Bodor Ádám, az örökös „magáníró”

Közel 30 éves, amikor első novellája megjelenik, s négy évvel később, immár krisztusi korban 18 rövid novellával napvilágot lát első kötete is A tanú címmel. Két írásából is film készül, s bár tíz történetéből forgatnak filmet, nincs velük igazán szerencséje. Történetei minimális szöveggel és érzelemmel telítődnek, világát kritikusai Kafka és Marquez világához hasonlítják előszeretettel, de ő ez ellen foggal-körömmel tiltakozik, nem túl sok sikerrel.

Világvégi, ködlepte, hóbaveszett nyomasztó világa (jelzők tetszés szerint fokozhatók) a magyar, sőt a világirodalom legsejtelmesebb tájai közé tartozik. Miután egykoron szeretett Kolozsvárjáról a nyolcvanas évek elején sokadmagával Magyarországra települt, s megírja regénynek álcázott novellaciklusát, a Sinistra körzetet, a magyarországi  szakma és az olvasók is felfedezik. Ma már minden ranglistán az élbolyban szerepel, legutóbb a szakma helyezte a Verhovina madarait egy ötvenötös listán a második helyre.

„Élete egy kész regény” – szoktuk gyakran némi túlzással elsütni egy-egy testesebb életrajz kapcsán. Bodor Ádám esetében viszont nincs ebben semmi túlzás. Kolozsváron születik 1936-ban egy jeles pénzügyi szakember kései gyerekeként, s a háború elől menekülve gyerekkora egy részét családostul Budapesten éli le. A papának az alakuló debreceni kormányban ajánlanak fel állást, de ő inkább családjával visszatér Erdélybe. Bodor Bertalan abban bízik, hogy szükség lesz a szakértelmére, de rövidesen a koncepciós perek egyik erdélyi áldozataként a börtönben találja magát. Ahová nemsokára, 16 évesen Ádám fia is követi. Középiskolásként részese egy rendszer elleni összeesküvésnek, 1952 május elsején röplapokat szórnak szét a városban, s a hatalom könyörtelenül lecsap. Öt évi börtönre ítélik, s a szamosújvári börtönbe kerül. Jó két év múlva elengedik, ugyanis egyik összeesküvőtársa édesapja országos hírű gyümölcsnemesítő, s mivel Gheorghiu-Dej ki akarja tüntetni, szükséges a fia büntetlen előélete. Szabadlábra kerül mindenki, aki részt vett a röplapok terjesztésében, így Bodor Ádám is, aki bár lelkésznek nem készül, egyetlen lehetséges megoldásként elvégzi a református akadémiát szülővárosában, majd levéltárosként és másolóként dolgozik.

Első novellája 1965-ben jelenik meg az Utunkban, s ezt követően a lap állandó külső munkatársai közé tartozik. Szerkesztő börtönviselt múltja miatt nem lehet. Négy évvel később, 1969-ben megjelenik az első kötete, A tanú, s Bodor Ádám úgy dönt, szabadfoglalkozású író lesz. Igaz, megteheti, a könyvért kapott tiszteletdíjból, ha nagyon szűkösen is, de ki lehet jönni egy egész éven át.   

Míg sok írótársa évek hosszú során át küzdött a szakmai elismertségért, Bodor Ádám már az 1970-ben megjelent Romániai magyar irodalom 1945-1970 c. kötetben külön szócikket kapott, s imigyen írnak róla: „Bodor Ádámot A tanú alapján a legjobb romániai magyar novellisták közé számíthatjuk, aki írói felelősségét nem szűkíti le egy kis szociográfiai vagy tájegységre, aki mer az emberiségben gondolkozni, de nem tagadja meg a környezetét, nem fordít hátat a hétköznapoknak”. A hatvanas-hetvenes évek Kolozsvárja még őrzi a többszázados múlt legjobb hagyományait, a polgári értékrendet, a magyarok, a németek és a románok békésen élnek egymás mellett. S úgy tűnik, a hatvanas években hatalomra került Ceaușescu-házaspár sem akar ezen jelentősen változtatni.

