Déjà vu Ásgúthy Erzsébet

A Prágai Magyar Hírlap vasárnapi mellékletének 1930. május 25-i címlapján lakkcipős fiúszereplő látható ezzel az aláírással: „Kissóczy Józsefné, Körtvélyessy Erzsike, az eperjesi műkedvelő társulat ünnepelt sztárja”. Vagyis irodalmi művésznevén Ásgúthy Erzsébet, aki a Trianon utáni Eperjes egyik meghatározó kultúrfigurája, primadonna és előadóművész egy személyben, aki az evangélikus lelkész Fábry Viktorral, Gömöry Jánossal és Wallentinyi Samuval szervezi a letargiába ájult eperjesi magyar közösség kulturális életét. Ásgúthy remek előadó is, verses összeállításaival járja az országot, megfordul Kassán, Pozsonyban és Ungváron is. Többek között Ady, Kosztolányi, Gárdonyi és Vándor Lajos költeményeit szavalja a sajátjai mellett. Móricz Zsigmond lánya, Virág ekkoriban ismerkedik meg vele, s ő is el van ragadtatva a művelt sárosi fiatalasszonytól: „Kissóczyné Ásgúthy Erzsók volt Eperjes országszerte híres primadonnája; költő, iparművész és elbűvölő asszony”.

Ásgúthy Erzsébet régi sárosi dzsentricsaládból származott (ennek a dzsentrinek a törvényszerű pusztulását meg is írja nem egy művében), de eredetileg Körtvélyessynek hívták őket, a művészneve egykori ásgúti birtokaiknak az emlékét őrzi. A  ma színtiszta szlovák lakosságú faluról (Podhorany) tudni kell, hogy Eperjestől 13 kilométerre fekszik a Szekcső-patak mellett. Az 1895-ben született Ásgúthy Eperjesen végezte a tanítóképzőt, de tanítással soha nem foglalkozott. Annál inkább belevetette magát a kulturális életbe, számos operettben játszott főszerepet, s talán innen eredeztethető a későbbi drámaírói élete is. A húszas évek végén jelennek meg az első művei, s torzóban maradt életpályája ellenére azon kevesek közé tartozott, akik mindhárom műfajban jeleset alkottak. A húszas évek végén már nemcsak róla írnak a Prágai Magyar Hírlapban (PMH), hanem ő maga is tollat ragad, versei, tudósírásai és riportjai jelennek meg.

De nemcsak a PMH-ban, hanem számos más felvidéki és magyarországi lapban (Magyar Írás, Magyar Minerva, Magyar Album, Tátra, Budapesti Hírlap, Tükör, Esti Újság, Magyar Hírlap) olvashatjuk verseit, elbeszéléseit, csak a drámái maradnak kivétel nélkül kéziratban.

Ez utóbbiak – bár Turczel Lajos az írónő hagyatékában megtalálta őket, s figyelmeztette is az utókort a mielőbbi kiadásukra –, máig ismeretlenek a nagyközönség előtt, ahogy a versei és az elbeszélései is, hisz Ásgúthy Erzsébetnek 1945 után nem jelent meg kötete, antológiákban is csak alig-alig találkozunk a nevével, némi elégtételt már csak  a halála után szolgáltat neki Turczel Lajos, aki az általa szerkesztett,  a Tiso-féle Szlovák Állam magyar irodalmát bemutató Ének az éjben című 1986-os antológiában tíz versét és hat novelláját közli, bizonyítván, hogy nemcsak számszerileg, hanem minőségileg is a sötét kor legfényesebb alkotója volt. Igaz, ekkorra már túl van a verseskötetein és két, Simor Miklóssal közösen írt drámáját is nagy sikerrel mutatták be Magyarországon.

De ha már itt tartunk, nézzük meg előbb az 1945 utáni időszakot, hisz bár még közel negyven évet él a második világháború után, gyakorlatilag a teljes feledés sorsára jutott. Ez azért is tűnik meglepőnek, mert szociális érzékenysége a verseiben (Tűzkő, Ló az aszfalton, Verd agyon Ábelt!) és az elbeszéléseiben (Pillangó, Megszólal a gyerek, A bicska, Harmadik osztályon) is megjelenik, sőt nyugodtan elmondhatjuk, hogy ezek az elbeszélései végignézve száz év kisebbségi elbeszéléstermésünket, ma is ott vannak a top tízben.

Ahogy A „gajdos”, A művész zongorázik és más elbeszélései is a legjobbak közé sorolhatóak. Nem véletlen tehát az a bizonyos Déjà vu érzés. Azon még nincs mit meglepődnünk, hogy az 1954-ben megjelent, Szűcs Béla szerkesztette Megalkuvás nélkül című, ún. haladószellemű írók írásait tartalmazó antológiában nem szerepel, de hogy az 1980-ban kiadott, Varga Imre által szerkesztett Rejtett ösvény sem ismeri, ez már egész egyszerűen hanyagságnak tűnik. Igaz, Csanda Sándor és Fónod Zoltán is gyorsmenetben intézi el munkásságát az Első nemzedék illetve az Üzenet című monográfiájukban, de Szeberényi Zoltán sem foglalkozik vele a kilencvenes években megjelent, kétrészes, íróportrékat tartalmazó kiadványában. Kováts Miklós az 1918 és 1938 közötti szlovenszkói magyar drámatörténetet taglaló 225 oldalas kötetében a kisebb jelentőségű alkotók közé sorolja, s nem egész hét sort szentel neki. Bűnös tévedés. Érdekes az is, hogy amíg a Tóth László által szerkesztett, a rendszerváltozás hajnalán megjelent Szélén az országútnak költészeti antológia még kilenc versét közli, az ugyancsak általa szerkesztett, 12 évvel később kiadott Förtelmes kaszálógép már egyet se. Pedig annak idején az 1935-ben Budapesten Most én táncolok a kötélen címmel megjelentetett első verseskötetét ugyancsak pozitívan fogadja a kritika, Vozári Dezső és eperjesi írótársa, Sebesi Ernő is elragadtatással ír róla. Ez utóbbi imigyen zárja a PMH-ban megjelent kritikáját: „Ásgthy Erzsébet  fejlődőképes, igaz, tehetséges ember”.  Kritikusai kivétel nélkül mind felfigyelnek kivételes formakultúrájára, ahogy a már az elbeszéléseinél is említett szociális érzékenységére, nemzettudatára, de a finom erotika is megjelenik költészetében. Idézzük Turczelt: „Lírája kibontakozásában két költőnek a hatása érezhető: Adyé és  Mécsé. A természetes, őszinte hang a szülőföld, az anyanyelv és a nemzetiségi közösség iránti szeretetet, szolidaritást kifejező verseiben szólal meg.” Csanda szerint Ásgúthy költészete később messze meghaladja Mécs költészetének színvonalát, s ezen megállapításával ezen sorok szerzője is megegyezik. 1941-ben már Eperjesen jelenik meg második verseskötete, a Ne kérdezd… Önálló elbeszélsékötete viszont sohasem. 

Simor Miklós nevét ma már nem őrzi az irodalmi emlékezet, pedig a harmincas évek ismert újságírója volt, a katolikus Nemzeti Újság riportere és elbeszélője, de ismert volt mint motorversenyző és műrepülő is. Ez utóbbi okozta a vesztét is 1938 augusztusában. A sors fintora, hogy nem ő vezette a lezuhant gépet, amely baleset során ő is életét vesztette. Ekkor már túl voltak a Talán... és a Gázrobbanás a Domb utcában című közös darabjaikon, de több más darabon is dolgoztak együtt Ásgúthyval.

Abban az időszakban még eléggé mindennapos volt a közös drámaírás, lásd. Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjának két főhősét, Turait és Gált. Simor így nyilatkozott a közös munkáról:

Ásgúthy a közös munkára úgy emlékezett vissza, hogy egy tervezett drámájuk első felvonását egy szuszra ő írta meg, s aztán elküldte Simornak figyelmes áttanulmányozásra és továbbgondolásra. A Talán… című első drámájukat, amely Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt hatása alatt született, a tervezett budapesti bemutató helyett (a 42 szereplős darab 15 filmszerű képet tartalmazott) mégis Szegeden mutatták be Hont Ferenc rendezésében. A budapesti társulat inkább egy olcsóbban kiállítható Ábrahám Pál-operettet mutatott be. Két évvel később került színre Debrecenben a Gázrobbanás a Domb utcában című, napihír alapján készült drámájuk, amely egy, Trianon után Erdélyből Magyarországra menekült, s a helyét nem lelő tanító tragédiáját mutatja. Az előadást Debrecenben a később a nyilasok által kivégzett Horváth Árpád rendezésében mutatták be, méghozzá komoly sikerrel, amit az is jelez, hogy a hat debreceni előadás után több mint harminc vidéki repríz követett. A debreceni előadás főszerepeit a később budapesti karriert befutott Kőmíves Sándor, Ladányi Ferenc, Sívó Mária és Mányai Lajos játszották.

