Egy elfelejtett író…
Március 23-án Királyhelmecen, a Bodrogközi Magyar Közösség Házban járt Gróh Gáspár budapesti irodalomtörténész, kritikus, esszé- és közíró, szerkesztő, a Magyar Szemle főszerkesztő-helyettese, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője, hogy egy előadás keretén belül bemutassa közönségének a végtelenül ellentmondásos személyiségnek számító Szabó Dezső életútját, hatását és örökségét. Gróhnak, aki monográfiát is írt Kivezetés a szépirodalomból címmel Szabóról, fő kutatási területe a történelem és az irodalom kapcsolatának vizsgálata.
A Kolozsvárott született Szabó Dezső életműve hihetetlenül összetett, s bár mára az elfeledett alkotók sorát gyarapítja, vitathatatlan, hogy a két háború közötti magyar irodalomnak ő volt az egyik nagy hatású képviselője, akinek nézetei a mai közgondolkodás részét is képezik.
Az előadó megfogalmazásában: Szabó zseni volt gondolkodóként, ugyanakkor végtelenül negatív személyiség emberként. Csak távolról lehetett rajongani érte, közelről lehetetlen volt őt szeretni. Élvezte, ha a botrányok középpontjában állhatott. Amennyiben képes lett volna fegyelmezni önmagát, a legnagyobbak közé tartozhatott volna.
Életművét minden, és mindennek az ellentéte is jellemezte. Az irodalom szeretetét alighanem otthonról hozta, hiszen édesanyja rajongott a szépirodalomért,
saját valós világát is már-már az olvasott világgal helyettesítette. Sőt a körülötte élő embereket –jellemük alapján—egy-egy irodalmi hős nevén emlegette.
A család 10. gyermekeként született Dezső a Kolozsvári Református Kollégiumban provinciális, ugyanakkor hazafias nevelésben részesült. Amikor pedig , tehetségének köszönhetően, bekerült a báró Eötvös József Kollégiumba, az szellemi fejlődésében jelentett óriási előrelépést. Ott találkozott többek között Kodály Zoltánnal és Horváth Jánossal, a későbbi irodalomtörténésszel.
Szabó ebben a kollégiumban kezdett elmélyülni a finn-ugor nyelvészetben, és ha tovább folytatta volna tanulmányait, egyetemi tanár lehetett volna belőle.
Közben egy rövidebb időt Párizsban is eltölthetett, ahol érdekes társadalmi megfigyelésekre tett szert. Hazatérve a nemzet megváltójának készült ,miközben gyakorló tanárként dolgozott. Meglehetősen sok helyütt oktatott, és szinte mindenhonnan botrányos körülmények között kellett távozott. Közben
a tanárok mozgalmának élharcosává vált, és nyílt levelet intézett Tisza Istvánhoz, amelyben annak politikáját bírálta.
Ekkor figyelt fel rá a Nyugat, annak egy időre rendszeres szerzője is lett. Nem íróként, hanem közéleti személyként lett érdekes a folyóirat számára. Elsősorban tanulmányokat várta tőle. 1914-ben, a világháború kirobbanása idején Szabó Dezső -Ady mellett - azonnal pacifizmusával tűnik ki.
Gróh részletesen beszélt az 1918-ban megjelent Az elsodort falu című regényről is, amelyet Szabó Dezső mindig is legfőbb munkájának tekintett.
A magyar társadalom egészéről kívánt benne képet adni. Egyszerre törekedett arra, hogy egy alapos szociológiai elemzés mellett bemutassa a magyar társadalom fejlődését kijelölő eszméit is.
Olyan összegző alkotás ez, amely számot vet a kiegyezés utáni korszak történelmi tapasztalataival, bemutatja a háborúba taszított magyarság szenvedéseit, és előkészíti azt a „magyar forradalmat”, amelyre Szabó Dezső oly nagyon, ám hiába, vágyakozott.
A két világháború közötti évtizedek idején először a zsidóságtól, majd a hódító germán fajtól féltette nemzetét.
Egyébként nem volt olyan világnézet vagy csoport, amellyel Szabó ne lett volna élete során kritikus. Egyetlen csoportot nem bírált soha: a hétköznapi magyar embereket. A parasztságban látta azt az erőt és tisztaságot, amelyből az új magyar középosztály kinevelhető.
Az előadás során nemcsak az 1945 januárjában , 65 évesen meghalt Szabó Dezső alakját és gondolkodásmódját ismerhette meg a közönség, hanem írásaiból is izelítőt kapott Balogh Mónika, Dégner Lilla és Papp Ferdinánd közreműködésével.
