2018. április 7., 09:42

Egy polgár halála

158 éve zárult le Széchenyi életpályája a döblingi szanatóriumban. 1860. április 8-án önkezével vetett véget életének a polgári Magyarország megteremtésének vezéralakja. 

Széchenyi István
Fotó: Wikipedia

A reformkor kiemelkedő politikusára egyik legmaradandóbb művéről, a Magyar tudományos Akadémiáról írt soraival emlékezünk.

A magyar mélyen aludt. Eközben nyelvét felejté, nemzeti színét veszté. Sok azt hitte, nem eszmél már fel többé, s el van olvasztva. De a magyar felébredt; mily halovány színben, mily torzalakban, ki-ki előtt ismeretes. Alig van nemzetek közt ily iszonyatos példa. Sok ezt azonban fel sem vette, sőt álfényében, mint Armida kertjében, még tetszett is magának. Többnek azonban tűrhetlen volt az önmegismerés e keserű képe, ámde erő nem szilárdítá keblét; kétségbeesett, s magára hagyta a hont. Voltak végre olyasok, kik dagály s szélvész dacára nem gyengültek el, s férfiak maradtak a veszély óráiban. – S ismét élet felé kezdett fordulni a haza. Oly hervadólag tengett azonban szerencsétlen vérünk, hogy lehetetlen vala, miképp mi újabbak folyvást pirulván fejletlen, aljas létünkön, az előttünk oly ragyogó példák útmutatása szerint ne ébredeztünk volna azon szent kötelesség érzetére, hasonlólag járulni hű kebellel közanyánk ápolásához. És e nemes érzet nőttön nőtt, s hála a nagy istennek, már oly szép gyökereket vert, miképp a legszebb virágzásnak bizton elibe tekinthetni, hahogy a visszahatás felhőszakadása nem sodorja azokat ismét tőstül ki. Ámde itt a baj, és e veszély mutatkozik aggasztólag.

                                                                                              

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.