Batta György 151. zsoltára
„Hiszek egy jó világban, mely arányos lesz, mint a fák levélzete. Hiszem, nem fegyver által pusztulunk, de szabadok leszünk, akár a szél; kikelet ébreszt, nyár fényez, ősz szikkaszt, tél temet” – olvasható id. Batta György a napokban befejezett Magyar Zsoltár 2020 című művében. A korunkban, tájainkon szokatlan műfajú írásról kérdeztük a költőt.
Az ószövetségi Zsoltárok könyve 150 verses imádságot tartalmaz, amelyek fő témája az Istenhez fűződő viszony. Milyen elgondolás, esemény sarkallta önt, a mélyen hívő tollforgatót, hogy több műfaj után zsoltárírásba fogjon?
2013 őszén a rádióból értesültem róla, hogy hatalmas, négy méter magas, kétalakos szobor képében a budai vár Dunára néző falán megjelent Boldogasszonyunk és a Kisjézus. A szobor küldetése, hogy emlékeztessen Mária és Magyarország különleges kapcsolatára, történelmünk azon pillanatára, amikor Szent István király Imre herceg halála után, törvényes trónörökös híján Szűz Mária oltalmába ajánlotta országunkat. A hír hallatán olyan hatalmasat dobbant a szívem, mint addig soha. Én ugyanis bronzba dermedt jelenésnek hittem s hiszem ma is ezt az eseményt, így azonnal a helyszínre utaztam, annál is inkább, mert a budai vár számomra (is) a haza szíve. Úgy gondoltam, a Magyarok Nagyasszonya és isteni gyermeke így jelzi, eljött az ideje, hogy a Szent Korona népe visszatérjen az Istenhez. (A szobortól légvonalban maga a Szent Korona is pillantásnyira van csupán, hiszen az Országházat onnan kiválóan látni.) Ez a szoborállító esemény indította el bennem a zsoltárt, ez ösztökélt a megírására.
Én nem tervezek témákat, azok keresnek meg engem, és nem hagynak nyugodni, amíg meg nem írom őket.
Már az első sorok papírra vetésekor tudta, hogy dicsőítő éneket, közösségi panaszt, illetve hálát kifejező, vagy a magyarságnak segítséget kérő zsoltárt kell írnia?
Ha műfajilag kellene meghatároznom a Magyar Zsoltár 2020 című munkámat, a nemzeti jelzőt használnám. Hogy miért ez a meghatározás kínálkozott, az Kovacsics Mária Natália nővérnek a múlt század negyvenes éveiben vezetett lelki naplójából érthető meg: „Hol az Úr, hol a Szűzanya kérte: az Egyház készítsen egy helyet, ahová kegyelmeimmel leszállhatok, hogy onnan megtérésre hívjam kedves bűnös gyermekeimet az egész világon. (…) 1944-ben imaórát tartottam a világ és hazánk megmentéséért, amikor Jézus ezt mondta: Anyám országát egy jelzővel kívánom kitüntetni: azt akarom, hogy ne csak Mária országa, hanem Mária engesztelő országa legyen, s ezt a nevet hordozza minden nemzet előtt. (...) Az Egyház késlekedett az Engesztelő Kápolna megépítésével, de Mindszenty József bíborossá szentelése után megszületett a döntés: Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön.” A budai Szent Anna-réten el is kezdődött az alapok lerakása, de a szovjet csapatok megjelenése megakadályozta a folytatást.
Korábban elárulta-e a zsoltárírási szándékát valamelyik egyházi vezetőnknek, s ha igen, milyen volt a fogadtatás?
Nem tartottam titokban, hogy zsoltárt írok, de a folyamat eleinte még számomra is meglepetéseket hozott. Meg kellett tapasztalnom és el kellett fogadnom, hogy valaki fogja a kezem, és vezet az úton. A csaknem hétesztendei munka legnagyobb öröme a fokozott felelősségtudat és a hatalmas izgalom mellett az volt, hogy az engesztelésnek magyar földről kell elindulnia, hogy aztán ez az imafolyam a Szent Anna-réti kápolnából kiáradhasson az egész világra.
Néhány nappal a művecske elkészülte után újabb meglepetés ért: szívdobbanás jelezte, hogy az alkotásomnak születik majd egy testvére is, mert az írás során készült feljegyzéseimből egy újabb imát lehet építeni.
A római katolikus és a protestáns liturgiában a zsoltárok kísérik a misét, kötődve az azokon elhangzó olvasmányokhoz. Hogyan válhat közkinccsé e zsoltár, megjelenik-e valahol?
A budapesti Trianoni Szemle folyóirat a júniusi számában közli. Tagja vagyok a szerkesztőbizottságnak, ezért a kollégáim tudták, min dolgozom, és jóval az elkészülte előtt felkértek, nekik adjam majd közlésre. Azt, hogy közkinccsé válik-e vagy sem, természetesen nem én döntöm el, így sorsának alakulását is arra bízom, aki képessé tett a megalkotására. Egyelőre várok, szeretnék megpihenni, mert kissé elfáradtam a hét esztendő során.
Az emberek fogékonyságát talán növeli a jelenlegi világjárvány, amely során sokan az égiek segítségéért fohászkodnak...
E zsoltár megszületésében közrejátszott a világháborúkkal, félelmekkel, gyűlölködésekkel, hazugságokkal terhes helyzet egész életemben, ami ma is az Isten-ellenességben csúcsosodik ki leginkább. Tulajdonképpen egy idős ember érzelmi örvénylését próbáltam szavakba önteni: a vagonlakó kitelepített, a két-esztendős kora óta háborús bűnös, a teljes jogfosztottságot elszenvedő magyar, a meghamisított történelmű „kisebbségi” sorsa tömörül a zsoltárban.
Több mint két évtizede vagyok napi „kapcsolatban” a Szent Koronával, azóta, hogy húsz percen át zavartalanul egyedül lehettem vele a Nemzeti Múzeumban. Ma már bizonyított, hogy nemzeti ereklyénk abroncsába tervezői belekódolták a világidőt: 2030-ig dönti el az Élet Ura, kivel képzeli el a jövőt...
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/20. számában.
