Csillagdicsőítő Hviezdoslav Pál, az első szlovák-magyar hídverő
Remélem, nem leszek kegyeletsértő, ha kijelentem, Pavol Országh-Hviezdoslav költészetéért nem rajonganak a szlovákok. Nehézkes a nyelvezete – mondják, s bár alig van olyan szlovák település, ahol ne viselné utca a nevét, falut is neveztek el róla (igaz a Csallóközben), a legnagyobb szlovák szavalóverseny is az ő nevét viseli, műveit mégis alig veszik elő. Legfeljebb évfordulós alkalmakkor. Heródes és Heródias című drámáját a pozsonyi Nemzeti legutóbb születésének 160. évfordulóján vette elő (Roman Polák rendezésében a címszerepeket Tomáš Maštalír és Gabriela Dzúriková adták, de játszott az előadásban Bárdos Judit is). Izgalmasabbnak tűnnek műveinek a fordításai, egyik utolsó nagy műve, a Véres szonettek nemrég jelent meg angolul, de két magyar fordítása is olvasható.100 éve hunyt el a szlovák irodalom ennek ellenére máig legnagyobb költőegyénisége, aki magyarul kezdte költői pályáját, s bár életműve döntő részét szlovákul követte el, az ő nevéhez fűződik tizenkilencedik századi klasszikusaink, Petőfi, Arany és Madách műveinek első szlovák fordítása is.
Paradoxonnak tűnik, de ma már nyugodtan kijelenthetjük, az iskolabezárások és a Matica slovenská betiltása ellenére a kiegyezés utáni időszak a szlovák nemzet aranykora volt, amely nem véletlenül vezetett el az 1918-as államalapításig. A szlovákok ugyanis a csehekkel karöltve gazdaságilag megerősödtek, s még a nagyszámú amerikai kivándorlásnak is megvolt a maga haszna.
Az apró-cseprőnek tűnő gazdasági gyarapodás még az iskolák betiltása ellenére is eredményes volt, s ugyan nem volt színházuk, s bezárták a gimnáziumaikat, de működtek a népiskolák, megjelentek a lapjaik, s az irodalom is rohamos fejlődésnek indult. Hviezdoslav mellett olyanok alakították a gyerekcipőben járó szlovák irodalmat, mint Svetozár-Hurban Vajanský, Martin Kukučín, Jozef Gregor-Tajovský vagy a gömöri származású Ivan Krasko. Nem rossz névsor.
– állapítja meg Szalatnai Rezső, aki remekmívű portrét rajzol róla A szlovák irodalom története című, 1964-ben megjelent munkájában. Hviezdoslav iskolaévei kivételével alig mozdul ki Árvából, Bár apja magyar nevet viselt (barátja, a szintén költő Koloman Banšell édesapja például a Ján Tudóš-Banžel nevet kapta a keresztségben), otthon csak szlovákul beszéltek.
Anyja s apja is nemesi származású, de ez sokat nem jelent, a kis Pavel felsőkubini szülőháza hasonlóan szegényes volt, mint a körülöttük élő nem nemes parasztoké. Kárpótolhatta viszont a fenséges szépségű árvai táj, ahonnan nem is nagyon vágyakozott sehová. Az alapokat helyben sajátította el, a gimnáziumot viszont Miskolcon kezdte, ahol tábla is őrzi az emlékét, s az a nevezetes anekdota édesanyjával kapcsolatban. Az egyik iskolai ünnepségen rábízták az ünnepi beszédet, s hiába volt az annyira megérdemelt általános siker, édesanyja egy sarokba húzódva sírt, ugyanis egy szó nem sok, annyit sem értett fia beszédéből. Állítólag ekkor határozta el, hogy áttér a szlovák nyelvre, s egyik versében (A világ hajdan tévútra csalt) meg is örökíti ezt a pillanatot. Idézzük is:
felöltöztetni a szív gondolatát?
