Egy értelmiségi a történelem hullámverésében
A 16. századi Felső‑Magyarország a Habsburgok ellenőrzése alatt állt, és ennek köszönhetően sok nyugat felől érkező vállalkozó és értelmiségi itt szeretett volna szerencsét próbálni. Történetünk hőse, Johann Bock a niederlausitzi tartomány Vetschau városkájában született, 1569 karácsonyán. Életének nagyobbik felét különböző felső‑magyarországi helyszíneken töltötte. Befejezve tanulmányait a drezdai és a wittenbergi egyetemen, úgy döntött, hogy tanári munkát vállal előbb Selmecbányán és Besztercebányán. Innen átruccant a Szepességbe, s végül 1594‑ben Eperjesen lett a protestáns kollégium vezetője.
Tudományos előadásainak híre messzire eljutott, és nagy tisztelet övezte. Pedagógiai elveit tömören így összegezhetnénk: nem az iskolának, hanem az életnek tanította növendékeit, akik az ismereteket később a napi munkájukban felhasználhatták. Ekkor már – a humanista szokásokhoz híven – latinosan Ioannes Bocatius néven írta alá magát a leveleiben vagy egyre gyarapodó versei szerzőjeként. Többnyire latinul és németül publikált, de magyarul is megtanult idővel. Nem olyan szinten, hogy nyelvünkön is megfogalmazzon hosszabb szövegeket. Sok fontos emberrel hozta össze a sors. Miksa főherceggel például, aki sok dicsérő szót ejtett el róla a császári udvarban. Ennek köszönhetően 1598‑ban magyar nemességet kapott, és még a „koszorús költő” címet is viselhette.
1599 májusában a kassai városi tanács felkérte Bocatius Jánost az ottani iskolák irányítására, ami hasznos ötletnek bizonyult, mert ezek az intézmények rövid idő alatt felvirágoztak. A városatyák 1603‑ban még merésszebbet léptek: megválasztották Bocatiust Kassa bírájává. Ezt a tisztséget is igyekezett tökéletesen ellátni, miközben rektori székét sem adta fel. 1604 januárjában egy kis küldöttség élén Prágába ment II. Rudolf császárhoz, hogy személyesen kérje meg őt a Szent Erzsébet‑székesegyház visszaadására. A császár elé azonban nem jutott el. 1605. november 11‑én ő nyitotta meg Bocskai István előtt Kassa kapuit és köszöntötte az erdélyi fejedelmet nagy ünnepélyességgel. Egy nappal később jelen volt Rákosmezőn is, ahol Bocskait a törökök megkoronázták.
Ekkor már végleg a fejedelem lekötelezettje volt, és az ő képviseletében indult el a német protestáns fejedelmekhez, hogy megnyerje őket Bocskai szövetségeseinek. Közben azonban a Habsburgok uralta tartományokon is át kellett haladnia, de nem volt császári útlevele, ezért elfogták, és Prágában életfogytiglanra bebörtönözték. Pártfogói hasztalan próbálkoztak a kiszabadításával. Öt évvel később tudott megszökni a börtönből, a legenda szerint úgy, hogy a felesége cselédnek állt be a börtön konyhájára, és egy cipóba rejtett reszelőt és kötélhágcsót sikerült becsempésznie férje cellájába, aki az ablakon keresztül távozott.
Később az új császár megkegyelmezett neki. Bocatius visszament Kassára, ahol folytatta tanári munkáját, de a bírói szerepet már nem vállalta. Megírta fogsága történetét, amely Öt év börtönben címmel magyarul is megjelent 1984‑ben. Írt egy Hungaroteutomachia c. könyvet is, amelyben a magyarok németek iránti ellenszenvét részletezte szatirikus formában. Utolsó éveiben Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári könyvtárának őre volt, de követként is szolgálta őt. Egyik ilyen útján érte a halál 1621. október 31‑én Magyarbródban (Uherský Brod).
