2019. július 30., 19:15

Divatba jött a költészet

Zseniális ötlettel rukkolt elő két huszonéves magyar srác: költők arcképével és versrészletekkel dekorált pólókat dobtak a piacra Vates márkanéven.

divatba jött a költészet
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Facebook

Nem titkolt céljuk, hogy egyfajta kultúrforradalmat indítsanak és népszerűsítsék korosztályuk körében a költészet iránti rajongást.

A költészet és a tinédzserek egy lapon való említésénél elsősorban a középiskolai irodalmi órák és verejtékes felelések, verselemzések jutnak az eszünkbe, nem pedig a divat.

Fotó:  Facebook

A Vates alapítói azonban szembe mentek a sztereotípiákkal. Bárány Bence és Csányi Péter úgy gondolják, nem csak a zenészek lehetnek ikonok, akikért rajongani lehet, hanem nagy magyar költőink is. Úgy látszik, az ötlet bejött, a vásárlók például imádják az Ady arcképével nyomott felsőt, és a divaton túl egyfajta önkifejezés is a viselőinek, amellyel megmutathatják, hogy „kultúremberek”.

A vátesz küldetéstudattal rendelkező költőt jelent. 

Csányi Péter elárulta, azért választották ezt a nevet, mert ők is egy küldetést akarnak véghez vinni, kulturális közösséget építeni elsősorban a fiataloknak: – A gondolkodásomra nagy hatással volt a középiskolai irodalomtanárom. Az órái során megértette velem, hogy a művészet lényege és szépsége a más perspektíváján keresztüli tanulásban rejlik. 

Elkezdtem szabadidőmben is verseket olvasgatni és rajongani a költészetért, és már akkor felmerült bennem a kérdés, hogy miért nincsen olyan ruházati márka, amely költőkből épít egyfajta brandet, hiszen

ki ne akarna például Ady Endrében végigmenni az utcán és így kifejezni a tiszteletét a Költőfejedelemért.

Nyomtattam is magamnak anno egy pólót az arcképével, alatta egy idézettel tőle, de komolyabban nem foglalkoztam a dologgal. Mindig a fejemben volt az ötlet, de korábban nem jutottam el a megvalósításig – mesélte Csányi Péter, aki hozzátette: most viszont úgy érezte, eljött a megfelelő pillanat.

divatba jött a költészet
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.