Bruck Edith, az életben maradt Anna Frank
Nemrég bejárta a világsajtót a hír, Ferenc pápa saját otthonában látogatott meg egy római írót, aki később viszonozta is a látogatást. A látogató nem volt más, mint a 91 éve Magyarország észak-keleti részén született Steinschreiber Edit, aki a csodával határos módon túlélte a koncentrációs táborok borzalmait, s az elsők között vette a bátorságot, hogy megírja az ott történteket, de nemcsak az akkori borzalmakat, hanem az írásaiban folyamatosan felmutatja, a borzalmak nem Auschwitzban kezdődtek, s még csak nem is ott értek véget. És bármikor megismétlődhetnek. Bruck Edith Az elveszett kenyér című könyve című kötete az Európa Kiadó gondozásában magyarul is megjelent.
A koncentrációs táborokból sok millióan nem tértek vissza, akik pedig túlélték, azokra sem várt a földi paradicsom. Többségüknek egész családját kiirtották, s a visszafelé vezető út sem volt kikövezve. Azok várták őket, akik legalábbis nem hullattak könnyeket utánuk. Voltak, akik pár év után ismét útnak indultak, ezúttal az ígéret földje, Izrael felé, mások pedig próbáltak valamilyen módon beilleszkedni a túlélők közé.
Emlékszem, a nyolcvanas évek végén Budapesten megismerkedtem egy idősebb testvérpárral, mindkettejük csuklójára egy szám volt tetoválva. Hiányos történelmi ismereteimnek is köszönhetően egyik alkalommal egyiküktől ártatlan naivitással megkérdeztem (akkor még többnyire csak a börtönviseltek varrattak tetkót a testükre): „Mit jelent az ötjegyű szám az alkarjukon?” „Megjártuk a koncentrációs táborokat” – jött a szűkszavú válasz, de több szó nem esett köztünk a furcsa számokról.
Egyikük, Havas Ágnes hosszú évekkel később egy karcsú kötetben (Ági és Juci emlékei a deportálásról) adta közre emlékeit, vagyis az „azelőtt” történéseket. Az „azután” történtekről, vagyis a borzalmak feldolgozásáról sose beszéltek. Nem feladata ennek az írásnak, hogy felsorolja az ún. holokausztirodalom legismertebb darabjait, ezért csak távirati stílusban említsük meg a magyar irodalomból Palotai Boris próbálkozásait, aki barátnője, a tábort túlélt, de a szabadságba belepusztult, szintén felvidéki Rudnóy Teréz tragikus sorsát írta meg évekkel később. Rudnóy hazatérve a haláltáborból, a világhírnév küszöbén pusztul el a jeges Dunában.
A történetből német (NSZK)-magyar koprodukciós tévéfilm is készült Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva főszereplésével. A film történetének pikantériája, hogy a magyar nyelvű változat elveszett, s azt már Latinovits halála után újra kellett szinkronizálni. Palotai másik regényéből (A madarak elhallgattak) készítette el Fábri Zoltán az első magyar holokauszt tematikájú filmet is a hatvanas évek elején (Nappali sötétség). S ekkoriban készül az első hasonló tematikájú cseh és szlovák film is. Utóbbi (Üzlet a korzón) később Oscar-díjat is kap.
Tiszakarád pár kilométerre található Cigándtól, a mintegy 2 500 lakosú település nagy részét cigányok lakják. A falu jeles szülöttei között tartja számon Kántor Pál Kanadában élő református papköltőt, pár éve díszpolgári címet is kapott, sőt a település művelődési háza is az ő nevét viseli. Bruck Edithről nem tud. Ahogy nem tud róla az 1986-ban megjelent A nyugati magyar irodalom 1945 után című kötet sem. Ez utóbbi valószínűleg azért, mert Agota Kristófhoz hasonlóan Bruck Edith sem magyarul írta meg az életművét. Bruck Edith választott nyelve az olasz lesz.
– Aliz, a lengyel kapó kérdezi cinikusan a regény főhősétől, aki Pilzen és Pozsony érintésével tér vissza. Ha lenne hová visszatérni, a szülei ugyanis nem élték túl a borzalmakat, a testvéreik pedig elsősorban a saját életük újrakezdésével vannak elfoglalva, ahol már nem jut hely a túlélő rokonoknak. Amíg a jómódú zsidók azzal szembesülnek, hogy üzleteikbe, vállalkozásaikba beköltöztek az arizálók (ezt villantja fel 1945 című regényében Szántó T. Gábor), addig a legszegényebbek azzal, hogy még azt a talpalatnyi helyet is elvették tőlük, amivel a holokauszt előtt rendelkeztek.
„Mit akar még tőlünk az Isten?” – kérdezheti sokadmagával együtt Bruck Edith is, aki kalandos úton jut el az ígéret földjére, Izraelbe. „Ott mindenki szereti egymást” – hitegeti őt még álmodozó anyja a deportálás előtt, de Edithnek meg kell tapasztalnia, ott sem fenékig tejfel az élet, hisz Palesztinában őket fogadják hódítóként („Itthon vagyunk, az arabok földjén, akik legszívesebben a tengerbe dobnának bennünket”), s csak azok számára tűnik biztos a jövő, akik fegyverrel a kezükben építik azt. Edith erre nem képes, s innen is tovább áll. Végül Olaszországban talál otthonra, választott hazára és választott nyelvre. Több mint 60 évig él boldog házasságban Nelo Risi olasz költővel, akinek bátyja, Dino Risi világhírű filmrendező.
1959-ben jelenik meg első, a deportálás borzalmairól számot adó munkája, a Ki téged így szeret, amely 1964-ben magyarul is napvilágot lát. Későbbi munkái – könyvei és filmjei – is képtelenek szabadulni a haláltáborokban átélt borzalmaktól, de ezek elsősorban arra keresik a választ, fel lehet-e dolgozni a feldolgozhatatlant, amikor az ember úgy elaljasult, hogy egész népek kiirtására tett majdnem sikeres kísérletet.
„Mondd el, nem fogják elhinni, de ha túléled, mondd el, helyettünk is!” – hangzott a haldoklók üzenete, s Bruck Edit élete hátralévő évtizedeit áldozta arra, hogy teljesítse azok utolsó kívánságát. 1988-ban a Modern Könyvtár sorozatban jelent meg a Tranzit című kisregénye, amely már évekkel a háború után játszódik egy meg nem nevezett közép-európai országban, ahol filmet forgatnak a haláltáborok világát felidézve. A kisregény főhőse, a filmben egykori túlélő szakértőként közreműködő nő kénytelen-kelletlen rádöbben arra, hogy egy háború sosem ér véget.
Ezt maga Bruck Edith személyesen is megtapasztalja, amikor a hatvanas évek elején hazalátogat azzal a céllal, hogy filmet forgasson tiszakarádi visszaemlékezéseiből. A film sose készül el. 19 évvel később viszont megvalósul egy dokumentumfilm B. Révész László jóvoltából (A látogató) Illyés Gyula lelkes közreműködésével, de a szembesítés lesújtó. A faluban már nyoma sincs az egykori zsidólétnek, a szülőház romokban, a zsinagógának már a nyomait is eltüntették. Hány csillag az égen? című regényéből Anita B címmel Roberto Faenza forgatott 2014-ben játékfilmet a főhős szerepében Osvárt Andreával.