Ó, anyám nyelve szeretet és szépség,
gyönyörű balzsam, forró, szent kegyelem;
benne érzem az életem egészét,”
De döntésében nagy szerepet játszott a Fővárosi Lapok lelketlen szerkesztője is, aki miután elbírálásra beküldte akkor még kizárólag magyar nyelven írt verseit, az hetykén annyit üzent vissza:
Miskolc után Késmárkon érettségizik le, majd jogi tanulmányait Eperjesen, az evangélikus jogakadémián folytatja. Ez időben megfordul Németországban, Pesten és Prágában is, de szíve hazahúzza, s jogi tanulmányai végeztével hazatér Árvába, s 1875-ben ügyvédi irodát nyit Námesztóban.
Rá egy évre megnősül (gyerekük nem születik), s átköltözik Alsókubinba, ahol a járásbíróságon dolgozik. 1879-ben ismét visszatér námesztói ügyvédi irodájába, s húsz évig ügyvédkedik, míg 1899-ben úgy dönt, felhagy polgári foglalkozásával, s idejét kizárólag az irodalomnak szenteli. Igaz, ekkorra már megírja legfontosabb műveit.
Mint feljebb jeleztük, már Miskolcon ír, ráadásul magyarul. Itt ismerkedik meg azokkal a kedves költői és írói munkásságával, akiket később majd elsőként fordít szlovákra. Shakespeare, Puskin, Schiller és Lermontov mellett Petőfi és Arany tartozik a kedvencei közé. Petőfihez több verset is ír:
munkálkodol most is a szívemben, itt,
és bátorságot adsz, hogy – mint te tetted .
Kiürítsem a kínok kelyheit.” (Baranyi Ferenc fordítása)
1868-ban álnéven (Jozef Zbranský költészeti kankalinjai) megjelenteti első szlovák nyelvű kötetét. 1871-ben barátjával, Koloman Banšellel Napred (Előre) címmel lapot is alapít.
S amíg kortársai egy része a magyarokkal szembeni szellemi ellenállást választja, ő következetesen keresi az összekötő pontokat, talán ő az első hídverő, akit majd olyanok követnek a szlovák irodalomban, mint Emil Boleslav Lukáč, Valentin Beniak, Ctibor Štínický, Ján Smrek, Vojtech Kondrót, vagy a maiak közül Mila Haugová vagy Jitka Rožňová.
Nemcsak Petőfit, Aranyt, s később Adyt fordítja elsőként szlovákra, de az ő fordításában olvashatják elsőként a szlovákok Madách Az ember tragédiáját is. Holott szlovák profi színház még nincs, csak 1920-ban alakul meg a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház, így esély sincs annak bemutatására.
Ahogy az 1909-ben írt Heródes és Heródias című drámájának se. Magánéletét követve élete utolsó húsz esztendejét alsókubini családi házában éli le, s lesz a város legnagyobb jelesévé. 1918-ban megéli Csehszlovákia kikiáltását, s a prágai parlament tagja lesz. Váratlanul hal meg 72 éves korában, szemét az orvosként dolgozó, de íróként ismert Ladislav Nádaši-Jégé (akinek az Adam Šangala című regényt köszönhetjük) fogja le.
1886-ban jelenik meg A csősz felesége című lírai eposza, amely 15 énekből áll, s amely egy megtörtént esetnek állít emléket. Ez a csőszház a mai napig áll, s aki Hviezdoslav életét szeretné végigkísérni, okvetlenül érdemes ellátogatnia a ma múzeumként épületbe, ahogy Alsókubinba is, ahol a helyiek nagy becsben tartják költőóriásuk emlékét.
Itt rendezik meg (pár napja immár 67. alkalommal) az országos szlovák szavalóversenyt is, amely a Hviezdoslav Kubinja nevet viseli. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy e sorok szerzője több alkalommal is járt a rendezvényen annak főszervezője, a pozsonyi Nemzeti Művelődési Központ főmunkatársa, Jaroslava Čajková hívására, s nemcsak a gyönyörű árvai tájat szerettem meg, hanem innen sikerült importálni Rimaszombatba a lírai színpadok kategóriáját, míg mi megmutathattuk, mit is takar a megzenésített versek kategóriája.
