Egy lépésnyire volt a világhírtől, a nevét is elfelejtettük

2002-ben a Madách-Posonium kiadta Kerek hold c. regényét, s utólag Fónod Zoltán is beillesztette az Üzenet c. monográfiájába. Csak éppen a feltámasztása nem történt meg máig.

Ha minden igaz, 1910-ben született zsidó családban, bár vannak lexikonok, akik két évvel öregebbnek hiszik. Apja Löwy Lipót nagykereskedő volt, míg anyja Hollósy Irén irodalomszerető, művelt asszony, s Teréz, bár egy ideig dolgozik apja, majd férje vállalkozásaiban, gyorsan az irodalom mellett dönt, s az üzleti elszámolások helyett novellákat ír, amelyek meg is jelennek a pozsonyi Magyar Újság és a Prágai Magyar Hírlap hasábjain.

A Vörös toronynál c. novelláját még férje családi nevén, Engel Terézként jegyzi, de a pár héttel később megjelenő Pubertás alatt már a maga választotta Rudnóy Teri név áll.

Kilenc novella és pár tárca után úgy dönt, regénnyel jelentkezik, s első kritikusai egybehangzó véleménye szerint nagyon jól tette. 1939-ben a  budapesti Dante Könyvkiadónál jelenik meg az Osztott szerelem, amely akkora siker, hogy két év múlva újra kiadják. A regényt sokan Kosztolányi Édes Annájával rokonítják (talán csak véletlen, hogy egy másik Léván élő írónő, Szenes Piroska Csillag a homlokán c. regénye is „erre a sorsra” jut).

Egyik első méltatója, Szentimrei Jenő írja: „Kosztolányi Édes Annája után nehéz cselédregényt írni, de nem lehetetlen. Főleg azért nem, mert hősét nő-, asszony-, és anyatársának fogja fel, nemcsak írói témának. Asszonysorsot ír le, ahogyan csak asszonyok tudnak belátni a női lélek és a női test világába, mely férfiak előtt még a meghitt pillanatokban sem tud kendőzetlenül megnyilatkozni”. Nem véletlenül idéztem ilyen hosszan a kritikust, hisz mindezen erényei  későbbi munkáiban csak felerősödnek.

1941-ben jelenik meg második regénye, az Izzó kemence, amelyet a magyarországi kritika még nagyobb lelkesedéssel fogad,

de Glühender Schlot címmel megjelenik németül is, sőt egy angol filmgyártó vállalat (Dowdle Production Limited) a megfilmesítését is tervezi. A balladisztikus történet főszereplője egy téglagyári munkásnő, a hebegős Paulinka, aki szerelmes lesz egy sánta uradalmi kocsisba, Verébbe. De az idillikusnak tűnő történetbe belép az a bizonyos harmadik, s a tragédia elkerülhetetlen. Az Esti Kurir kritikusa (g.i.) a nagy orosz regényírókhoz hasonlítja, talán nem véletlen, hogy innen kezdve többen is a magyar Dosztojevszkijként könyvelik el, s a kritikus nem felejti el hozzátenni: „A megrázó, szép regény nyelvezetével külön érdemes foglalkozni, az ízes hallatlanul tömör felvidéki magyar beszéd élvezetet jelent az olvasónak”.

Mintha érezné, hogy alig pár év áll már csak írói életműve kiteljesítésére, alig egy év múlva újabb regénnyel jelentkezik. Női főhősei után ezúttal egy idős férfi bőrébe bújik, aki élete delén rátalál az igazi szerelemre. Az öreg szabó tragédiája, hogy ő nem más, mint a menye, s hogy a kísértésnek ellenálljon, megszökik otthonról.

Az olvasóközönség és a kritika is pozitívan fogadja a művet, a Magyar Csillag recenzense, Isdai Péter szerint „a regény kisebb fogyatékosságai ellenére Rudnóy igazi nyelvművész, akinek a stílusa a népnyelven alapszik, kifejező készsége hajlékony, a vaskos realitások mellett néha csaknem éterikus hangjai vannak”. Andreánszky István a Népszavában méltatja: „Rudnóy Teréz hibátlan művészi eszközökkel, a finoman kulturált író biztos formáló készségével olyan megrázóan formál embereket és a történetet a legigényesebb irodalmi nívón tartja, hogy könyve meséjének különlegessége nélkül is érdekes írás”.

