Bettes István, a visszavonult „bohóc”

Ahogy Jókai hőse, Mausmann Hugó A kőszívű ember fiaiban, ő is szinte mindent meg tud verselni. Ráadásul minden versformában otthon van, legyen az klasszikus rímelés, kínvers, haiku vagy halandzsa. Szeberényi Zoltán meg is vádolta azzal, rosszabb mint a rímhányó Romhányi, bár az ő helyében ezt én inkább dicséretnek venném. Sokszor még a nyelv is mindegy a számára, nemcsak sokat fordított kedvenc költőitől, de ő maga is szaporította a szlovák és a latin nyelvű haikuirodalmat. Ha ezek után valaki azt feltételezné, hogy született gömöri, az bizony nem jár messze az igazságtól.

– kezdte 50. születésnapi köszöntőjét a tőle egy évvel idősebb „Lisztes” Mihályi Molnár László, s mi most folytassuk innen, vagyis Zádortól. Bár régi nemesek ivadéka, az egykori vagyonból nem sok maradt Pistára (engedjék meg nekem, hogy végig így szólítsam), s bár már ő Rimaszombatban születik, így ennek a városnak a dicsőségét hirdeti, Zádorházán nőtt fel, Iványiban és Rimaszécsen járt iskola, s innen vitte a gyorsvonat feledi felszállással a pozsonyi vegyipari technikumba, de vegyész sosem lett belőle (bár ő találta fel a marihónaljának vegyi képletét), legfeljebb kiskocsmákmélyi bor- és csaposlányszakértő. Levéltárosként végzett, de nyugtot sosem talált.

Dolgozott ugyan rövid ideig a szakmájában, ahogy volt tanár és rádióban is hírszerkesztő, de ahogy azt egy született par excellence költőnek illik, megmaradt hírmondóul bohém költőnek, aki leginkább kiskocsmák mélyén érezte jól magát, nem egyszer söralátétekre írogatva szerelmi kirohanásait, mint tette ezt egyik kedvenc rimaszombati kocsmájában, a Patkányban, ahol vízmentes dalával a helyi csaposnőnek, Magyarová Bozsenának tette a szépet. Emlékszem, jó tíz évvel ezelőtt gyakori vendége volt a Gömöri Hírlap Szerkesztőségének is, ahol az akkori grafikussal, Lovas Róberttel remekül egymásra találtak, s a napi filozofálgatások többnyire a közvetlenül mellettünk található Kistátrában végződtek.

Bettes István első versei (Szürkületi talányok, Fülöncsípés) az Irodalmi Szemle 1978/7-es számában jelentek meg, s bár az akkoriban szerkesztés alatt álló Megközelítés című antológiából kimaradt, nem maradt le semmiről. A Megközelítés a maga nemében különleges képződmény volt, amely igazából egy nem is létező író-képzőművész nemzedékét akart egy kötetbe zsúfolni, de ahogy maga a kor is a normalizáció jegyeit viselte magát, nem volt ez alól kivétel a művészet sem, sőt… A kötet költői közül említsük meg Kövesdi Károlyt, Somos (Hunčík) Pétert, Soóky Lászlót, Mihályi Molnár Lászlót, míg a képzőművészek közül Dolán Györgyöt, Dúdor Istvánt, Lőrincz Zsuzsát, Csótó Lászlót vagy Mikus Balázst. Közülük nem eggyel dolgozott is együtt Bettes István, aki maga is gyakorló grafikusként mindig sokat adott a kötetei külcsínére is.

Nem egy kötetét olyan neves képzőművészek illusztrálták, mint Csótó, Dolán, Nagy Zoltán, Luzsicza Árpád, de nem egyszer saját maga oldotta meg ezt a feladatot. Erre a legjobb példa a 2007-ben megjelent, máig legteljesebb kötete, a Kalligram által kiadott, Tóth László által szerkesztett Égtengerúsztató, vagy a ma már nem létező losonci Plectrum által megjelentetett Makulátlan Fehér Barna, amelynek makuláit is ő maga követte el. A Megközelítések végül csak 1980-ban jelenhetett meg, s a következő esztendőben a Madách Kiadó útjára indította létezése egyik legizgalmasabb vállalkozását, a Főnix Füzeteket, amellyel a kor tehetséges fiataljainak biztosított önálló bemutatkozási lehetőséget. A sorozat Bettes István Bohócok áldozása című kötetével indult, amely mind az olvasóknál, mind a szakmában kirobbanó siker. 2024-ben újraolvasva a kötetet, nyugodtan mondhatjuk, a költő teljes vértezetében lép elénk, ebben a kötetben ott van minden, amit ma is annyira bettesesnek tartunk, s amely annyira nyilvánvaló kézjegye, hogy egyszerűen összetéveszthetetlen mindenki mással.

– indít, s egészen Brezsnyevig eljut a Holtpont alatt című versében. Igaz, Brezsnyev nevét s a sikertelen afganisztáni invázió ügyét csak a rendszerváltás után megjelent köteteiben rögzítheti, ahogy a vers második részét is. Második kötetében is megmarad a maga választotta bohóclétnél (Két bukfenc között), s talán nem véletlen ez az erkölcsi hozzáállás, gondoljunk csak Shakespeare vásott bohócaira. Amit nem volt szabad volt egy egyszerű alattvalónak, azt megengedték a bohócnak. S nemcsak Shakespeare-nél, de előtte és utána is. Miheztartás végett, a bohócok mindig nagy népszerűségnek örvendtek (bár ők is tudták, hol van az a bizonyos határ), de senki sem vette őket igazán komolyan. Gál Sándor ezekkel a szavakkal üdvözli: „A mi költészetünk nem jókedvű költészet. Hiányzik belőle a derű, a vidámság, a szatíra, a mókázás, anyanyelvünk belső fényeinek felragyogtatása. Mosolytalanok lettünk, komorak, befelé vizsgálódók, tragédiákkal terhesek. ..