Az az éven Rimaszombatban győztes komáromi Industria Duó (Ilka Adrián és Grassl Ferdinánd) mutatkozott be a gálaműsorban, ahol Hviezdoslav egyik általuk megzenésített versét (Ne kísérjen senkit e gondolat) is előadták magyarul (Sziklay László fordításában) és szlovákul is. Fergeteges sikert arattak, holott előzőleg már rég hallhattak magyar szót errefelé nyilvános rendezvényen.
– állapítja meg művészetéről a már idézett Szalatnai Rezső.
A csősz feleségének több magyar fordítását is ismerjük, előbb Schöpflin Géza, majd Monoszlóy M. Dezső és Tőzsér Árpád Cselényi Lászlóval közösen fordította magyarra. 1890-ben írta meg az Ežo Vlkolinský, majd 1899-ben a Gábor Vlkolinský című elbeszélő költeményeit, amelyben szintén a felvidéki kisnemességnek állít emléket. Arany János hatására több lírai balladát is elkövet (ilyen a Hraškóék Zsuzsija, vagy a Hamisan esküdő, Ráchel, Tetemrehívás), s mintegy Arany hatására írja meg a Bátora és Csútora című humoros művét, amelyben két parasztgazda pöröl egy talpalatnyi elszántott földért. Ugye eszünkbe jut Arany Fülemüle c. remeke. Ahogy Aranyra hajaznak öregkori, természetdicsőítő versei (Séták tavasszal, Séták nyáron) is.
Élete utolsó nagy versciklusa a Véres szonettek, amely 1919-ben, az első háború után reflektál a megélt borzalmakra. Rónay György mellett Rácz Olivér is lefordította a versciklust (a minap John Minahane átültetésében angolul is megjelent), amely így végződik:
a mások szívén tátongó sebek…
Csak egy, egyetlen forró vágyam él még:
meglátni még a békés, kék eget!
Hát teljen végre be a szörnyű mérték,
s oszoljanak a véres fellegek!”
Említettük már, hogy Shakespeare, Schiller és Lermontov mellett elsősorban a magyar irodalmat hozta közelebb a szlovák olvasóhoz, amely nem volt kis merészség azokban az időkben,. Még a Kisfaludy Társaság is beválasztja levelező tagjai sorába. Petőfi és Arany mellett versben üzen Ady Magyar jakobinus dalára.
– egy akarattá forrjon hát a vágy,
s akik törötten, elhagyatva sírunk,
s akiknek fáj a fáradt, néma sors ma,
a jószerencse s isten adja írunk,
s a bátrak előtt hulljon le a gát”
– üzeni a tőle évtizedekkel fiatalabb, de mégis hamarább távozott Adynak. Schöpflin Géza már 1924-ben magyarra fordította, s a szocializmus éveiben szinte minden műve megjelent magyarul. Fordítói között találjuk a már felsoroltak mellett Weöres Sándort, Rózsa Endrét Kardos Lászlót és Kardos Pált is. Igaz, eddig utolsóként Az erdőőr feleségét adta ki az Európa Kiadó még 1983-ban.
S ahogy cikkünk elején említettük, Hviezdoslav máig a leg(el)ismertebb szlovák költőnek számít, de a szlovákok úgy vannak vele, mint az angolok Shakespeare-rel, vagy mi magyarok Balassival. Lassan ráférne az újrafordítás. Szalatnai említi Hviezdoslav nyelvezetéről, hogy
Legutóbb a Kalligram adott ki műveiből egy válogatást a Szlovák irodalom könyvtára című sorozatában még 2006-ban.
Szalatnai igazságával találják ma szembe magukat a szlovák irodalomszeretők, akik egyre kevésbé értik ezt a nyelvet. Az átlagolvasóról nem is beszélve.
