Dosztojevszkij születésének 200. évfordulójára emlékezünk

A gyerekként sokat betegeskedő író számára az egyik legmeghatározóbb élmény a romantikus természetű édesanya korai elvesztése, illetve a nehéz természetű orvos édesapa halála volt, akit saját jobbágyai vertek agyon. Az író lelki eredetű betegsége innen eredezhető. Apja ugyan a Hadmérnöki Intézetbe küldte, de első irodalmi munkája megjelenését követően elhagyta a pályát és írni kezdett.                                                                                                                          

Már fiatalon érdeklődött a társadalmi problémák iránt. Első jelentősebb művét, a Szegény emberek címűt 24-25 évesen írta, amely azonnal elismerést hozott számára.

Bár egyetlen szervezetnek, mozgalomnak sem volt soha tagja, mégis azzal vádolták meg, hogy az utópista szocializmus nézeteit valló Petrasevszkij-kör képviselője, ezért 1849-ben felségárulás vádjával halálra ítélték. Csak a vesztőhelyen tudta meg, hogy a cár az ítéletet  4 évnyi száműzetésre, illetve életfogytig tartó katonai szolgálatra változtatta. Az író a száműzetést élete legpozitívabb élményének tartotta, „hálás volt a sorsnak, amiért a száműzetés révén megismerhette az orosz embert, s ezenközben jobban megismerhette önmagát.”Ezeket az éveket a Feljegyzések a holtak házából (1862) című regényében örökítette meg. Ebben a művében vált igazán nagy íróvá is. Ugyanakkor epilepsziája súlyosbodott, elméje, egészsége rosszul viselte a körülményeket. Végül 1859-ben visszatért Pétervárra, visszakapta nemesi rangját és régi életét.

Az 1860-as, 70-es években többször is megfordult Nyugat-Európában, az ott szerzett tapasztalatok valamint az orosz valóság határozták meg Dosztojevszkij társadalmi és politikai nézeteit. Hitt hazája felemelkedésében, elutasította viszont a nyugati kapitalizmust. Kidolgozta saját idealisztikus-messianisztikus szlavofil nézeteit. Legolvasottabb regényének A játékos c. regény tekinthető, amely a rulettasztal mellett eltöltött időszak élményéből táplálkozott.

15 éven át érlelődött benne az egyik legismertebb regényének, a Bűn és bűnhödés címűnek az ötlete, amely végül 1866-ban látott napvilágot. Regényével új fejezetet nyitott a regényírás történetében. Hősét szinte mindenki ismeri: Raszkolnyikov, a gyilkos diák, aki eljut odáig, hogy joga van megölni a kártékony uzsorásnőt. Csakhogy nem számol a szemtanúval és saját lelkiismeretével, amelyek arra kényszerítik, hogy önként beismerje tettét.

Az író ezzel a művével vált világhírűvé, egyes kritikusok szerint, ha csak ezt az egyetlen regényt írta volna, akkor is a világirodalom egyik legnagyobb alakja lenne.

Dosztojevszkijt az emberi szenvedés iránt érzett részvéte képessé tette a társadalomból fakadó embertelenségek bírálatára. Regényeiben gyakran csapnak össze egymással ellentétes vélemények. Minden vélemény mögött ugyanakkor az adott személy teljes személyisége is kibomlik.

A Bűn és bűnhődés ellentétpárja A félkegyelmű c. alkotás, amelyben a jóság és a jellem megtestesítője játssza a főszerepet.

Főművének A Karamazov testvérek c. regényét szánta, amely csak közvetlenül halála előtt készült el. A mű alaptémája egy apagyilkosság története.

Az író egész életében elítélte a társadalmi igazságtalanságot, az embertelenséget, folyamatosan kereste a mélyebb összefüggéseket és a megoldási lehetőségeket. Érzékenysége, hazaszeretete, mély lelki élete, intellektusa, szenvedélyessége és a külföldi útjai során szerzett világlátása egyedi hangot adott írásainak, világszerte elismertséget és tiszteletet vívva ki az olvasók és a szakma körében. Ő mégsem volt elégedett munkáival, attól tartott, hogy középszerűt alkot.

Dosztojevszkij a lélektani regények mestere, aki az emberi szenvedésekről tesz tanúvallomást. Részvétet vált ki bennünk mások iránt, ugyanakkor arra ösztönöz, hogy tisztázzuk saját lelki életünk rejtelmeit is. Alig-alig akad hozzá hasonló író, akinek a művészete ennyire katartikus hatású lenne, mint az övé. Olyan lélekvizsgáló ő, aki téveszméi ellenére is az emberiség nagy tanítójává és nevelőjévé vált.

Életének utolsó éveit kemény munkával töltötte, miközben külföldön is kezelték. Több téma is megfogalmazódott benne, népszerűsége ekkor nőtt meg igazán. Utolsó meghatározó élménye a moszkvai Puskin-szobornál elmondott avatóbeszéde volt, melyben az európai minták követése helyett Oroszország sorsának javítására és az összefogásra buzdította kortársait.

Fjodor Mihajlovics 1881.január 28-án tüdőtágulásban hunyt el Szentpéterváron.

Nem volt még 60 esztendős sem.