Egy lehajtott fejű kontinens
Elképzelni is lehetetlen, nem még megérteni, mi járhat annak a fejében, aki képes levágni egy másik ember fejét. Hogy a szíriai sivatagban vagy Párizs egyik külvárosában történik mindez, talán mindegy is, a felfoghatatlan barbárság egész egyszerűen kívül rekedt már az európai ember mentális határain. A földrajzi távolság másodlagos, a mentális áthidalhatatlan.
Michel Houellebecq immár ötéves botránykönyve sem segít közelebb jutnunk a megértéshez, de talán nem is baj. A hogyan jutottunk idáig kérdésre viszont többé-kevésbé választ ad a Behódolás. Bravúros, de félelmetes választ. A jóisten furcsa humorát bizonyítva, a könyv Franciaországban éppen azon a napon került a boltok polcaira, mikor néhány iszlamista brutális leckét adott az öreg kontinensnek sajtó- és szólásszabadságból.
A Charlie Hebdo újságíróinak meggyilkolása európai ember számára egész egyszerűen nem lehet igazolható bűn, még ha néhányan így is próbálták beállítani. Szomorú, de nem csak a kultúrmarxista baloldalon.
Houellebecq sem egy tipikus szélsőjobbos figura. Disztópiája azon kevesek közé tartozik, amelyek tényleg jó eséllyel megvalósulhatnak, nem évszázadok múlva, akár már 2022-ben. A könyv cselekménye is ekkor indul. Abból a könnyen elképzelhető premisszából táplálkozik, hogy a francia elnökválasztás második fordulójába a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés jelöltje mellé egy háttéralku után a Muszlim Testvériség (ilyen párt a valóságban nincs, bár a politikus iszlám az utóbbi években egyre erősebb Franciaországban) jelöltje kerül. A választók, bedőlve a szélsőjobbal fenyegető riogatásának, a második fordulóban megválasztja a Testvériség jelöltjét, aki egy rövidke polgárháború, a francia köztársasági eszme pillanatnyi fellángolása után katari és szaúdi tőkével a háta mögött teljesen átalakítja az országot. A történet végét felesleges lenne lelőni, a kötet címéből könnyen kikövetkeztethető.
A könyvet természetesen perzselő dühhel fogadták. A korábban ünnepelt nihilista, a „szép, jó, igaz” hármas eszméjét rendre bemocskoló, minden porcikájában ateista szerzőt hónapokig támadta a sajtó.
Nem is csoda, a magántulajdonba került Sorbonne, majd az iszlám hitre áttérni nem hajlandó tanárok kirúgásának története, ha másban nem is, valószínűségében köröket ver Orwell 101-es szobájára. A regnáló francia miniszterelnök fénysebességgel határolódott el az írótól, a New York Timesban tulajdonképpen kijelentették, az ehhez hasonló regények miatt sodor partra a Földközi-tenger hullákat, az iszlamofóbiától kezdve a hímsovinizmusig mindennel megvádolták Houellebecqet. Már-már röhejes, de volt olyan kritikus, aki épp az ellenkezőjét mondta, szerinte a Behódolásban a szerző tulajdonképpen Európa fennmaradásának a receptjét adja meg. Houellebecq reakciója az volt, sosem nevezné regényét provokációnak, „a szó abban az értelmében semmiképp, hogy azért állítana valótlan dolgokat, hogy az emberek idegeire menjen. Egy fejlődéstörténetet mutatok be, amely véleményem szerint valóságos”.
Végül akadtak olyanok is, akik Orwell regényéhez hasonlították a könyvet. Ők azonban nem vették észre azt az égbekiáltó, bár a matematikának ellentmondó tényt, 1984 még nagyon messze van, 2022 azonban már itt van a nyakunkon!