Az ember imigyen sorakoztathatná fel a maga indokait, érveit, s már-már hajlamossá válik arra, hogy ezt a komor színt elfogadja, mint újabb költészetünk egységes és egyetlen megjelenési formáját, ám amikor mindezt szépen összerakta és megszövegezte magának, kezébe kerül egy alig hatvan oldalas füzet, s felborítja a már hétköznapinak hitt valóságot – azaz mer csipkelődni, gúnyolódni, van bátorsága játszani. Felemel a gondolatok merész ívén, hogy egy pillanattal, azaz egy verssorral odébb visszazuhintson a hőn szeretett anyaföldre, s mindjárt valami olyan tükör elé, amelyben az elmélkedés íve s a földetérés fenékre zöttyentő groteszk volta együtt látható”. Első kötetében található a Fogadj el című rövidke opusza is, amelyet évtizedekkel később a szintén rimaszombati Páko Mária zenésít meg, s viszi sikerre a Tompa Virágai nevű formációval (https://www.youtube.com/watch?v=d_WGvqJd_6k). Egyébként nem ez az egyetlen megzenésített verse, a Kor-Zár is dolgozott a verseivel, sőt ő maga Aesopus-meséket dolgozott fel a Ghymes számára.

Harmadik kötete, a Szétcincált ének idején már  közvetlenül a rendszerváltás után jelenik meg, s meghozza a Madách-díjat is a számára. A kötet Bornemissza Péter okító gondolataival indít:

Nos, Bettesnek nincs miért szégyenkeznie, a kötet 1 150 példányban jelenik meg (ezt csak azért jegyzem meg, mert ma már ennek töredékpéldányszámát is komoly sikernek éli meg ma egy-egy alkotó), gyorsan elkapkodják, s ebben a kötetben már minden benne van, amely Bettes István költészetét messze kiemeli a magyar irodalmi (nemcsak a szlovákiai magyar) átlagból. Ahogy Grendel Lajos írja: „A nyelvi-ritmikai játékokban rejlő gondolati-szemléleti lehetőségeket nagy tehetséggel tudja lírává lényegíteni. Groteszk költeményeinek erőteljes intellektualizmusára hamar felfigyelt a kritika. Humora keserű, filozofikus humor, játékossága, bohémsága mögött a clown »szomorú« vidámságát érezni”.  Idézzük ide Milan Kunderának ajánlott versét. Bettes költészetének egyik jellegzetes vonása, hogy nagyon sok versét ajánlja mestereinek (Weöres Sándor, Szilágyi Domokos), barátainak (Zalán Tibor, Kurilla Gábor, Dúdor István, Csendes László, László Géza), de M. Rókus Lydiának is. Ez utóbbi Duray Miklós anagrammáját rejti.

2002-ben megpróbálkozik a haiku műfajával is, Luzsicza Árpáddal közösen a Madách-Posonium segítségével adják ki az Odvában a fa című kötete, amely 100 haikut és 100 rajzot tartalmaz. „Száz haiku, száz grafika. Ne kérdezzük, miért éppen száz, a száz is egy arányt mutat, ahogy az öt-hét-öt szótagos sorok vállalkozása. Bettes számtalan formát kísértett meg már eddig, aa haikus sem idegen hajlékony alkatához, technikai felkészültségét vígan kamatoztatja a háromszáz sorban” – állapítja meg a fülszöveg írója, Zalán Tibor. Mi most csak hármat, az elsőt, az ötvenediket és az utolsót idézzük.

Ötvenedik születésnapjára adja ki a Nap Kiadó az Ötven év – ötven vers sorozatában a Bettes Uhr című kötetet, majd 2007-ben jelenik meg az eddigi legteljesebb Bettes-gyűjtemény, a több mint 450 oldalas, keménytáblás Égtengerúsztató, amely az egyes kötetek válogatásai mellett a kritikai fogadtatások közül is bőségesen válogat. Az ezt követő időszakban a Lilium Aurum lesz a költő állandó kiadója, önálló kötetei (Sírparadicső) mellett itt jelennek meg a gyerekeknek írt kötetei is. Bettes itt bizonyítja,m hogy a klasszikus verselési formáknak is mestere, parádézva dolgozza fel a Biblia  legjelentősebb eseményeit is. Ahogy a kiadó jóvoltából jelenik meg Peter Repka szlovák költő válogatott kötete is Bettes fordításában (Struccok a városban). Később lefordítja a rimaszombati Tibor Durdjak Összegyűjtve című verseskötetét is, amelynek eddig mindössze egy-két darabja jelent meg a Gömöri Hírlap című regionális hetilapban.

Az évtizedekig mindig a legváratlanabb helyeken felbukkanó Bettes István mára teljesen visszavonult. Utolsó mobilját is elveszítette, feladta rimaszombati lakását, s visszavonult egykori ligetfalusi panellakásába. Verset sem igen publikál. Ünnepi köszöntés talán lesz, kötet nemigen. De lehet, hogy már nem is hiányzik neki?