2018. november 12., 21:16

Andrej Babiš visszaadná Milan Kunderának a cseh állampolgárságot

Andrej Babiš cseh kormányfő felajánlotta Milan Kunderának, a Párizsban élő világhírű cseh származású írónak, hogy segít visszaszerezni cseh állampolgárságát, amelytől az 1970-es évek végén fosztotta meg őt a csehszlovák kommunista rendszer.

babis.jpg
Fotó: Jakub Plíhal

Kundera, aki a hatvanas években elsősorban A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényével szerzett magának nemzetközi hírnevet, és támogatta a prágai tavaszként ismert 1968-as reformfolyamatot, 1975-ben emigrált Franciaországba.

Miután új regényt adott ki, a csehszlovák kommunista rendszer 1979-ben ellenséggé nyilvánította és megfosztotta állampolgárságától.

A közszolgálati cseh hírtelevízió szerint Babiš, aki az első világháborús centenáriumi megemlékezések alkalmával a hét végét Párizsban töltötte, feleségével együtt szombaton találkozott a Kundera házaspárral. Babiš ajánlata akkor hangzott el, amikor arról beszélgettek, hogyan kerültek Kunderáék Párizsba, illetve hogy röviddel azután csehszlovák állampolgárságukat is elveszítették.

"Úgy gondoltam, szép lenne, ha visszakaphatnák állampolgárságukat, és biztosan meg is érdemelnék" - nyilatkozta a kormányfő a televíziónak.

Én ugyan nem tudom, hogy pontosan milyen feltételeket kell ehhez teljesíteni, de valamikor a mi állampolgáraink voltak. Ehhez ajánlottam fel segítségemet

- fejtette ki Babiš.

"Milan Kundera és felesége - tette hozzá Babiš - az ajánlatot nem nagyon kommentálta. Az azonban elmondható, hogy nem zárták ki." A kormányfő szerint Kundera megjegyezte: reméli, hogy mindez nem fog sok adminisztrációval járni.

Andrej Babiš elmondta, hogy Kunderát és felségét meghívta csehországi látogatásra. Úgy vélte, erre a jövő évben kerülhetne sor.

Milan Kundera csak az 1989-es rendszerváltás után látogathatott el újra szülőhazájába, Csehországba. Néhány látogatása azonban mindig inkognitóban történt, és soha semmiféle nyilvános rendezvényen nem jelent meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.