Anton Straka hidat vert, nem éket

„Hogy a nemzetek egymást megérthessék, előbb meg kell egymást ismerniök, s itt a kultúra a legfőbb specializáló, de egyszersmind összekötő terület. A nemzetek irodalmában, zenéjében s művészetében tükröződik vissza a népek lelke, szíve, s a szívek és lelkek összedobbanásában gyakran elegendő egy tekintet, egy kézszorítás. Mindig nagyon boldog vagyok, ha kölcsönös kulturális akciók szerény munkatársa lehetek s bizton remélem, hogy a jövő mindinkább meg fogja ezeket a törekvéseket könnyíteni.” – vallotta az az ember, aki egy vagyontalan kassai családban született 1893 július 14-én, a nagy francia forradalom emléknapján. Apja ács volt, anyja dohánygyári alkalmazott.

Mivel nagyon szegények voltak, egyetlen kitörési lehetősége a papi pálya volt, s az első világháború gyászos éveiben el is végezte a kassai papi szemináriumot. A nagy háború évei alatt kassai elemi iskolákban tanított, valamint szociális munkát végzett rászorulók között. A háború végén a Kassára bevonuló csehszlovák légió parancsnoka mellett láthatjuk viszont tábori lelkészként. Sajnos, sokak számára ez a képe marad meg, így a szintén papként induló Vécsey Zoltán 1931-ben megjelent A síró város című regényében ugyancsak negatív képet fest róla Vrana Tóni alakjában (a párhuzam egyértelmű, a straka szó szlovákul szarkát jelent, míg a vrana varjút).

Idézzük Vécseyt: „Fiatal városi káplán, itt végezte az iskoláit. Nagy fejű, komoly, hallgatag gyerek volt, nem nem sok ész a koponyájában, de mindig igen szorgalmas és sokat olvas.  Csak sejthetjük, hogy Vécseyt valószínűleg a rosszindulat vezérelte, s hatalmasat tévedett. Straka később a csehszlovák katonai parancsnokság Slovenský východ című lapját szerkesztette, és szabadidejében turistáskodott. Szenvedélyes természetjáróként létrehozta a kassai szlovák turistacsoportot, s ennek támogatására 1921-ben megírta A Tátrától keletre fekvő területek turistakalauzát, amelynek bevételéből a helyi turistaklubot támogatja. Nevét máig őrzi a Kolostor szakadéknál lévő Anton Straka vízesés. Alelnöke lesz az akkoriban megalakult Csehszlovákiai Sportszövetségnek is. Mivel kitűnően beszél magyarul, több remek állásajánlatot is kap, sőt több párt is megkeresi, hogy legyen a tagja és munkatársa, de mind az agrárpártiak, mind Hlinkáék megkeresését visszautasítja. Végül 1922-ben Prágába kerül a miniszterelnökség sajtóosztályára, ahol nyelvtudását kihasználva a szlovák és magyar ügyek szakértője lesz. Nincs könnyű helyzetben, alig pár év választ el Trianontól, a magyar-cseh/szlovák kapcsolatok teljes mélyponton, de Straka mégis bizakodó, s hisz abban, hogy a közép-európai népek helyzetüknél fogva egymásra vannak utalva.

Három évvel később kerül Budapestre, ahol sajtóattasé lesz a csehszlovák nagykövetségen. 11 évet tölt a magyar fővárosban, ahol az Amerikai út 37. szám alatti rezidenciáján számtalan irodalmi estet szervez, pénteki szavalóestjei vonzzák a magyar irodalom jeleseit. Felesége, Věra Langrová évekkel később több mint száz írót-költőt és egyéb értelmiségit számol össze, akik megfordultak ezeken az esteken. Illyés Gyula, Komlós Aladár, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Berda József. Kassák Lajos és a szomszédságban élő József Attila, aki szinte minden összejövetelen ott volt, s akivel közeli barátságot alakított ki.

Ezek az estek – volt köztük összejövetel a Zeneakadémián is – a három nemzet barátságát hirdetik és sürgetik a mielőbbi együttműködést függetlenül az adott országban hatalmon lévő államhatalmi berendezkedéstől. József Attilával való barátságára jellemző, hogy mindent megtesz annak stószi gyógykezeléséért, de sajnos, a tervezett stószi út előtt József Attila befejezi mindössze 32 évre szabott földi pályafutását.  Egyre többet fordít, s keresi a kapcsolatokat a magyar, szlovák és cseh  írók között. Szomorúan állapítja meg, hogy a csehek sokkal intenzívebben érdeklődnek a magyar kultúra iránt, mint fordítva. Ha utóbbit nézzük, Gáspár Imre számít úttörőnek, aki 1879-ben adta ki a Hazánk tót népe című antológiáját, de ide sorolható Darvas János (Darvas Iván édesapja) Hegyország hangja című, 1934-ben megjelent antológiája is, amelyet Straka is felhasznál az 1936-ban megjelent Cseh és szlovák költők antológiája című válogatásban. A Renaissance Kiadó gondozásában megjelent kötet többnyire nyersfordításokkal dolgozik, amelyeket Straka mellett Szalatnai Rezső és Emil Boleslav Lukáč készített el. A kötet 13 cseh és szlovák költő verseit tartalmazza (többek között Wolker, Závada, Nezval, Bezruč, Holan és Krasko), s a fordítók között ott van József Attila és Szabó Lőrinc is. Sőt ez utóbbit kéri fel Straka, hogy írjon előszót a kötet elé, de ez nem készül el. A Sors fintora, hogy mire a kötet elkészült, Straka már nem tartózkodott Budapesten, a magyar kormány kifejezett kérésére a baloldali beállítottságát egy pillanatig sem titkoló Strakát hazarendelték.

