Aki olvas, az soha sincs egyedül – Beszélgetés Lackfi János íróval Pozsonyban
A világjárvány sarkaiból fordította ki a világot, bizonyos értelemben megváltoztatta annak módját is, hogyan tudják a szerzők a műveiket eljuttatni az olvasókhoz. Ennek egyik formája tapinthatóan a közösségi hálókon történő intenzívebb író-olvasó kapcsolattartás lett. Erről is szólt az a pozsonyi beszélgetés, amelyet a Petőfi Kulturális Ügynökség és a pozsonyi Liszt Intézet szervezett a József Attila- és Prima Primissima díjas Lackfi Jánossal, az egyik legnyitottabb kortárs magyar költővel, íróval, műfordítóval a Phanta Rei könyvesboltban. Lackfi János beszélgetőpartnere Récsei Noémi volt.
Ha a kortárs irodalmat nézzünk, Lackfi János megkerülhetetlennek mondható. Művei, munkássága iránt legalább olyan élénken érdeklődnek Magyarországon, mint a határon túl. A beszélgetés során a résztvevők bepillantást nyerhettek az író műhelyébe, de szó volt arról is, mi az irodalom küldetése, illetve, hogy milyen fordulópontot jelentett a szerzőnek a 2021-es év.
A rendkívül produktív szerzőnek ebben az évben négy új kötete is megjelent, a beszélgetés első részében ezek közül a #jóéjtpuszi című felnőttkötetére fókuszálva keresték a válaszokat a fent említett kérdésekre. Amint azt Lackfi János bevezetésképpen elmondta, ez a kötet is az internethez kapcsolódik. Eredetileg nem is tervezte, hogy kötet lesz belőle, de miután néhány ilyen „istenkalandot” megosztott a közösségi oldalán, olyan nagy volt a sikerük, hogy megszületett a könyv ötlete is utólag, nagyrészt olvasói unszolására.
A szerző maga „a Jóistennel való szerelmes történeteim kis dokumentációjaként” jellemzi a kötetet.
Ha az ember beleolvas Lackfi „jóéjtpuszijába”, először zavarba jön, de aztán magával sodorja ez az „elemien őszinte, teljes valónkat felforgató” korkép, amelynek központjában ott kering a hit és az Úr. Lackfi versei „szédítő száguldásra invitálnak Isten kalandparkjában” kicsit viccesen, ám lényegre látóan, „Oké, vágok közbe, de miféle nyomorult/ világ ez, ha már itt tartunk, nézzen széjjel/ erőszak, szenvedés, betegség, mocsok,/ valamit el tetszett szúrni, úgy tűnik./ Bólint, mindez neki is csípi a szemét,/ betilthatná a rosszat, csak többnyire/ emberek terjesztik, nekik meg/ szabad akaratot adott, nem puszta bábuk” – bizonyítja ezt ez a rövidke részlet is a Tárgyalás című verséből.
– mondta az szerző hozzáfűzve, a legtöbben pozitívan fogadják ezt a fajta stílust, olyannyira, hogy készül már a #jóéjtpuszi2 is, ami nagy valószínűséggel jövő márciusban kerül ki a nyomdából.
Lackfi sohasem volt elefántcsonttoronyban alkotó szerző. Mindig is aktív kapcsolat fűzte az olvasóihoz az online térben is, amit a koronavírus-járvány következményei miatt aztán még inkább kiterjesztett. „Én már nagyon régen szerettem volna valamilyen módon az internetre áthangszerelni a már hét éve zajló kreatívírás-képzésemet, mert nagyon sokan jelezték, hogy távolról is szívesen bekapcsolódnának” – mondta Lackfi az internetes aktivitásai kapcsán hozzáfűzve, a koronavírus-időszak alkalmat adott erre, így átköltöztette azt a közösségi hálóra, oly nagy sikerrel, hogy valószínűleg már ott is marad. A több mint kétszáz tagot számláló csoportjának a világ minden szegletéből vannak tagjai, akik a csoportban továbblépést segítő véleményt kapnak szakemberektől a stílusgyakorlataikra.
Az olvasók ötleteiből is születtek versei, ezek közül jelent meg néhány az ún. poket zsebkönyvprojekt keretében is, aminek a lényege, hogy főleg Budapest-szerte automatákból okostelefonméretű zsebkönyveket lehet megvásárolni, a projekt célja az olvasásnépszerűsítés.
Lackfi kötetébe 68 olyan vers került be, amelyek az olvasók témái alapján születtek. A könyv újdonsága, hogy szerepel benne a verstéma, amit az olvasótól kapott, és mellette a vers a hozzáillő formában.
Azt mondja, a járvány idején sem unatkozott, kitalálta a karanténszínházat, mert szerinte az irodalom pont arra jó, hogy ha az emberek félnek a bezártságban f, akkor ne érezzek magukat egyedül. „Ha bármelyik könyvet leemeli az ember a polcról, akkor valaki elkezd vele beszélgetni, abban a pillanatban, amikor ő akarja, és ha nem tetszik neki a könyv, másikat választhat” – fogalmazott Lackfi hozzáfűzve, a felolvasásai nagy nézettségnek örvendnek máig, és sok pozitív visszajelzést kapott rájuk.
S hogy mennyire termékeny író Lackfi, bizonyítja az is, hogy pozsonyi látogatását követően mindjárt másnap a közösségi oldalán közzé is tett egy erről szóló verset:
Tizenhét éve jártunk már Pozsonyban, / Hol annyi kő és annyi szép beton van./ S a főtérnek szökőkútja tövében/ Szörnypofa bambult időtlen, idétlen./ Ott összeálltunk egy kép erejéig,/ Tetszett a helyzet, mert hisz ahogy érik/ Az ember, belső szörnyekkel szembesülve/ Józanodik, tisztul önképe tükre./ S éppen túl voltam pár találkozáson/ A rémpofákkal, kell, hogy tisztán lásson/ Ilyen dolgokban, aki él s szeretne/ Növekedni a néhány évtizedre,/ Míg itt cipeli életét a földön,/ S a föld cipeli őt, hogy fel ne dőljön./ Lám, újra itt vagyok, s egy új fotó a szörnnyel,/ Mely időt köpdös, mely sűrű időt nyel,/ S a nyelvét nyújtja rám meg a világra./ Míg tekereg tizenhét év spirálja.
