Aki túlélte a szabadságharcot, vagy mégsem? – 200 éve született Sükei Károly
Bár talán ebben sem lehetünk biztosak, ha minden igaz, egy évben született Petőfivel, Madáchcsal, Vas Gerebennel, Pákh Alberttel és Andrássy Gyulával, de amíg az ő nevüket még ismerjük, az övét, amelyet még a hálás losonci utókora is eltévesztett, már nem. Holott Sükei Károly ismert és fontos alakja volt az 1848-as magyar szabadságharcnak, s bár dadogása miatt háttérbe szorult, ő megtette a tőle telhetőt. A szabadságharc bukása után – amelyet becsülettel végigharcolt –, visszatért az irodalomba, s a bukaresti születésű ifjú 31 éves korában Losoncon adta vissza lelkét a Teremtőjének. 200 éve született Sükei Károly, akit még csak képen sem őrzött meg az emlékezet.
Egy fotó kering róla manapság a világhálón, aki nem is őt, hanem valószínűleg egy másik márciusi ifjat, Hamari Dánielt ábrázolja.
Pedig a márciusi ifjak egyik jelese volt, aki ott bábáskodott ama tizenkét pont megfogalmazásánál, s lelkesen támogatta a pesti forradalom kirobbantását.
De Petőfihez hasonlóan az irodalmi életből is kivette a részét, sőt az egyik legképzettebb irodalmárnak és filozófusnak számított a korban, aki nagyon sokat fordított is. Általa került be a magyar irodalomba Gogol és Thackaray is.
Édesapja, a szőkefalvi születésű Sükei Imre a bukaresti magyar református gyülekezet alapítója és az oláhországi helvét vallást követő magyarok szuperintendense volt. Bukarestben saját pénzből telket vett, amelyen fatemplomot és tornyot építtetett, sőt Magyarországról saját pénzből segédlelkészt is szerződtetett. Tervei között szerepelt, hogy Konstantinápolyban is megalapítja a református egyház helyi szervezetét. Már jóval negyven fölött jár, amikor megszületik Károly fia. Egyes feljegyzések szerint (ez áll a losonci obeliszkjén is) 1823. szeptember 16-án, míg más feljegyzések és lexikonok 1824. február 27-ére teszik születési dátumát.
Apja – aki nem éri meg a forradalmat, két hónappal annak kirobbanása előtt hal meg –, jogásznak szánta a vékonydongájú, rettenetesen dadogó fiatalembert, akit az irodalom sokkal jobban érdekelt.
Nagyenyeden, majd Kolozsváron tanult, de jogi tanulmányait félbehagyta, s 1845-től kizárólag az irodalommal foglalkozott. Itt jelennek meg első versei is a Kolozsvári Társalkodó című lapban. 1847-ben már Pesten találjuk, ahol tanulóköröket hoz létre, az Életképek című lap rovatvezetője lesz és itt ismerkedik meg a pesti lázadó ifjúsággal is. Petőfi és Vasvári mellett a rozsnyói Pákh Alberttel, de ehhez a körhöz tartozott a rimaszombati Farkas Lujza színésznő is.
1848 bizonytalan márciusi napjaiban a lázadók oldalára állt, s amikor Klauzál Gábor csitítani próbálta a felbőszült tömeget, így némította el a gyáva Klauzált, aki nem sokkal később miniszter is lett: „Fo-fo-forradalomban nem is okos emberekre van szükség, hanem elszántakra, va-va-va-vakmerőkre!” Klauzál leforrázva hagyta ott a tömeget.
Sükei nemcsak a forradalom pesti napjai alatt viselkedett bátorsággal, hanem kivette részét a harci eseményekből is. Bár elterjedt, hogy a pákozdi csatatérről – ahol lova az ágyúdörgéstől megijedt -, ő maga is futva menekült, később így nyilatkozott: „Te-te-teringettét, hiszen úgy akarom én, hogy ne féljek, de mikor nem tudom megállni!”
Később a délvidéki csatatereken találkozhatunk vele, ahol a színész, Egressy Gábor szárnysegéde, majd Földváry Károly tábornok mellett szolgál, míg végül Perczel Mór szárnysegédeként fejezi be a forradalmat. Ő is menekülni és bujdosni kényszerül. Haynau bosszúját szerencsésen elkerülve, az 1850-es amnesztia után visszatérhet az irodalmi életbe, s egy évre rá első és egyetlen verseskötete is megjelenik.