Hazatérve a külügyminisztérium alkalmazottja lesz, gyakorlatilag ugyanazzal a feladatkörrel látják el, mint amit Budapesten végzett. Feladata továbbra is a cseh-magyar kapcsolatok ápolása volt, s ekkor határozza el, hogy megjelenteti a magyar költők antológiáját. A magyarul kukkot sem tudó Antonín Hartllal fognak hozzá az antológia elkészítéséhez, amelyben kiemelt szerepet szánnak Ady Endre költészetének. Straka közel 300 Ady-vers nyersfordítását végzi el, s a már ismét háborús években több Ady-estet is rendeznek az 1939 óta immár Hitler uralta Cseh-Morva Protektorátus fővárosában. S ha már említettük, a cseheknek mennyivel fontosabb volt a magyar kultúra, mint fordítva, Straka fordításában jelent meg 1936-ban Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regénye a szerző előszavával, míg Kosztolányi Dezső Édes Annáját a szintén szlovák, magyarul szintén anyanyelvi szinten beszélő Laco Novomeský fordította csehre.

Amikor a németek bevonulnak Prágába, Straka családjával – feleségével és három fiával – együtt döntéskényszerbe kerül. Marad az egyre veszélyesebbé váló Prágában vagy a Tiso-féle Szlovák Államot választja, amely engesztelőbbnek tűnik a sajátjaival szemben. Straka marad, a legprogresszívebbnek számító Emil Framtišek Burian által vezetett színház D 41 baráti körének lesz a vezetője, amelynek idővel több mint 15 ezer tagja lesz, köztük Bécsben is. Hiába álcázzák magukat kulturális társaságnak, csak idő kérdése, mikor csap le a Gestapo. 1941 március 21-én tartóztatják le a csoport vezetőit.

Strakát három évre ítélik, de a büntetése letöltése után sem engedik szabadon. Még 1939 áprilisában, már a nácik bevonulása után írja budapesti barátjának, Szabó Lőrincnek: „S amint látod, a mai bolondos és hebehurgya áprilisi világban is szentül hiszek a népek tavaszában s bolondos eszelősként tovább rajzolgatom a magam cirkulusait. S látom, vagyunk itt jó néhányan, akik ugyanígy gondolkodnak, éreznek, dolgoznak állandóan. S addig nincs baj. Sohasem voltam olyan büszke rá, hogy ehhez a mostani pompás nemzedékhez tartozom, S hiszek a történelem fényes elégtételében!” De hiába bizakodott, sok honfitársával együtt elindult utolsó útjára. Hogy mikor ért véget életútja, arról csak sejtéseink vannak. 1945 januárjában írta utolsó levelét családjának a Wrocław melletti Groß-Rosen-ben található koncentrációs táborból, ahonnan az erőltetett menetben a szovjetek elől menekülő nácik Berge-Belsenig hajtották foglyaikat. Valahol ezen az úton végezte Anton Straka is.

S bár már 1973-ban, születésének 80. évfordulóján Szántó György az ismeretlen Anton Strakáról ír, s ugyan se a Cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona, ahogy a Kalligram által kiadott Szlovák írók lexikona sem ismeri a nevét (ez utóbbi kötetre jellemző, hogy a kiszucai születésű névrokon ifjúsági íróról sem tud), Anton Straka neve azért nem ment feledésbe. Halála után többen is megőrizték az emlékét, így Gáll István, Földessy Gyula, Nádass József (Karmos évek, Nehéz leltár), Csanda Sándor, Szily Imre, Turczel Lajos, Csoma Borbála (aki 2003-ban „Hidat verj, ne éket” címmel monográfiát írt róla), Berkes Tamás (aki párhuzamba állította életét a másik, szintén tragikus sorsot ért bohémistával, a Rimaszombatban is megfordult Sárkány Oszkárral), de ide sorolhatjuk Sándor Lászlót is, akivel utolsó éveiben rendszeresen levelezett.

Neki írja még letartóztatása előtt: „Hogylétem változatlan, csak optimizmusom nőttön-nő. Sohasem volt az életben annyi hitem, reményem s munkakedvem, mint most”.  Ma már tudjuk, talán alig pár napon múlt…

Magyarországon 2003-ban emléktáblát állítottak a tiszteletére az Amerikai úti egykori rezidenciáján, s Kabdebó Lóránt irodalomtörténész kezdeményezésére egy rimaszombati származású irodalomtörténész, Ondrejcsák Eszter folytatott részletes kutatásokat Szabó Lőrinc és Anton Straka kapcsolatairól, amelynek eredményeit 2015-ben egy emlékkonferencián tárt a nyilvánosság elé.

Szabó Lőrinc a Huszonhatodik év című ciklusában külön verset (Hová?) szentel Anton Straka emlékének:

No de, komolyan, édes: hova lett
Sztraka, a hű cseh? Mint mi, úgy örült
utazásunknak, végre sikerült!
(A Barlangra ő figyelmeztetett.)
Hova lett?… S rég láttuk az Öreget,
a dilinós bácsit: a padon ült,
rom-háza előtt, és mindig fütyült,
amikor fent – emlékszel? – az üveg-
verandán… S Kati néni? S hova a
jó doktor? S az a fiatal anya:
csak úgy ni?! – ő, a barátnőd, Baba?!
S a többi, akit sirattál, szerettél:
mind-mind?… Borzong a fák közt a hideg szél…
S legfőképp magad – mondd már: hova lettél?