2023. június 25., 15:24

Az idő igaz, s eldönti, ami nem az

A művészettörténészeket régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy egy jelentős költő életműve hatással van-e más művészeti ágak alkotóira. A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum Petőfi témájú kortárs képzőművészeti gyűjteménye egyértelműsíti a választ: igen.

petőfi 200
Fotó: Dunajszky Éva

Ennek a kiállításnak egy része most Pozsonyban is megtekinthető annak a tárlatnak köszönhetően, amely a Több mint szomszéd – Magyar kulturális hét keretében nyílt meg a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában Az idő igaz, s eldönti, ami nem az – Petőfi a kortárs képzőművészetben címmel. A tárlat számos olyan alkotást tartalmaz, amely a címként idézett Petőfi-gondolat jegyében született. Az alkotásokban így tetten érhető az idő kíméletlensége, teremtő és pusztító ereje. A tárlaton ezenkívül hangsúlyosak a Petőfi életével, költészetével, szerelmével és világlátásával foglalkozó alkotások is, nem egy esetben modern, 21. századi környezetbe átültetve.

Teljesen természetes volt, hogy a 2023-as évben Petőfi Sándort nem lehet kihagyni a magyar kulturális hét programjából, hiszen egész évben emlékezünk az egyik legnagyobb költőnk születésének 200. évfordulójára

– mondta Jarábik Gabriella múzeumigazgató köszöntője után Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete hozzátéve, ez a kiállítás az egyik legizgalmasabb eseménye ennek a programsorozatnak.

Balogh Csaba
Balogh Csaba
Fotó:  Dunajszky Éva

Petőfi Sándor, a költőzseni az alatt a néhány év alatt, ami megadatott neki, fantasztikus életművet alkotott. Műveit több nyelvre lefordították, ezzel is közelebb hozva a magyar kultúrát, a magyar irodalmat és a magyar nyelvet más né-pekhez, mondta a kiállításmegnyitón Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, aki szerint Petőfi Sándor életműve, a bicentenárium nagyszerű alkalom arra, hogy a magyarok, éljenek bárhol a világon, tudatosítsák, milyen fantasztikus érték az anyanyelvünk, a kultúránk.

Kiskőröst többen nevezik a Petőfi-kultusz fővárosának, amit mi örömmel fogadunk, és igyekszünk, hogy méltóak is legyünk rá

– mondta dr. Filus Erika, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója. Hozzátette, a múzeum és a város is féltve őrzi Petőfi szülőházát, ahol az emlékévben új tárlat is nyílt. Az intézmény emellett kiemelt figyelmet fordít azokra a hatásokra, amelyek a költőből kiindulva napjainkban is tetten érhetők az irodalomban és a képzőművészetben.

A kiállítás kurátorának, Feledy Balázs művészettörténésznek a gondolatait tolmácsolva elmondta, a múzeum hosszú évek óta keresi a kapcsolatot kortárs magyar képzőművészekkel, pályázatokat hirdet Petőfi Sándorhoz vagy a jubileumokhoz, verseihez kötődően. A beérkezett pályaművek a művészek vizuális Petőfi-értelmezései, látomásai, melyek a nagy költő életéhez, verseihez kapcsolódnak, és lehetőség nyílt arra is, hogy a pályaművek bekerüljenek a múzeum gyűjteményébe. – Jelenleg a kiskőrösi múzeum rendelkezik a legnagyobb kortárs Petőfihez köthető magyarországi képzőművészeti gyűjteménnyel – mondta az igazgató hozzátéve, mivel a pályázatok során nem voltak megkötések, igen változatos kollekció jött létre mind szemléleti, mind technikai értelemben.  Mint mondta, a Pozsonyban megtekinthető válogatás képet ad a kortárs magyar képzőművészek Petőfi-értelmezéséről, és bepillantást enged azon művészi törekvések sokaságába, amelyek napjainkban a magyar képzőművészetet jellemzik.

A tárlatmegnyitót a pozsonyi Duna utcai magyar gimnázium diákjainak kultúrműsora tette még emelkedettebbé. A kiállítás szeptember 15-éig tekinthető meg a pozsonyi Brämer-kúria kiállítótermében.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.