2018. április 29., 09:13

Díjkiosztó gálával ért véget a Tompa Mihály Országos Verseny

Április 26. és 28. között immár huszonhetedik alkalommal rendezték meg Rimaszombatban a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjét. A szavalóverseny a szombat esti eredményhirdetéssel ért véget.

img_8235.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Gecse Attila

A „Mindenki színpada”" elnevezésű díjkiosztó gálára zsúfolásig megtelt a Városi Művelődési Központ színházterme. Az est házigazdái Csenger Ferenc és Spátay Adrianna voltak, akik sorban a színpadra szólították az egyes kategóriák képviselőit, valamint az adott kategória zsűrijének elnökét.

A szakmai zsűri a két nap folyamán közel száznyolcvan produkciót értékelt, s ezekből választották ki a legjobbakat. A versenyzőket teljesítményük alapján bronz-, ezüst- és aranysávba sorolták be, illetve az aranysávon belül meghatározták az első három dobogós helyezést.

Fotó:  Gecse Attila

A győztesek számára átnyújtott emlékplaketteket Nagyferencz Katalin készítette. A döntőben első helyen végzők az ajándékcsomag részeként megkapták a Tompa Mihály Kulturális Egyesület által felajánlott Tompa breviáriumot is. Az egyes kategóriák nyertesei aztán a gálán előadták döntős produkciójukat.

A XXVII. Tompa Mihály Országos Verseny országos döntőjén díjazottaknak teljes listája megtekinthető itt.

A gála végén Tóth Csilla, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke és Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke meghirdették a jövő évi – a sorban a huszonnyolcadik – Tompa Mihály Országos Versenyre történő felhívást.

Fotó:  Gecse Attila

 Az eseményről bővebben a Magyar7 hetilap jövő héten megjelenő számában olvashat.

img_8235.jpg
Galéria
+10 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.