Költői pályája mellett ő az első irodalomkritikusunk (Pesti Napló, Újabbkori Ismeretek, Szépirodalmi Lapok), de követve Petőfi, Vörösmarty, Arany János, Lemouton Emília és mások példáját, fordít is. Victor Hugo, Gogol, Shelley, Burns, Moore, Uhland egyik első magyar fordítójának számít, a kolozsvári jogtudós Récsi Emillel közösen kezdi fordítani Thackaray Hiúság vására című regényfolyamát, míg a komáromi Beőthy Lászlóval a Natalie című angol lányregényt ültetik át magyar nyelvre. 1851-ben a pesti Eisenfels és Emich könyvnyomdájában megjelenik egyetlen verseskötete, a négy ciklusból álló (Elborongás, Árnyképek, Sugarak, Éber álom), nagyrészt szerelmes verseket tartalmazó Hulló csillagok című versgyűjteménye. Kéziratban maradt költeményeit halála után a Hölgyfutár és Müller Gyula Nagy Naptára közölte.
Idézzük ide egyik szerelmes versét:
Nem tudom: boldog lennék-e?
Boldogit gondolatról
Nincs lelkemnek sejdítése.
Én csak azt az egyet érzem
Hogy úgy lennék mint a madár,
Mely a tenger végtelenjén
Eltévedve, bús dallal jár;
S mely előtt ha föltűnnék a
Zöld sziget vágyott vidéke:
Ajkán a dal megszakadna
És örökre néma lenne.
1853 őszén kerül Losoncra a helyi gimnáziumba magyar szakos tanárnak. Kérdés, miért az ezer sebből vérző Losoncra, amelyet 1849 augusztusában az országba beözönlő orosz csapatok teljesen felégetnek. Sükei Károly, mielőtt kiteljesedhetne tanári pályája, tüdőgyulladást kap, s pár hónapos tanárkodás után 1854 elején meghal. A kor szokásainak megfelelően jeltelen sírba temették, s csak jó két évtizeddel később jut eszébe lelkes losonci honpolgároknak, mégpedig a Casino Club tagjainak, akik szeretnének jeltelen sírokban nyugvó egykori jeleseiknek síremléket állítani (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Kármán József majd csak 1897-ben kap síremléket).
Felhívást tesznek közzé a Losonc és Vidéke című helyi lapban: „Önmagát tiszteli meg a nemzet, mely nagyjainak emlékét tiszteletben tartja; Önmagának nevel valódi nagy fiakat, ha e kegyeletes tisztelettel párosult megemlékezés által példány képekül állítja e nagyok életét az utódok elé. A magyar viharteljes múltja sok ily nagyot teremtett, kiknek emlékét nem késik a hálás utókor megörökíteni, a helyet, hol éltek, működteti s esetleg örök álmukat alusszák emlékkövei ékesíteni. Losoncz városának és környékének lelkes közönsége — erősen hisszük — hasonló érzelmektől van áthatva. Tehát hazafias kötelességet vélt teljesíteni a losonczi kaszinó-egyesület, midőn folyó 1882. évi okt. hó 1-én tartott választmányi ülésén hozott határozatával a város és környéke polgárainak figyelmét felhívja arra, hogy a legközelebbi dicső múlt egyik szerény bajnokának, ki az 1848. évi márcziusi napok tevékeny részese s e mellett jeles költő vala, Sükey Károlynak a losonczi ev. ref. temetőben jeltelen sír takarja hamvait; hazafias kötelességet vél teljesíteni, midőn a kezdeményezést kezébe ragadva, ezen felhívást s vele kapcsolatos aláírási ívet a kaszinó saját nevében kibocsátja a végből, hogy a kegyeletes tiszteletet keblében hordozó polgártársainkat felszólítsa arra, miszerint ne sajnálják csekély filléreiket áldozatul hozni egy szerény emlékkő létesítéséhez, mely néhai Sükey Károlynak nyughelyét lenne hivatva jelölni.”
A lapban a gimnázium tanára, Ambrus Mór méltatja Sükei Károly érdemeit. A lap viszont már elfelejti közölni, mikor is állították fel az obeliszket, amely Pesten készült Gerenday Antal, az első magyar műmárványgyártó és sírköves műhelyében.
A sírkő számos pontatlanságot is tartalmaz. A kor divatja szerint nevét „elnemesítették”, s y-nal írták, ahogy ő sohasem. Nem beszélve a születési és elhalálozási dátumról, utóbbit például 1852-re teszik, holott Sükei csak 1853 őszén érkezik a városba. Nos, a nemes losonci honpolgárok alaposan megnehezítették ezzel a Sükei-kutatók dolgát. Később a lap közli a költő Áttekintek című költeményét, s a vershez kapcsolódó jegyzetből tudhatjuk meg, hogy az emlékmű már elkészült, s felállíttatott a losonci temetőben.
Petőfi, Madách, Sükei – a forradalom három jeles irodalmára (is), akik közül az első kettő világhírig vitte, míg Sükeit teljesen elfeledtük.
