Bodrogközi életmesék

Az eddig megjelent csallóközi, gömöri, pozsonyi—szenci, illetve nógrádi gyűjtés ékesen bizonyította, hogy a kitűzött célok mellett a helyi identitás megőrzését is szolgálja a sorozat. A szerzők számára a beszélgetések során megelevenedtek a XX. század történelmi eseményei, felfedezték az egyes életutak közös vonásait.

2017 decemberében látott napvilágot az Életmesék 5. kiadványa, amelynek anyaga ezúttal a Bodrogközben készült. 33 élettörténet elevenedik meg a könyv lapjain a beszélt nyelv tájnyelvi elemeinek megőrzésével. Az interjúkban résztvevők neveit nem, csupán életkorukat és nemüket közlik. A helyi önkéntesek ajánlása alapján a szerzők 18 településen jártak, a legfiatalabb alanyuk 68, a legidősebb 94 éves volt.                                                                                                                                         

Az interjúk készítői ezúttal is igyekeztek a háttérben maradni, a beszélgetőtársak felé csupán egyetlen igényt fogalmazva meg: meséljék el életüket úgy, ahogyan emlékeznek rá! Bár az elkészült anyagok szubjektívek, mégis fontos társadalom-történeti forrásként szolgálhatnak. A beszélgetések során életre kelt a múlt, megelevenedett például a bélyi  Sennyey –kastély, a battyányi lengőhíd, a kisgéresi szőlő, a front, a tiszakerti szilvafák emléke… Azok a helyek és események, amelyek hatással vannak az itt élők jelenére és jövőjére.

A gondolatébresztőnek is szánt kiadvány—ahogyan azt Veress Tamás előszavában megfogalmazta —azt is bizonyítja, hogy „mindannyian másképp vagyunk egyformák: a történeteket megosztó emberek többségére azonos történelmi események voltak hatással, ugyanakkor a kihívásokra adott válaszaik különbözőek voltak. Volt, aki a hitéhez fordult, volt, aki a bőröndjéért nyúlt, és volt, aki sokadszor is újrakezdte életét.“                                                                                                  

A könyv tematikailag a gyerekkorral, az iskolaévekkel, a párválasztás élményével, a történelem lenyomataival foglalkozik riportalanyaik életében, no meg az Amerikába történő kivándorlással, az ünnepekkel, a munkával, a gasztonómiával és a fogyasztói kultúrával.                                                                                                                               

A könyv végén az interjúkészítők saját személyes benyomásaikat is elmondják. Kurcz Bernadett azt emelte ki, hogy a vendégszerető idős emberek azzal búcsúztak el tőle: az, hogy felidézhették végéhez közeledő életük emlékeit, jobb hatással volt egészségükre, mint bármilyen gyógyszer. Viczena Edinát az lepte meg leginkább, hogy milyen nyitottsággal meséltek neki azok, akikhez néhány órával korábban még teljesen ismeretlenül toppant be. Voda Zsófia pedig hálásan konstatálta, hogy a vele szemben ülő idős emberek megengedték, hogy néhány óra erejéig életük része lehessen, történetük pedig saját élete részévé válhasson.                                                                                                                                                                                                                                           A bodrogközi életmesék bemutatójára a közelmúltban Kistárkányben került sor, ahol a népes közönség mellett az alkotói tím 5 tagja is megjelent. A beszélgetést az a Kondás Aranka vezette, aki oroszlánrészt vállalt abban, hogy az alkotók kellemes és jól szervezett körülmények között végezhessék munkájukat. Méltatta az alkotók munkáját, de egy-egy részlet felolvasásával színesebbé is tette a szerzőkkel folytatott beszélgetést. Szomorúan állapította meg azonban, hogy az elmúlt fél év során a riportalanyok közül ketten már nem élhették meg a könyv megjelenését.

Kondás Aranka kiemelte, szeretné, ha ezt a kötetet olyan pedagógusok , fiatalokkal foglalkozó szakemberek is haszonnal forgatnák, akik a történeteken keresztül közelebb tudják hozni fiataljainkhoz  a XX. századi történelmet. Ugyanakkor az is fontos, hogy párbeszédre ösztönözzön, ihletésül szolgáljon a családon belüli és a nemzedékek közötti történetmesélésre.

A kötetet egyébként nem klasszikus módon árulják, hiszen az olvasóra bízzák, mennyit szeretne adni érte. Az így befolyó adományokat pedig már a következő kötet megjelenésére fordítják. Lehet, hogy épp arra, amely majd az Ung-vidéken élő idős embereket mutatja be.

Végezetül álljon itt egy részlet Lukács Ágnes szerkesztő leveléből, aki a könyv bemutatóján nem lehetett jelen személyesen. „Az élettörténeteken keresztül úgy láttam bele a bodrogközi emberek tiszta, feddhetetlen szívébe, ahogyan csak keveseknek adódik lehetőségük. Bodrogközi interjúalanyainkban egyenes, szívós, összetartó, istenhívő embereket ismerhettem meg. Találkoztam a megélt nehézségek ellenére könnyed, hálás visszatekintésekkel és keserűbbekkel, fájóval is. Vannak olyan történetek, amelyeket soha életemben nem fogok elfelejteni, belém égtek.“