Ezt követően színre vitte a budapesti Városi Színház (a mai Erkel Színház) is, amelyről az előadásról a Nyugatban recenziót közlő Schöpflin Aladár kissé cinikusan csak annyit jegyzett meg: „A Városi Színház óriási nézőtere túl nagynak bizonyult ehhez a darabhoz”. Vagyis a sikerhez az sem volt elég, hogy a bemutató előtt Simor Miklós tragikus körülmények között elhalálozott. Itt tűnt fel viszont a később legendás rendezőként és tanárként elismert Gellért Endre. Turczel Lajos a hagyatékban megtalálta a Hajnalodik című drámát, amely Simor Árvíz című novellájából készült, s a Szlovák Állam idején Madách-díjat is kapott, valamint az önállóan írt Epizód című drámát, amely a frontvonal mögötti hátországban játszódik, s mintha megelőlegezné Dobozy Imre A tizedes meg a többiek című, Keleti Márton által sikerre vitt filmforgatókönyvét. De több hangjátékot is elkövetett, a Bánfalvától Londonig címűt a budapesti, míg Az ismeretlen modell és A három kívánság címűeket a pozsonyi és kassai rádiók mutatták be. A hagyatékból előkerült egy töredék is, a Hófehérke és a két Thörpe, amelyet szintén Simorral kezdett el írni, de annak halála valószínűleg elvette a kedvét a folytatástól.

A klasszikus drámai műfajokon kívül a filmmel, zenével, tánccal társuló drámai műfajokkal is megpróbálkozott. Simor Miklóssal közösen tánc-, balett- és pantomim-kompozíciókhoz szövegvázlatokat (A hold menyasszonya, A kenyér, Az Élet dala –  Káin, A tettes – A néma kertész),  ahogy egy Mátyás királyról  szóló film forgatókönyv-vázlatot is írtak (ítél a király).

Ásgúthy szívesen lépett vissza a régi időkbe, s Mátyás király története mellett több művében tér vissza kuruc időkbe (Rodostói hajnal –  Franciscus Princeps Rákóczi de Saáros, Szerelem a nagy fejedelem árnyékában). Ahogy Kesrű szerelem címmel megírják Balassi Bálint és Losonczy Anna tragikus románcát is. Két külföldön élő híres magyar zeneművész, a losonci Serly Tibor és Fried Géza két balett-szövegvázlatot is átvett tőlük megzenésítés és az amerikai Catherine Littlefield balett-társulatnál való bemutatás céljából, de ezeknek a sorsa nem ismeretes. De Ásgúthy szívesen írt a gyerekeknek is, 1943-ban Budapesten jelent meg Az üres bölcső című mesekönyve, amely keretbe foglalva mesél el tíz történetet, s több fejezete is megjelent a Magyar Marci kalandjainak is a Magyar Album-sorozatban.

A negyvenes években sokan másokkal ellentétben itthon maradt szeretett városában, Eperjesen, s a nyitrai Dallos Istvánnal együtt megpróbálkozott megszervezni a Szlovenszkói Magyar Irodalmi Céhet is. Természetesen sikertelenül. 1941-ben írja Halottak napja volt… című versét, amelyet Esterházy Jánosnak ajánl:

Csak egy fenyő volt.
De keményen állt.
Mintha nem látta volna
a halált. - -
És sudár törzsén mint az ölelő
karok nyúltak a zöld gallyak elő.
Didergő madarak bújtak alá
és ég felé tört, mintha mondaná,
vagy maga lenne a szent vallomás:
Halottak napja van,
de lesz feltámadás!  

1945 után Ásgúthy Erzsébet nevét egyszerűen törölte a szlovákiai magyar irodalom, ő pedig ahogy addigi életében, később is megmaradt szerénynek, s visszahúzódva élte le maradék négy évtizedét meghúzódva eperjesi otthonában, legfeljebb Turczel Lajossal levelezett.

És igen!… én is itt vagyok… Hajh!
Innen szakadtam, ide térek.
Megverten, győztesen, vagy bárhogy,
De szent hűséggel, amíg élek.

Ő figyelmeztette a szlovákiai magyar közvéleményt közvetlenül a rendszerváltás után: „Ha könyvkiadási viszonyaink rendeződnek, Ásgúthy Erzsébetet egy versekből, novellákból és drámarészletekből álló átfogó válogatás is megilleti majd”. Nos, nemhogy kötete nem jelent meg, de azóta a nevét is kiradíroztuk a ma már csak nyomaiban létező szlovákiai magyar irodalomból.