2016. március 7., 19:37

„Mit rejt a kastély" - Új leletek az Andrássy-kastély történelmi könyvtárában

BETLÉR. A betléri Andrássy-kastélyban újabb kísérőrendezvényt szerveztek a tavaly decemberben megnyílt „Mit rejt a kastély“ című kiállításhoz kapcsolódóan. Március 6-án a kastély kurátorai mutatták be a látogatóknak azokat a leleteket, amelyek hosszú évtizedekig rejtőztek a kastély könyvtárának bezárt ajtói mögött. A több tucat új leletre az elmúlt év őszén bukkantak a múzeum dolgozói, azóta is folyik a leltárazásuk.
201603071504090.01a_betl3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Lörinèík Szilvia történész, a Betléri Múzeum munkatársa szerint még nem lehet beszélni műtárgyakról, csak leletekről. Miután azokat bejegyezik, akkor lesznek új szerzemények. A sorsukról egy szakbizottság dönt majd a betléri múzeumban, illetve azt követően a pozsonyi központi múzeumban, és csak azután kezdődhet a feldolgozásuk.

A legjelentősebb tárgyak közé tartozik egy úgynevezett sztechiometrikus vonalzó, amely nagy valószínűséggel Andrássy Lipóté lehetett, aki egykor a híres selmecbányai bányász akadémia diákja volt. A leletek között szerepel egy térkép is, amely I. Andrássy Manóhoz köthető, akinek a kezdeményezésére megszületett az 1870-es vasúti törvény, az ő terveinek köszönhetően épült meg a Miskolc–Dobsina vasútvonal. A zárt ajtók mögött megtalálták II. Andrássy Manó első világháborús feljegyzéseit is, valamint rengeteg karikatúrát, amelyek a nagy háborúhoz köthetők. Számos feljegyzés, könyvek, naplók, rajzok, valamint egy 1853-as kézirat is napvilágot látott, amely minden bizonnyal Jókai Mór egyik regényének kézirata.

"Úgy gondoljuk, hogy valóban Jókai Mór eredeti kéziratáról van szó, és természetesen még ezt is fogjuk konzultálni azokkal a szakértőkkel, akik Jókai Mór műveivel foglalkoznak" - mondta Lörinèík Szilvia. Jókai egyébként járt a kastélyban, s el is töltött ott pár hetet, nem kizárt tehát, hogy akkor születhetett a mű és került be a családi könyvtárba.

A könyvtárban fellelt leletek igazi kuriózumnak számítanak, nemcsak a múzeum dolgozóinak, de a környékbeli lakosok, érdeklődők számára is. A több, mint 15 ezer kötetet számláló könyvtár idén júniusban ünnepli megnyitásának 200. évfordulóját, ugyanis pontos feljegyzések bizonyítják, hogy 1816 júniusában gróf Andrássy Lipót megnyitotta az egyszerű emberek előtt is a családi könyvtárat.

201603071504090.01a_betl3.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.