Czóbel Minka – aki büszkén viselte a balogfali előnevet
Az egyik utolsó magyar arisztokrata író volt, egy olyan korban, amikor azok már szinte teljesen kikoptak az irodalomból. Ő emelte be a magyar irodalomba a szabadverset, ő fordított először Verlaine-t, s nem csinált titkot a magánéletéből sem, évtizedekig élt együtt egy német festőnővel, sőt egy sírban is vannak eltemetve. Mednyánszky László, egy másik különc volt a sógora, így remekül megértették egymást. Bár élete nagy részét a család szabolcsi, anarcspusztai birtokán élte le, sokat járt a Mednyánszkyak nagyőri birtokán, de ahogy családi előnevük mutatja, Gömörben is voltak birtokaik. Czóbel Minka maga volt az örök rejtély, ahogy egyik kritikusa írta róla, az összeegyeztetetlen ellentétek szerzője.
A XIX. század második fele jórészt légüres tér a magyar irodalomban. A villámgyors gazdasági fejlődés ideje, ami főleg az 1867-es kiegyezés után, majd Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesülése után kulminálódik, s tudjuk, ezek azok a korok, amelyek a legkevésbé igénylik a költészetet. Mindenki gazdagodni akar, egyetlen mentsége a kornak, hogy akkor még a politikusok nagy része rendelkezik néminemű klasszikus műveltséggel, bár az arisztokrácia szép lassan kiszorul a hatalomból, s az irodalomból is.
Sokan ma úgy hiszik, s ezt erősítik fel a tanulmányaik is, hogy Arany János és Ady Endre között van egy betöltetlen űr a magyar lírában, – legfeljebb Vajda János és Kiss József próbált sikertelenül betörni oda, míg a középszert eluralta Pósa Lajos és Szabolcska Mihály –, a helyzet korántsem ilyen egyhangú, mind a lírában, mind a prózában jelentkeznek tehetséges fiatalok.
Sokan közülük gyorsan átköltöznek a rideg földi valóság elől egy másik, légiesebb dimenzióba, míg másokat már életükben elfelednek. Czóbel Minka állt közülük messze a legközelebb a Nyugat nemzedékéhez, mégis Ady is elintézte azzal a félmondattal, hogy nem érti. S Czóbel ebbe beletörődött, a fiatal korában világot járt arisztokrata kisasszony, aki németül, franciául és angolul is anyanyelvi szinten beszélt és írt, visszavonult anarcspusztai birtokára, ahonnan csak akkor mozdult ki, ha István bátyjához utazott annak magas-tátrai (nagyőri) birtokára.
A Czóbel família az 1600-as évek közepén Bajorországból étkezett Magyarországra, ahol 1687. december 14-én kapott címeres nemeslevelet. A balogfali előnevet 1751. február 8-án Czóbel József alezredes érdemelte ki, de jelentős birtokai voltak Szabolcsban is. A család címere kék pajzsban zöld földön jobbra menő coboly. Czóbel Minka édesapja, Czóbel Imre a 4-dik számú magyar huszárezredben volt főhadnagy, aki a császári és királyi kamarási címig viszi. Anyja szintén főnemesi családból származott, annak apja, Vay Ábrahám főispán, országgyűlési képviselő, földbirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia egyik alapító és igazgatósági tagja. Bátyja István révén kerül kapcsolatba a Mednyánszkyakkal, ugyanis az Mednyánszky László húgát veszi el feleségül. De a költészetnek is vannak előzményei a családban, hisz egyik dédapja nem más, mint Orczy Lőrinc testőrköltő, Bessenyei György körének a tagja.
Petőfi verseit fordítja angolra, ahogy ő fordítja le Madách Tragédiáját először németre, de Reviczky mellett ő tolmácsolja először a másik nagy dekadens, Verlaine verseit magyarra. S közben ő maga is írogat, de ahogy a legtöbb nő akkoriban, sokáig kizárólag saját maga gyönyörűségére. De egyvalakinek mégis megmutatja a verseit, sógorának, a szintén különc életvitelű Mednyánszky Lászlónak, aki az ő engedélye nélkül elolvastatja azokat Jókai Mórral, aki felujjong örömében, s látszólag azonnal be is indul egy költői karrier.
Ebben az időben mindössze a két Wohl nővér, Janka és Stefánia jelentik a női irodalmat, akikért elsősorban Párizsban rajonganak, s nem Budapesten. S ekkoriban ismerkedik meg a szintén különc Justh Zsigmonddal is, aki szintén Párizs megszállottja. De mire barátságuk kibontakozhatott volna, Justh Zsigmondot elviszi a tüdőbaj, Czóbel Minka viszont hirtelen bekerül a pörgésbe.
