2011. szeptember 8., 12:20

Burgenlandi magyar könyvek Szombathelyen

KISMARTON. Legújabb, többnyelvű gyermekkönyveit mutatja be pénteken a burgenlandi Alsóőri Magyar Média és Információs Központ Szombathelyen.

"A német, magyar és horvát nyelven írott gyermekkönyvek a korai többnyelvűség fejlesztését szolgálják majd tartományunk óvodáiban, de a szerzők nem titkolt célja, hogy a családokban is több mesét olvassanak gyermekeiknek a szülők, nagyszülők" - írja a könyvbemutatóról az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) nemzetiségekkel foglalkozó honlapján.

Az első négy mesés- és verseskötetet tavaly jelentette meg az Alsóőri Magyar Média és Információs Központ (AMMIK), most három kötettel ismerkedhetnek meg az érdeklődők pénteken a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban.

A Nyári békabál, továbbá a "Lili, a lepke és a színek", valamint a "Zsiga, a csiga és a számok" című kötetekben található dalokat, verseket szombathelyi óvodások adják elő a Burgenlandban is már ismert Boglya népzenei együttes közreműködésével.

A könyvek a burgenlandi, nemzetiségi nyelveken is nevelő óvodákban felmerült igény alapján készültek el. Korábban nem volt olyan háromnyelvű tananyag, amelyet az óvónők használni tudtak volna a többnyelvű foglalkozások alkalmával.

Az első négy kötet az évszakokkal foglalkozik. A képeskönyvek segítségével a gyerekek dalok és mesék révén ismerkedhetnek a Burgenlandban beszélt főbb nyelvekkel. A könyvek színes illusztrációit Dowas Katalin, a vasvörösvári (Rotenturm an der Pinka) és a felsőőri (Oberwart) óvoda óvónője készítette. A magyar szöveget Hubbes Emese írta

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.