A regényre illetve a szerzőjére sajnos felfigyel a szélsőjobb is. Vajta Ferenc az Új Magyarságban mocskolja a regényt, s annak a szerzőjét.

„Ezek a finomnak mondott asszonyi írások destruktív mondanivalójukkal túltesznek a világháború utáni zsidó irodalom aranykorszak leghírhedtebb írásain is. Annyi szennyet, amennyit Rudnóy Teréz gyűjt össze Öreg ember szerelme című regényében, a világirodalom legelesettebb művei sem nyújthatnak együttvéve.”  – írja primitív, de annál hatásosabb írásában. 

Amíg a kritikák még az Öreg ember szerelmével foglalkoznak, Rudnóy már a következő regényét írja.

A Kerek hold még akkor is az írónő legteljesebb regénye, ha már csak a háború után, az ABC Kiadó gondozásában megjelent művet a kritika agyonhallgatja.

A regény cselekménye a Párkány-Kovácspatak-Szob háromszögben játszódik, a Duna igézetében. Főhőse, az ötvenes éveiben járó özvegy, Gyurgyikné, aki már öt éve rendületlenül gyászolja tragikusan elhunyt halász férjét, holott szinte semmit nem kapott tőle, ami asszonyi mivoltára emlékeztette volna. Egy napon váratlanul beállít hozzá egy fiatal férfi, az aranykezű Mátyás, akinek a férje halászladikjára és felszereléseire fáj a foga.

Az asszony, ha nehezen is, de végül kötélnek áll, s ráadásként, egyféle fizetségként a férfit az ágyban is megkapja. Túl az ötvenen végre, először az életében nőnek érzi magát, sőt még azt is bebeszéli magának, hogy gyereket vár tőle. De a huszonéves, erőtől duzzadó férfinak kevés a ráncosodó özvegyasszony, elcsábítja az erdészék cselédlányát, akit teherbe is ejt, a lány viszont gazdagabb partiról álmodik, s inkább hajlandó a születendő gyerekét is feláldozni.

Rudnóy valószínűleg komoly előtanulmányokat végzett a regény megírása előtt, a halászok életének szinte naturalisztikus, tűpontos, mégis élményszerű ábrázolása azokat is megejti, akiknek nem sok köze van a mesterséghez, se a Dunához. Mindehhez balladai tömörség, remek, szinte kézzelfogható környezetrajz, hús-vér figurák, a misztikum élvezetes keverése társul, s egyre nagyobb szerepet kap maga a címszereplő Hold is. A regény tragikumát végül a szerző feloldja, s Mátyás visszatér az asszonyhoz, de már nem szeretőjeként, hanem fogadott fiaként.

Amíg ezek a regényei/regényhősei az alapos környezetrajz és emberismeret ellenére is a többnyire a fantázia szülöttei, utolsó könyvét maga a könyörtelen élet(rajz) szülte. 1944-ben ugyanis Rudnóy Terézt és egész családját bevagonírozták, s a vonat meg sem állt Auschwitzig. Csak ő és Lilly nővére éli túl a borzalmakat, szülei, férje és két kisfia a náci halálgépezet martaléka lesz.

Hazatérve nővére visszatér Lévára, ő viszont Budapestre megy, ahol Palotai Boris fogadja be. A feldolgozhatatlant megpróbálja mégis feldolgozni, s

megírja az első magyar holokausztregényt Szabaduló asszonyok címmel, de annak megjelenését már nem éri meg.

1947 március 12-én Léváról, nővérétől tart hazafelé, s hiába kérleli őt és leendő utastársait a révész, mégis megkísérlik az átkelést a zajló Dunán. Hiába érkezik a gyors segítség, hatan odavesznek. Holttestét hetekkel később dobja ki a Duna.