De ebben a korszakában írja meg A két arany hajszál című gótikus regényét (1891), amely a gótikus regény műfajába sorolható, és bővelkedik romantikus, horrorisztikus, véres és kéjes elemekben is, ahogy a Donna Juanna című drámáját (1900) is. De az akkor alakuló Nyugat nemzedéke már valahogy nem kér az arisztokráciából, egyedül talán Hatvany Lajos mecénási segítségét „köszönik szépen”, de a gyökereihez végsőkig ragaszkodó Czóbel Minkát nem fogadják be a kegyeikbe. S ugye, ha a madár észreveszi, hogy nem kíváncsiak a dalára, akkor odébb repül egy másik portára. Czóbel Minka meg se állt Anarcsig, ahol évtizedeken át élt annyira visszavonultan, hogy sokáig azt se tudták, mikor halt meg.
De nem egyedül vonul el a világ elől, hanem egy berlini származású festőnővel, Büttner Helénnel, akivel 1899-ben ismerkedett meg Mándokon, amikor Büttner Forgách László grófnak dolgozott. A kölcsönös szimpátia gyorsan alakult át viharos barátsággá, és „Bob” – ahogyan Minka szólította Helént–, 1908-ban Anarcspusztára költözött és itt is élt egészen 1943-ban bekövetkezett haláláig.
Ezekben az években Czóbel Minka már jóval kevesebbet írt, de azért itt-ott még jelentek meg művei, amelyekről a Horthy-korszak hivatalos irodalompolitikája nem igen vett tudomást, ahogy az a Nyugat sem, amely akarva, nem akarva sok mindent köszönhet neki. Helén főleg vadászjeleneteket és állatábrázolásokat készített, s képeivel gyakran szerepelt a párizsi Société Nationale des Beaux-Arts tárlatain.
A helyiek nagyon szerették őt, s több irodalmi mű is megörökítette az alakját, így Ladislav Mňačko Szepesi történet című novellájában emlegeti, míg Silvester Lavrík 2019-ben egy egész könyvet (Az utolsó bárónő) szentel a személyének. Történtek kísérletek Czóbel Minka irodalmi feltámasztására is, a tízes években a Két arany hajszál című regényét adták ki, majd 2021-ben A pillanat értéke című kötetben csak lapokban megjelent verseit, kisprózáit, művészportréit gyűjtötték csokorba.
Czóbel Minkát tényleg elfeledte a magyar irodalom, míg a balogfaliak talán meg sem jegyezték eddig a nevét. De egy versét, amelyet Fráter Loránd zenésített meg, talán ők is ismerik.
Száz szál gyertyát
Esik eső sűrű cseppje, sötét felhők alatt,
Szomorúan verdesi a ragyás csárda falat.
Tört ablakon süvít a szél, benn egy csonka lámpa,
Meg-meg inog hosszú drótján, füstös már a lángja.
Vendég ide, hogy is jönne, ily cudar időbe'
A vén csaplárné is alszik, ott a kármentőbe'.
Hej! mert olyan jómadarak, most már nem is járnak,
Mind elpusztult, régen vége a betyárvilágnak.
Ám de mégis ajtó nyílik, , lassan belép rajta
Őszült ember, meglátszik, hogy régi betyár fajta,
A csaplárné meg nagyot néz, hogy még egyszer hallja:
Száz szál gyertyát, száz itce bort, ide az asztalra!
A vén betyár egyre ordít, fokosát forgatja,
Kocsmárosné! Száz szál gyertyát,
Száz itce bort, ide az asztalra!
„Évekkel Ady költői forradalma előtt élt a Szabolcs megyei Anarcspusztán, a világ végén egy különös boszorkány. Egy istenáldotta költő, Czóbel Minka, irodalmunk egyik legnagyobb, legtitokzatosabb varázslója, akiről közvéleményünk láthatóan nem akart és ma sem akar tudomást venni. Megelőzte pedig a korát, több köze volt metafizikához, illanó sejtelmekhez és századvége-hangulathoz, mint bárki másnak” – írta róla egyik kései költőtársa, Szepesi Attila. Szebben és pontosabban mi sem fogalmazhatnánk. Egy olyan csodabogár, aki maga is csodabogarak társaságában mozgott, mint Justh Zsigmond, Mednyánszky László és mások, akik sose kellettek a hivatalos magyar művelődéspolitikának, mert életútjukkal és műveikkel nem a röghöz kötött, földízű átlagot képviselték.