A hetvenes évek viszont már a betelepítések jegyében zajlanak, a sok-sok betelepült gyári munkás teljesen felfordítja a város képét (nagyjából ugyanez játszódott le Kassán is), s az addig egyetemistákkal, kulturális élettel teli többnyelvű város már a rosszabbik arcát mutatja, s 1982-ben Bodor Ádám úgy dönt, sok-sok írótársához hasonlóan ő is áttelepül.

De addigra már három novellájából is sikeres film készül, igaz, a három fimből kettőnél még a nevét sem tüntetik fel. Bacsó Péter a hatvanas évek második felében több alkalommal is jár Kolozsváron, román színészeket keres egyik tervezett filmjéhez. Útitársa, Konrád György viszi el egy nyomorgó (az ő szavai), de nagyon tehetséges íróhoz, akitől megkapja A tanú c. debütáns kötetét.  Ne feledjük, 1969-ben vagyunk, s Bacsó ebben az évben forgatta le kultikus, de csak tíz évvel később mozikba engedett filmjét, amely Bodor kötetcíméhez hasonlóan szintén A tanú címet viselte. Bacsó hazatér, s Zimre Péterrel közösen előveszi A borbély című novellát, s ebből forgatja le a Forró vizet a kopaszra! c. szatíráját, amely odahaza visszhangtalan marad, de hatalmas meglepetésre elnyeri a Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. A zsűri elnöke George Czukor volt, s a film a pályakezdő Steven Spielberg Párbaj c. filmjét előzi meg. Bodor Ádám neve nem szerepel a stáblistán, így azt nem tünteti fel a Játékfilmek 1931-1998 c., egyébként mindent tudó lexikon sem, ahogy nem szerepel az imdb listáján sem, amely Bodornak csak kilenc filmjét ismeri el. Ugyanígy járt Bodor a hetvenes évek második felében forgatott Epizód c. tévéjátékkal is, amely a szintén A tanú c. kötetben szerepelt, Egy idegen városban c. novellából készült Juhász Jácint, Béres Ilona, Halász Judit és Szirtes Ádám szereplésével.

A Karinthy Márton-rendezte film stáblistáján csak a forgatókönyvíró Juhász István neve szerepel. Sokkal méltányosabb módon jár el Bodorral Fábri Zoltán, akinek a figyelmét Bacsó hívja fel a tehetséges íróra. A Plusz mínusz egy nap forgatókönyvének egyik elkövetője Fábri mellett szintén Zimre Péter, s a második világháborús történet szervesen beleillik Fábri szembenézéses történeteivel (Húsz óra, Utószezon, Az ötödik pecsét, Magyarok).

A történet főhőse egy életfogytiglanra ítélt háborús bűnös, akit 25 év után szabadlábra helyeznek. Baradla Géza képtelen mit kezdeni a megváltozott helyzettel, s ragaszkodik ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egykori katonáinak, akik egy kis faluban vesztették az életüket, ott, ahol Baradla parancsot adott a helyiek „megbüntetésére”. Egyik volt fogolytársával visszatér az egykori gaztett színhelyére, ahol a helyiek már nem akarnak vagy egyszerűen nem mernek emlékezni az egykori véres eseményekre. Baradla tehetetlenségében volt fogolytársán áll bosszút. Bodor filmjeinek jellemzője, hogy azokban romániai színészek is szerepelnek, Bacsó filmjében az egyik főszerepet a marosvásárhelyi Gyarmati István, míg Fábri filmjében Anatol Konstantinnal és az Erdélyből később Magyarországra áttelepült Bencze Ferenccel találkozhatunk, aki alakításáért megkapta a filmkritikusok díját is. Erdélyben 1974-ben jelenik meg 26 novellával a Plusz mínusz egy nap, s a bukaresti Kriteron adja ki négy évvel később a Megérkezés északra c. kötetét is. Utolsó Romániában megjelent kötete 1981-ben a Zangezur hegység, s már a budapesti Magvető újdonsága 1985-ben Az Eufrátesz Babilonnál, amely 35 novellát tartalmaz.