Évekkel később volt szállásadója, Palotai Boris regényben írja meg tragikus utolsó éveit, választ adva sok-sok kérdésre is. A Szabaduló asszonyok szinte visszhangtalanul jelent meg, ahogy visszhangtalan maradt a 2011-es kiadása is (Noran Könyvesház). A szabadság első 24 órája alcímet viselő regény azt a pillanatot örökíti meg, amikor a tölténygyár életben maradt rabszolgáit a  németek maguk előtt hajtva menekülnek, de a végzetüket mégsem kerülhetik el.

Lulu és Etel egy napját követi figyelemmel a regény, akik nem értik, nem érthetik, hogy az amerikaiak a jogos leszámolás és bosszú helyett miért választják a humánus elszámolást. Lulu túléli Auschwitz borzalmait, de nem éli túl a szabadságot, s bár az amerikai osztag vezetője, Sever kapitány megígéri Etelnek, hogy elégtételt ad Lulunak, az csak annyit kér: „Elégtételt? Nem kell! Támasszák fel a mártírokat!”

Rudnóy Teréz dokumentarista értékű regénye pár héttel a halála után megjelent, állítólag a Kerek hold Hollywoodba is eljutott,

a magyarországi lapok mégiscsak a szerző tragikus halálával foglalkoztak, s ahogy lenni szokott, három nap után új szenzáció után néztek, a holokausztról pedig mélyen hallgattak. A holokauszt mint téma majd csak 1958-ban jelenik meg Keszi Imre Elysium c. regényében, a kívülálló szemével először Palotai Boris foglalkozik vele A madarak elhallgattak c. regényében, amelyből Fábri Zoltán Nappali sötétség címmel forgat filmet 1962-ben.

Csak a hetvenes évek közepén jön el az ideje, hogy Ember Mária Hajtűkanyar és Kertész Imre Sorstalanság című, 2002-ben Nobel-díjat kapott regényében immár több évtizedes feledés után visszahozza a témát, igaz, különösebb visszhang nélkül. Pár évvel ezelőtt Havas Ágnes is megírja auschwitzi emlékeit „Elmondom hát mindenkinek" – Ági és Juci emlékei a deportálásból címmel.

Kaffka Margit és Szabó Magda között ő a hiányzó láncszem – írja róla Nyerges András, aki szerint Rudnóy

Szinte hihetetlen, hogy tragikus életénél csak az utóélete tragikusabb. Pedig Palotai Boris A férfi c. regényében állít emléket neki (ez a megtiszteltetés rajta kívül csak egyetlen felvidéki írónak, Merényi Gyulának adatik meg), a kisregényt, –  amelyben a haláltáborból szabadult nő, Molnár Judit beleszeret egy volt csendőrbe, Matics Dánielbe – 1968-ban Mihályfi Imre meg is tévéfilmesíti Ruttkai Évával, Latinovits Zoltánnal és Bulla Elmával a főbb szerepekben.

A filmet szintén nem nagyon ismétlik, ahogy ezt követően 2002-ig néma csend vette körül az írónőt. Nem tud róla az első nemzedéket összefoglaló műveiben se Csanda Sándor, se Fónod Zoltán, holott Rudnóy első novellái Pozsonyban és Prágában jelennek meg, sőt a regényeit is Léván írja, de kimaradnak a korszakot összefoglaló összefoglaló antológiákból is. Egyedül Sándor László próbálkozott az írónő feltámasztásával 1986-ban az Irodalmi Szemlében, de nem sok sikerrel. Az elmúlt években szaklapokban Péntek Orsolya (Múlt és Jövő) és Jablonczay Tímea (Tiszatáj) ébresztgette inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.

„Halála komoly veszteség a magyar irodalom számára” – olvashattuk a szokásos sablonszöveget a Népszavában, de a lényeget a nagyvilágban Máthé Klára fogalmazta meg, aki szerint Rudnóy Teréz

2020 táján, születésének 110. évfordulóján nem ébresztgetni kellene (azt is alaposan megkésve), hanem végre felébreszteni Csipkerózsika álmából.