2012. január 28., 17:13

Arany János-emlékkiállítás nyílt Debrecenben

DEBRECEN. Arany János személyes tárgyait mutatja be a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban pénteken megnyílt emlékkiállítás. Az érdeklődők megtekinthetik többek között a költő íróasztalát, írómappáját, valamint a fotelt, amelyben meghalt.

Az „Arany János Debrecen és Nagyszalonta kapujában” alcímű tárlat megnyitója kapcsán Török László, Nagyszalonta polgármestere hangsúlyozta: Nagyszalonta és Debrecen Arany János életében egyaránt kitüntetett szereppel bírt. Emlékeztetett arra, hogy a később híressé lett diák a nagyszalontai iskolából került a debreceni Református Kollégiumba, ahonnan útja ismét visszavezetett szülőhelyére.

Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere szerint a két várost összeköti a közös múlt Arany életében. A mostani kiállítás az egyik első lépés Debrecen és Nagyszalonta kulturális együttműködésében, a települések közötti kulturális turizmus lehetőségeinek feltárásában, a közös turisztikai termékek kialakításában. Megemlítette, hogy a kiállításhoz kapcsolódva február 2-án Toldi estéje címmel irodalmi műsort tekinthetnek meg az érdeklődők Debrecenben.

A február 10-ig megtekinthető tárlat anyagát a nagyszalontai mellett a debreceni Déri Múzeum, a Református Kollégium Nagykönyvtára, a Tiszántúli Református Egyházkerület levéltára, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár és a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatták – írja a kultura.hu.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.