Bodor Ádám úgy érezte, bár négy kötete is megjelent odahaza, a szakma nem kényeztette el. Még első kötetét értékelve Szőcs István kritikus magánírónak nevezte, aki az írói közösségen kívül foglal helyet. Bár ez akkoriban komoly megbélyegzést is jelenthetett volna, Bodor nem vette zokon, sőt A börtön szaga c. interjúkötetben hangsúlyozza, „én bizonyos tekintetben magáníró voltam, és vagyok talán ma is”. A magyarországi áttörést az 1992-es év hozza meg a számára, amikor Pécsett megjelenik a Vissza a fülesbagolyhoz c. novelláskötete, míg a Magvető kiadja a Sinistra körzetet. Az alig 160 oldalas kötet műfaji meghatározása: egy regény fejezetei. Bodor ebben a kötetében mutatja be azt a sejtelmes, sokszor bizarr, valahol a Kárpátok hegyláncai között, egy velejéig irracionális határközeli világot, amelyben maga a létezés is irracionális.

A Sinistra körzet nemcsak a magyarországi, hanem a világsikert is meghozza, mintegy húsz nyelvre fordítják le. Hét évvel később ugyanezt a bizarr világot írja tovább Az érsek látogatása c. regényében, amelyből Kamondi Zoltán készít kétórás játékfilmet Molnár Piroskával, Derzsi Jánossal, Bán Jánossal, Trill Zsolttal s külföldi közreműködőkkel.

De több rövidebb lélegzetvételű filmet is készítenek egy-egy novellájából, még 1992-ben csehszlovák rövidfilm készül Zdeněk Gawlik rendezésében, s eddig a legutolsó a Ferenczi Gábor által, négy novella alapján filmvászonra álmodott A barátkozás lehetőségei, amely szintén valahol egy számunkra annyira ismerős, mégis konkrétan meg nem nevezett hegyvidéki autóút mentén játszódik, ahol mindenki a saját nyelvén beszél. „Ha létezik a prózában saját világ, amely nevemhez kötődik, akkor léptékben, hangulatban kétségkívül ez áll hozzám a legközelebb” – mondja A barátság lehetőségeiről. S ne feledjük, tíz év előkészület után 1994-ben Gothár Péter leforgatja Nagy Marival A részleget, amely elnyeri a Magyar Filmszemle fődíját és ökumenikus díjat kap Karlovy Vary-ban.

Mostanában divat mindenfajta írói-olvasási ranglistákat felállítani. Bodor Ádám nem hiányozhat ezek egyikéről sem. Az ekultura.hu a minap 55 írót kérdezett meg, nevezzék meg kedvenc kortárs könyvélményeiket.  Nádas Péter mögött Bodor Ádám végzett a második helyen a 2011-ben megjelent Verhovina madarai – Változatok végnapokra c. kötetével, megelőzve Borbély Szilárdot és Zoltán Gábort. De megkapta a Kossuth-díjat, s beválasztották a Nemzet művészei közé is. 2019-ben jelent meg eddigi utolsó novelláskötete Sehol címmel, amely hét új írást tartalmaz, s a Magvető kiadta újfent kiadta A börtön szaga c. életút-interjúját is, amelyet Balla Zsófia készített még 2001-ben.

Minimalizált próza, minimalizált történet? minimalizált érzelmek? „Manapság minden rettenetesen túl van írva, ebben a masszában inflálódnak az irodalmi kifejezésmód értékei” – mondja Balla Zsófiának.

Bodor Ádám írásművészete talán ezért is nem könnyen nyílik meg az olvasója előtt, de aki utat talál ebbe a ködfátyol mögötti meglehetősen sejtelmes és bizarr világba, az képtelen tőle szabadulni. Egy életre beszippant, s foglyául ejt, hisz gyorsan rájövünk ez a bizarr, határokkal és szögesdrótokkal teli világ a mi tulajdonképpeni otthonunk. Ahol éltünk, ahol élünk, s ahol rendszerváltások ide vagy oda, valószínűleg a gyerekeink is élni fognak.