Bölcsesség – aprópénzre váltva
A múltkor, hivatalos ügyet intézvén egy hosszabb sorba voltam kénytelen beállni. Csaknem kizárólag korombeliek és fiatalabbak álltak velem egy sorban, s hogy az unalmas várakozást elviselhetőbbé tegyék, szinte mindenki a mobilját nyűtte, egyesek valószínűleg cseteltek, mások gyors ujjmozdulatokkal, sebesen keresgéltek a kiválasztott „kínálatban”.
Felgyorsult minden, a net révén az olvasás is, a hosszú szövegek mintha nem kellenének már senkinek sem. Sok portálon az egyes cikkek mellé az olvasási időt is feltüntetik. Hiába a tetszetős téma, ha az olvasási idő meghaladja, mondjuk az 5 percet, akkor már lapozunk is tovább. Ez a hivatalbéli megfigyelés idéződött fel bennem a minap, amikor családi könyvtárunkban, újfent rendezkedve és bogarászva, egy régebbi könyv került a kezembe. Témája az aforizma. Nahát, milyen egyszerű lenne, ha aforizmákban csetelnénk. Rövid is, velős is, tanulságos is, szellemes is. És még helyesírási hibáktól is mentes. Ja, hogy ez a cset világában megvalósíthatatlan, hisz annyira sietünk, hogy a helyesírással sem bíbelődünk már különösebben, s azzal sem, hogy a „gép” olykor (elég gyakran) átírja egyes szavainkat, s mi nem győzünk bosszankodni, hogy miért nem vettük észre, s most a javítás miatt újra csetelnünk kell.
A fentebb emlegetett könyvbe belelapozva és olvasgatva a szöveget, sok minden kiderült a szerző gondolkodásmódjáról is, nem beszélve a szellemes aforizmákról. Biztos voltam benne, hogy a könyvtárunkban legalább még egy aforizmagyűjtemény megtalálható, hiszen régebben sokat lapozgattam. A benne található híres emberek, főleg írók aforizmáit, vagy aforizmává tett, lett bölcs gondolatait szívesen olvasgattam hajdanán. A most megtalált könyvnek egyetlen ember a szerzője: Feleki László. Szatmárnémetiben született 1909-ben, és Budapesten hunyt el 1989-ben. Újságíró, sportriporter, író volt. Fiatalkorában ő sem úszta meg a háborút, még hadifogságba is került. De úgy látszik ez sem törte meg eredendő érzékét a humor iránt. A háború után dolgozott a Népsportnál, főszerkesztője is volt, bedolgozott a Lúdas Matyiba, s az akkor népszerű újságokba (Új Tükör, Film Színház Muzsika, Képes Sport stb.), de írt színdarabokat (társszerzőként is). 1996-tól a Magyar Sportújságírók Szövetsége Feleki László-díjat adományoz az arra érdemes sportújságíróknak, tudtam meg a net révén. A megtalált könyv címe: Mindenféle – Híres Emberek (Aforizmák, magán és közmondások, rövid életrajzok). Megjelentette a Magvető kiadó 1984-ben. A minden bizonnyal nagyapám által vásárolt könyv, már a 2. kiadás. Ezt a szerző nem is titkolja, hiszen már az első oldalon jelzi:
Megjegyzi azt is, hogy egy-egy aforizmája időközben elavult, azért hagyta ki a második kiadásból:
S hogy Feleki László az aforizma műfajának okán sincs híjával a humornak, rögtön a könyv elején nyilvánvalóvá teszi, amikor közreadja Voltaire: Előszó a rövidség dicséretében című „írását”, amelyet így kezd:
A szellemes Előszóból végül még egy idézet ide kívánkozik:
Feleki László egy következő fejezetben egy bevezető (humortól nem mentes) tanulmányt szentel az aforizmának. Így kezdi:
A műfaj történetének is szán néhány „velős” mondatot:
Egy következő megállapítás:
A szerző néhány példát is felvonultat, miként lehetett volna egy-egy művet rövidre fogni, pár mondatban elmondani a lényeget. Pl.:
Megjegyzi, hogy már Homérosz is „rendkívül hosszú művekkel tett tanúságot az emberi szókincs pazar bőségéről. A középkorban ez a folyamat tovább gyorsult, majd Gutenberg végzetes munkássága óta egészen aggasztó fejlődésnek indult.” A tanulmányban, hasonló stílusban az aforizma jövőjéről is ír, meg arról hogyan kell egy aforizmát megalkotni.
A könyv lényege azonban Feleki aforizmáiban van, amelyeket különböző csoportosításban tálal az olvasó elé. Ezekből csak néhányat idéznék szösszenetem vége felé, nehogy a szerző „valahonnan” rám szóljon, hogy túl bőbeszédű vagyok…
A könyvben egy Utószó is eligazít bennünket, mit is remélhetünk a bölcs gondolatok, aforizmák világmegváltó hatásától.
S különben is, mondá a „bölcs” Anonymus:
