Dr. Jankovics Marcell Kossuth Lajosnál - Egy szabad ember vándorlásai

Az e-mailben azt írta, eljutott hozzá nagyapjáról a Felvidék.ma-n megjelent írás, és nagy örömöt okozott neki. Kevés ilyen megtisztelő üzenetet kaptam eddig életemben…

Április végén állapotára irányuló kérdésemre azt írta: „Tűrhetően vagyok, csak nem egészségesen.” Júniusra azt terveztük, sétálunk egyet a Vérmező és a Pauler utca körül, ahol nagyapja utolsó éveiben naponta sétálgatott, és ahol 1939 óta élt, amikor el kellett hagynia szeretett városát, Pozsonyt. De végül a beszélgetésre már sajnos nem került sor.

Arról, hogy Dr. Jankovics Marcell az utolsó éveiben, betegsége idején rendre a Vérmezőn töltötte utolsó éveit és hónapjait, Szalatnai Rezső is említést tesz Jankovics temetésén mondott gyászbeszédében:

„Ott ült a füves mezőn egy széken, fekete pápaszemmel, maga elé nézve .Körülötte robogtak a gépkocsik, hallani lehetett az újjáépülő ország lihegését. Szerettem volna odamenni hozzá és megfogni a kezét szótlanul. Ellenfele voltam egykor. Nem az íróval, nem ifjúságom lobogó szónokával lett volna elintézni valóm. Az emberrel akartam szót érteni, szavam lett volna hozzá a sorsról, a főtételt akartam hallani kátéjából, azonos-é, vagy megváltozott? Hiszi a népet már?

S o r s u n k  c s e l v e t é s é t mondtam volna el neki, de nem mertem megzavarni. Féltem, hátha félreérti. Most ez a kép maradt meg róla emlékül. Szerettem volna akkor az Attila-utca sárkán ott látni szétszóródott barátaimat, a sarlósokat mind, a harcostársakat, s megmondani nékik: íme, látjátok, azt hittük maradi volt és visszatartó. Holott csak hűséges volt. Van -e nép, mely élhet hűség nélkül?”

A fenn említett cikk arról az időszakról szól, amikor a 17, illetve 18 éves nagyapa – dr. Jankovics Marcell – 1891-ben és 1892-ben Turinba utazott, hogy a nagynevű rokonnal, Kossuth Lajossal találkozzon, ugyanis Dr. Jankovics Marcell nagyapja, Meszlényi Jenő és Kossuth Lajos felesége, Meszlényi Eugénia testvérek voltak.

Tavaly szeptemberben elkezdődött Dr. Jankovics Marcell kéziratos hagyatékának (FOND 153) feldolgozása, melynek első fázisa a majd harminc doboznyi irat, kiadvány, jegyzet, stb. feltérképezésével, lejegyzésével, táblázatba rendezésével kezdődött. A rendszerezés során pedig megtaláltam azt a kis füzetet, melybe az ifjú Jankovics lejegyezte utazásait, s melyben a 105. oldaltól írja le július 29-én kezdődő, turini látogatását Kossuth Lajoshoz.

„Alig vártam, hogy Olaszország derült hajnala ablakomban besugározzék. Ha a zarándok hajója kiköt az igéret földjének partjain, s már távolról intenek felé a hajnal napjában ragyogó ligetek, melyek az egész kereszténység legszentebb titkát rejték magukba – nem lehet szentebb érzése a buzgó sziveknek, mint az, milyen ma reggel töltötte be keblemet, midőn kocsink a „Via Dei Mille“ 22 száma előtt állott meg... Levett kalappal léptem be e házba, mint az igazhívő a templomba.“ – kezdi a Pozsonyi Királyi Katolikus Főgimnázium frissen érettségizett diákja, aki élete végén, a máig kiadatlan, 100 perc c. művében több „percet“ is szentel a Turinban töltött, egész életét meghatározó heteknek.   Ezek az írások a kiadatlan mű legérdekesebb részei közé tartoznak. A naplóban a 105. oldaltól a 160. oldalig tartanak, és a fiatal Jankovics kitűnő memóriájának köszönhetően rengeteg idézetet megörökít, melyet az agg Kossuth a fiatal rokonnak mondott. A kézírás olvasása közben szinte megelevenedik az öreg Kormányzó és az őt kérdező, fiatal Jankovics, úgy éli meg ezt a találkozást, mintha gyermekkorának mesehőse kelne életre.

Jankovics tizenéves kora óta minden utazásáról naplót vezet, így maradhatott fenn a Turinban töltött pár nap leírása is az örökkévalóság számára.

Érdekesség, hogy a kis jegyzetfüzetet Jankovics a pozsonyi Hardmuth Ede cégétől vette. A füzet 120 lapos és 35 krajcárba került.

A napló elérhető lesz az OSZK kézirattárában lapuló hagyaték egyik dobozában, a leiratot pedig lehetőség szerint a közeljövőben közzé tesszük.