pillantsunk bele a könyv tartalomjegyzékébe is… A 3. dal szövege ismerős:
Mint fentebb említettem, az utolsó szöveg és dallam a Szózat, az azt megelőző háromszáz között pedig számos különböző dallam (szöveggel, kottával) kínálja magát a kollektív (kórusban történő) eléneklésre. Pl. A bundának nincs gallérja, A csitári hegyek alatt, Adjon az Úristen, A jó lovas katonának, Most jöttem Erdélyből, Téli-nyári laboda stb.
Persze van más is a füzetben, egy hajdanvolt kis tulajdonosa az 1940. május 25. dátum jelzésével tudtunkra adja, hogy rajzolni is szeret, nemcsak énekelni, és ennek tanúbizonyságát adja a füzet számos oldalán. Ettől függetlenül ma is érdekes belelapozni ebbe a régi könyvecskébe, olvasgatni és esetleg valamilyen hangszeren (netán a torkunkban lévőn) eljátszani, elénekelni (akár közösen is) a közreadott dallamokat.
