Egy ornitológus-író, Schmidt Egon emlékére

Milliók szerették meg a természetet a könyveit olvasva, ezek közé tartozik e sorok írója is. Schmidt Egon azon kevesek közé tartozott, akinek ismeretterjesztő-szépirodalmi munkáját 2009-ben Kossuth-díjjal ismerték el, sőt megélhette azt is, hogy róla is díjat nevezzenek el a Ferencvárosban. Kamaszkoromban Fekete István mellett valószínűleg Schmidt Egon volt a másik legolvasottabb íróm, úgy hogy, előbbi részese volt a magyar szépirodalomnak, az utóbbi viszont nem. S a kánoníróknak „köszönhetően” valószínűleg ma sem az. Mégis, amikor csak eljutottam a salgótarjáni könyvesboltba, első kérdésem mindig az volt: van új könyve Schmidt Egonnak? S odahaza félretéve az aktuális olvasmányaimat, már az aznap begyűjtött kötetét bújtam, hogy megtudjam, másnap hogyan és mit figyeljek meg, miért érdekes meglesni, mi történik a baromfiudvarban, de azt is, hogy mikor és miért énekel a fülemüle?

S amikor évekkel később egy svájci Rómeó és Júlia-feldolgozásban karácsony hajnalán szólal meg a fülemüle, már tudtam, a film alkotói bizony nem olvasták Schmidt Egon könyvét. De tőle tanultam meg nem félni a kisemlősöktől, például az egértől – bár ez utóbbival máig nem tudtam megbarátkozni.

Schmidt Egon 1931-ben született Zalában, származása miatt nem mehetett egyetemre, így állattani tanulmányait autodidakta módon végezte. Előbb a Fővárosi Állat- és Növénykertben dolgozott, majd évtizedekig a Madártani Intézet munkatársa volt, ahol a Madárgyűrűző Központot is vezette. A legendás Madarakról mindenkinek első kiadása 1970-ben jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában, haláláig mintegy 100 könyvet és 3 600 cikket tett le az olvasók asztalára, de 17 éven át volt a Kossuth Rádió Oxigén című műsorának a munkatársa, amelyben hetenként osztotta meg a hallgatókkal friss élményeit, s mindig figyelmeztette a hallgatóit, mire érdemes és kell figyelniük a természetet járva. Balogh Istvánnal közösen itt tette rendszeresen közzé madárhangfelvételeit is. 1974-ben alapítója volt Európa máig egyik legnagyobb madárvédelmi társadalmi szervezetének, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületének (MME), amelynek ma is több mint 10 ezer tagja van.

Éveken át kutatta a hazai bagolyfajok táplálkozását a köpeteik elemzése alapján és számos zoológiai szaklapban tette közzé az eredményeit.

Nem hiányozhattak írásai az Állatvilág, a Búvár (Természetbúvár), Kisdobos, Élet és Tudomány, Halászat, Nimród, Vadászlap, Horgászújság, Új Ember című lapokból (több lapban állandó rovata volt), a nemzetközileg jegyzett német Die Neue Brehmbücherei monográfiasorozatban ő írta a kékbegyet, a karvalyposzátát és (Farkas Tiborral közösen) a kövirigót bemutató köteteket. Rendszeresen beszámolt a természetben tett állandó kirándulásairól, így a leírásaiból ismerhette meg az olvasó a Kiskunságot. Apajpusztát, a Dunakanyart, a Margit-szigetet, a Gellért-hegyet, a Városligetet, ahogy a Kis-Balatont is. A gyerekeknek írt könyveit főleg a Móra Kiadó, míg a nagyobbaknak és szakembereknek készült munkáit a Natura, a Mezőgazdasági, majd az Új Ember Kiadó jelentette meg. Öt éve írta meg visszaemlékezéseit A talicskától a Kossuth-díjig című munkájában.

A magyar irodalomban gazdag hagyománya van a természetet megörökítő munkáknak, gondoljunk Fekete István állatregényeire, Sterbetz István ismeretterjesztő munkáira vagy Homoki Nagy István filmjeire. Hozzájuk csatlakozott sok évtizedes munkásságával Schmidt Egon is. Reméljük, hogy könyvei számos újrakiadást megélnek majd, hogy ma is újabb és újabb generációk legyenek szerelmesei a természetnek, s ezen belül a több mint 350 fajból álló hazai madárvilágnak.